A közös figyelmi helyzet

 sorozat előző részét azzal fejeztem be, hogy az emberek amikor kommunikálnak

Kölcsönösen modellezik egymás külső és belső tartalmait.

E szöveg jobban érthető, ha megértetted az előzőt:  http://hetedikvilag.blog.hu/2014/01/26/hogyan_ertjuk_meg_egymast

 Vagy értsük meg így a két kép segítségével! A két kép figyelmi helyzete eltér egymástól. Az elsőn egy író elmélyed egy feladatban, és a figyelme diadikus - a diád két tagja ő és a megoldandó probléma, itt az írás. Figyelme csak a problémamegoldó embernek van. 

A második képen egy közös problémamegoldási helyzet van. És attól, hogy a helyzet közös, így kommunikatív, a figyelemnek ki kell terjedni a kommunikáló partnerekre is. A figyelem triadikus (sőt itt négyes, mert három ember van a képen), a négyes tagjai a probléma, és a problémát közösen figyelő és figyelmüket koordináló emberek. Itt párhuzamosan két problémát old meg mindegyik résztvevő, figyel, igyekszik megérteni a problémát magát, és igyekszik megérteni a többieket.

Ez a kölcsönös hozzáállás például az emberi nyelvhasználat egyik alapvető feltétele. Modellezzük ezt is egy példa segítségével. Felmutatok a diákoknak a jobb kezemben egy tollat, s azt mondom, hogy:

„- Itt egy toll.”

S, ha megkérdezem, hogy mit jelent ez a mondat, azt válaszolják értetlenkedve, hogy „Hát azt, hogy ott egy toll.” Majd a másik kezembe veszek egy könyvet és felváltva mondom, hogy „Itt egy toll.” Majd „Itt egy könyv”, s azt kérem, hogy figyeljék meg, hogy mit csinálnak a mondatok, ahogy felváltva mondom őket. Hamarosan megfogalmazzák, hogy a mondat a figyelmüket vonzza hol a jobb kezemben lévő tollra, hol a bal kezemben lévő könyvre.

S azt is megbeszélhetjük, hogy amikor a jobb kezemben lévő tollra fókuszálnak, a szemük attól még „látja” a bal kezemben lévő könyvet, a mögöttem lévő táblát, de a figyelmük a valóságnak arra a szeletére fókuszál, amit a mondattal mondok. S általánosan megfogalmazhatjuk, hogy a mondattal a valóság észlelésének egy speciális perspektíváját váltom ki a hallgatóban. A mondattal „láttatok” tollat, s ezzel kiemelek az érzékelhető valóságból valamit, s elhanyagolom a többit. A mondat segítségével amit én látok, azt a másikkal láttatni tudom.

A „láttatás” szándéka azt az intencionális tartalmat is feltételezi, hogy a másik „tud” látni, és a figyelmét fókuszálni. A láttatásban benne van, hogy a másikat szándékkal, belső intencionális tartalmakkal képzelem el. „Látja … ezt.” „Gondolja … azt”. S ekkor a másikat önmagamhoz hasonlónak tételezem. Nem mondom egy széknek, hogy itt egy toll. Bár néha a szemléltetés kedvéért a széknek is mondom, hogy „Szék! Itt egy toll.” S keressük a magyarázatát, hogy miért nem helyes a széknek beszélni.

- Mert a szék nem lát. Nem gondolkodik. Nem beszél. - mondják

- Honnan tudod? – kérdezem

- Tapasztalatból. - mondja valaki

- Végeztél kísérletet a székkel? – kérdezem. Persze, nem, s lassan eljutunk oda, hogy mert a szék nem ember, s nem olyan mint mi. S így eljutunk oda, hogy a másikat önmagunkhoz hasonló lénynek tekintjük. 

Az „Itt egy toll.” mondat megértését is modellezzük több egymásra épülő ábrán.

1. Észlelek („A”) egy tollat:

2. A kommunikáció hatására te is („B”) észleled a tollat.

De belátható, hogy ez nem két különálló észlelés, hanem közös, ezért együtt kell ábrázolni. És még az is hozzátartozik a közös észleléshez, hogy ezt intencionálisan modellezzük. Nem csak észlel „A”, hanem azt is modellezi, hogy észlel „B”. És „B” is hasonlóan: észlelése mellett azt is modellezi, hogy „A” is észleli a tollat. Sőt, a kommunikáció tudatossága okán azt is modellezik, hogy modellezik egymás tollat modellező állapotát.

Ezt így ábrázolhatjuk:

„A” észleli a tollat, s azt is észleli, hogy észleli a tollat. Saját észlelésének tudatosítása azon alapul, hogy a kommunikációs helyzet miatt tudatában van annak, hogy „B”-vel együtt a tollról kommunikálnak, s ebben mindketten fókuszálnak a tollra. „A” önészlelését is alakítja a közös figyelmi helyzet sikere, amelyben visszajelzést kap a másiktól.

