2014. ápr 27.

A vezetés X-Y-Z elmélete

írta: Dr Domschitz Mátyás
A vezetés X-Y-Z elmélete

A dolgozókról különböző elméleteket alkotnak a vezetők. Ezek két szélső esete az X és az Y elmélet.

Az “X” elmélet

Ez a vezetés klasszikus iskolájának megfelelő feltételezésekkel él

x.gif

  • Az átlagemberben veleszületett idegenkedés van a munkával szemben. A vezetés feladata, hogy különböző módokon ezt ellensúlyozza.
  • Ennek megfelelően a legtöbb embert kényszeríteni, ellenőrizni, irányítani, és büntetéssel fenyegetni kell annak érdekében, hogy a feladatát megfelelően végezze. Az engedékenység, a vezetői jó szándék nem célravezető, helyette előnyben kell részesíteni a külső kényszert és az ellenőrzést.
  • Az átlagember nem szereti a felelősséget, ezzel szemben igényli, hogy irányítsák.

McGregor szerint az X elmélet jól egybecseng számos tapasztalattal. Ha nem lenne ez a helyzet, nyilván nem is maradt volna fenn. Vannak ugyanakkor bizonyos belső következetlenségei is, amelyeket csak az Y elmélet képes kiküszöbölni.

Az “Y” elmélet

x-and-y.pngEz a következő feltételezésekkel él az emberekről.

  • Az átlagember nem idegenkedik a munkától, hanem éppen ellenkezőleg, természetes és kívánatos számára a munkavégzéssel együtt járó testi és szellemi erőfeszítés.
  • Ha az ember elkötelezi magát bizonyos szervezeti célok iránt, akkor nem a külső kényszer az egyetlen erő, mely e célokért végzett tevékenységre képes őt rávenni. A célokkal való azonosulás esetén az ember képes magát irányítani és ellenőrizni.
  • Az ember szervezeti iránti elkötelezettsége azon is múlik, hogy milyen jutalmat kínálunk cserébe.
  • Megfelelő feltételek esetén az átlagember elvállalja, sőt keresi a felelősséget.
  • Az alkotóképesség, a lelemény, a képzelőerő a legtöbb ember veleszületett képessége.
  • A modern ipari élet feltételei között az átlagember szellemi potenciálját csak részben használják ki.

Mindegyik elméletnek van előnye és hátránya. Az "X" elmélettel élő vezetőnél nagyobb rendet találunk, de a munkatársakban rejlő sok kreatív lehetőség elvész.

Az "Y"  elmélettel élő vezetőnél nagyobb a kreativitás, az emberek egy része elkötelezettebb, de vannak akik visszaélnek a bizalommal.

A jó vezető, az emberereknek, a helyzetnek éppen megfelelő vezetést választ. (Ez a "Z" elmélet)

xy.jpg

Forrás

(Sutermeister, 1966, 164 old.) ( Idézi: Vezetés- szervezés I. Aula kiadó 1991 38 oldal)

Kép

  • http://www.productivity501.com/personal-productivity-from-management-theory-mcgregor/28/
  • http://bulldozer00.com/tag/theory-x-and-theory-y/
  • http://www.anforme.co.uk/business-studies-c2/anforme-bs11-theory-x-theory-y-p74
Szólj hozzá

munka vezetés vezető motiválás HR