2013. dec 27.

Kezdd így az életed javítását! (holonikus életvezetési gyakorlat 1.)

írta: Dr Domschitz Mátyás
Kezdd így az életed javítását! (holonikus életvezetési gyakorlat 1.)

Naplóírás

writing-in-a-diary-2c85tc6.jpgKeress egy magányos csendes időszakot a napjaidban,

vegyél elő egy füzetet és egy tollat,

majd körülbelül 20 - 30 percen keresztül írj le mindent, ami megfordul a fejedben. Mindent. Azzal a tudattal írj, hogy ezt úgysem látja senki, a papír mindent elbír, ne fojts el semmit. Légy őszinte, írd le, amit éppen érzel, s amit gondolsz. Ne törődj most a helyesírással se, a szépséggel se. Csak írj folyamatosan.

Csináld ezt naponta legalább egy héten keresztül.

Mire jó ez?

(Jó lenne, ha ezt a részt csak azután olvasnád el, miután megcsináltad egyszer a gyakorlatot.)

Kísérletek mutatják, hogy mi a haszna. Ezeket gyakran úgy szervezik, hogy az egyik csoport végzi e gyakorlatokat (ők a kísérleti csoport), s egy másik (a kontrollcsoport) nem, s a végén megnézik, hogy van-e valamilyen különbség a két csoport között.

Az egyik kísérletben a kísérleti csoport azt a feladatot kapta, hogy 3 - 5 napon keresztül napi 20-25 percben fontos élményeikről írjanak. (pl. életük legmegrázóbb élménye), a másik a kontrollcsoportnak semlegesebb témák írását javasolták. (pl. csináljanak napi terveket, írjanak le egy-egy tárgyat).

Javuló egészség, javuló tanulmányok, javuló életvezetés

Healthy-Lifestyle-Main.jpgAz eredmény: A kísérleti csoport a kísérletet követő időszakban ritkábban fordult orvoshoz, egy másik kísérlet szerint ritkábban hiányzott a munkahelyéről, mint azt megelőzően, a kontrollcsoport e tekintetben nem változott.

Egy újabb kísérlet a tanulmányi eredmény javulását is kimutatta. Egy következő vizsgálat szerint az „érzelemteli esszéket író diákok immunrendszere jobban működött.” (Narratívák 5. 191.o.) Megint másik kísérleti eredmény szerint az „írók” önbecsülése is nőtt és boldogabbá is váltak. Az én tapasztalatom szerint javul a kreativitás, s az életvezetés.

Írd ki magadból a negatív érzéseket, gondolatokat, s egészségesebb leszel!

A pozitív gondolkodásban (rosszul) hívők lehet, hogy elutasítják ezt. Erről majd egy másik szövegben írok, itt most legyen elég annyi, hogy ha kiírod a negatív gondolatot, utána kevésbé gondolsz rá, mintha folyton arra figyelsz, hogy ne gondolj rá.

Mi van, ha kibeszélem?

Erre is végeztek kísérletet. A kísérleti csoport írt, a kontrollcsoport beszélt róla egy társának. Akik beszélgettek, úgy gondolták, hogy segített nekik a beszélgetés, a kérdőívek azonban nem ezt igazolták. A beszélgetésnek nem volt hatása. Az írásnak igen.

Kincsek kerülnek elő ...

intuition.jpgAz én tapasztalatom is jó. Legalább 20 éve használom, meditatív írásnak nevezem. Van egy füzetem (mindig egy), s ebbe írok hajnalonta rendszeresen. Nem minden nap, de nagy gyakorisággal. Tudatosan akkor használom, ha nehezebb problémák nyomasztanak. Ilyenkor pár napig végzem e gyakorlatot, s kezdem jobban látni a megoldásokat, vagy csak kiírom a problémát, s könnyebben viselem. Azt is állítom, hogy ezekből a szövegekből (is) élek. Rengeteg ötlet, írnivaló, tréningen tanítani való született ezeken az írásos hajnalokon. Ki korán kel aranyat lel. E hajnali meditatív írások során kincsek kerülnek elő. „Leíródik” olyan, amit pár perce még nem tudtam.

A legjobb gyakorlat. S a legegyszerűbb. Előzetes ismeret se kell hozzá. Csak csend, papír, és toll. És Te.

Kezdd el, s legalább egy hétig csináld. Majd később megint …

A holonikus életvezetés sorozatról

Azt tervezem, hogy egy sorozatot írok a holonikus életvezetésről. Apránként be fogom mutatni, mit jelent. S elindítok mellette egy sorozatot is a legfontosabb gyakorlatokról. Ez a sorozat első darabja.

Ha végzed a gyakorlatokat, örülnék, ha megosztanád az élményeidet, hadd legyen egy közös gyűjteményünk a tapasztalatokról. S ha jó élményed van, kérlek oszd meg a barátaiddal a blogot is.

Az irodalomról

Az önsegítő könyveket önsegítő könyvekből írják. Jó esetben az író hozzátesz még saját felismerést is. A forrásaikat általában nem szokták bemutatni. A tudományos könyveket is tudományos könyvekből írják, de itt követelmény, hogy az író bemutassa a forrásait, s jó esetben saját felismeréseket is hozzátesz a könyvhöz. Én maradok a tudományos szokásnál, s ha tudom, megnevezem a forrást is.


Kapcsolódó bejegyzések

Holonikus életvezetés sorozat. A sikerről szóló gondolkodás jellemző kérdése, hogy a siker mennyire múlik a gondolkodásunkon, s mennyire a környezeti feltételeken. A "sikerirodalom" elsősorban a gondolkodásmód változtatására irányul. A környezeti feltételeket nem lehet beiskolázni a tréningekre, változtatni a személy tud. Ám a legtöbben a fürdővízzel kiöntik a gyereket is, s a környezeti feltételekkel való számolás kimarad a könyvekből. Kimarad azért is, mert a környezetre való hivatkozás felment a cselekvés alól, s ez igazolja a nem cselekvést, s ez meg nem visz sikerre.

http://hetedikvilag.blog.hu/2013/12/26/holonikus_eletvezetes_sorozat

https://www.facebook.com/DomschitzMatyasBlogja

Irodalom:

James W. Pennebaker: A stressz szavakba öntése: egészségi, nyelvészeti és terápiás implikációk. In.: László János – Thomka Beáta: Narratívák 5. Narratív pszichológia. Kijárat Kiadó, 2001

Richard Wiseman: 59 másodperc. Egy kis ésszel sokra mész. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2011.

Kép:

http://thiswomansworks.wordpress.com/category/this-womans-work-diary-of-a-brand-connoisseur/

http://foobarph.wordpress.com/2013/03/23/40-tips-for-happy-health-life/

http://leahshapiro.com/trust-your-desire/

http://www.everlasting.lk/news/lifestyle/simple-ways-to-live-a-healthy-lifestyle

Szólj hozzá

énkép boldogság életmód életvezetés kreativitás coaching life coaching balanced life