„A” észleli a tollat, s észleli, hogy „B” is észleli a tollat. Ennek tudatosítása is azon alapul, hogy a kommunikációs helyzet miatt tudatában van annak, hogy „B”-vel együtt  mindketten a tollról kommunikálnak, s ebben mindketten fókuszálnak a tollra. „B” észlelése egyfelől „B” kívülről látható viselkedését jelenti, másfelől a „B” ről alkotott intencionális hipotézis alapján várható viselkedését „B”-nek.  E két tartalom összevetése alapján „A” vezérli „B” ről alkotott hipotézisét és saját kommunikációját.

 „B” észleli a tollat, s észleli, hogy észleli a tollat. Saját észlelésének tudatosítása azon alapul, hogy a kommunikációs helyzet miatt tudatában van annak, hogy „A”-val együtt a tollról kommunikálnak, s ebben mindketten fókuszálnak a tollra. „B” önészlelését is alakítja a közös figyelmi helyzet sikere, amelyben visszajelzést kap a másiktól.

„B” észleli a tollat, s észleli, hogy „A” is észleli a tollat. Ennek tudatosítása is azon alapul, hogy a kommunikációs helyzet miatt tudatában van annak, hogy „A”-val együtt  mindketten a tollról kommunikálnak, s ebben mindketten fókuszálnak a tollra. „A” észlelése egyfelől „A” kívülről látható viselkedését jelenti, másfelől az „A” ről alkotott intencionális hipotézis alapján várható viselkedését „A”-nak.  E két tartalom összevetése alapján „B” vezérli „A” ról alkotott hipotézisét és saját kommunikációját.

Fontos megkülönböztetni ezt a közös figyelmi triádot a figyelmi diádtól. (A szöveg elején lévő képen bemutatott kétféle figyelem) A közös figyelem képessége a gyerekek kilenc-tizenkét hónapos kora körül alakul ki.

„A hat hónapos gyerekek diadikusan lépnek kapcsolatba mind a tárgyakkal, amelyeket megfognak és manipulálnak, mind az emberekkel, akikkel sorozatos szerepváltások közepette kölcsönösen kifejezik érzelmeiket. Amikor épp tárgyakkal foglalkoznak, általában nem vesznek tudomást a jelen lévő emberekről. Amikor pedig emberekkel lépnek  interakcióba, figyelmen kívül hagyják a  körülöttük lévő tárgyakat.  

De kilenc-tizenkét hónapos kor körül számos új viselkedésforma jelenik meg, amelyek már nem diadikusak, hanem triadikusak, mert az emberekkel és tárgyakkal folytatott interakciók össze vannak bennük hangolva, s ennek eredményeképpen egy referenciális háromszög alakul ki a gyerek, a felnőtt és az általuk közösen megfigyelt tárgy vagy esemény között. E társas képességek és interakciók alkotta együttesre a közös figyelem kifejezést szokták használni.” (Tomasello 2002 71.o)

Mindenfajta tanításos helyzet megköveteli a triadikus figyelmet.

Diadikus és triadikus figyelem és munka

A szervezeti életben is gyakori e kétféle figyelem. Amikor a dolgozó elmélyed a munkájában, egy témában, akkor a figyelme diadikus. Modellezi a munka tárgyát, s annak összefüggéseit. Ha ekkor megzavarják, gyakran kiesik az elmélyedt munkából. Ha nagyon elmélyedt, kis idő kell míg megérkezik a társas helyzet triadikus viszonyai közé. Gyakran bosszús is mert elveszíthet valamilyen fontos összefüggést.

A munka egyre gyakrabban megköveteli, hogy másokkal megbeszéljünk egy témát, s ekkor a triadikus figyelemre van szükségünk. Gyakori, hogy panaszkodnak a vezetők, hogy meetingről meetingre kell járniuk, s nincs idejük a munkára. A mai szervezetekben egyre gyakoribb a közös figyelmet igénylő munkavégzés, s egyre nehezebb elmélyedni a diadikus munkában. Ez gyakran túlterheléshez is vezethet. A kétféle figyelem és munkavégzés eltér egymástól, de a dolgozók ennek nincsenek tudatában, s nem tudják tudatosan elválasztani egymástól. ...

Felhasznált irodalom

a szöveg kis változtatással megfelel az "El vagyunk  havazva című könyvem egy részletének. ("El vagyunk  havazva. Hogyan birkóznak meg a szervezetek a bonyolultsággal a tudásmunka korában? Typotex. 2013.) http://www.typotex.hu/konyv/domschitz_matyas_el_vagyunk_havazva

1. Tomasello, Michael: Gondolkodás és kultúra. Osiris Kiadó Budapest, 2002

Képek:

https://pxhere.com/hu/photo/1446749

https://pixabay.com/photos/search/working%20hands/

https://pxhere.com/en/photo/1177960