2014. júl 13.

Rasszistázott-e Pásztor Albert?

írta: Dr Domschitz Mátyás
Rasszistázott-e Pásztor Albert?

Abból indulok ki, amit a Dinamó blogján olvastam Pásztor Albert kijelentéséről, a blog pedig erre a szövegre hivatkozik:

(http://magyarinfo.blog.hu/2014/07/05/tisztesseges_baloldali_vagy_ellenzeki_part_nem_tamogatja_pasztor_albertet )

Kiveszem ebből a vitatott részt, s az ez:

„Azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy az ilyen erőszakos jellegű közterületi rablások elkövetői cigány emberek. Igazából Miskolcon azt kell, hogy mondjam, hogy legfeljebb pénzintézetet vagy benzinkutat rabol ki magyar, minden más rablás viszont az ő részük" - mondta Pásztor 5 éve.

Kikről beszélt Pásztor Albert?

Pásztor Albert a rablások elkövetőiről beszél, s a rablások elkövetői halmazában elkülönít két csoportot, a cigányok csoportját, s a magyarok csoportját. Ha rendőrként, észlel a rablások fajtái és az elkövetők rassz jegyei közt összefüggést, akkor ez a szakmájához tartozó tudás. S az a mércéje, hogy igaz, vagy nem igaz. Ezt a szakmájában úgy is érdemes vitatni. Tényleg van-e összefüggés itt, vagy nincs. S ha kiderül, hogy van összefüggés, lehet az okain gondolkodni, például a kirekesztettségen, szegénységen s ez már társadalomtudományi kérdés.

Ha arra biztatnánk a rendőröket, hogy ne vegyenek észre akármilyen szakmájukhoz tartozó összefüggést, akkor az igazság és a munkájuk eredményessége sérülne.

A megvitatandó meta kérdés: akármilyen őszinte, s indokolható is

antirasszista megfontolások torzíthatják-e valamilyen igazság kimondását?

cigányvagyok.jpgHa torzíthatnak igazságot, akkor ennek az elhallgatott igazságnak a kimondását átadjuk az igazi rasszistáknak. Azt fogják mondani (joggal), hogy elhallgatjuk az igazságot.

Pásztor Albert nem a rasszokról beszél. Az állítás nem terjed ki a cigányokra, s nem terjed ki a magyarokra. Rasszista mondatok azok lennének, ha azt mondaná, hogy

  • „A cigányok erőszakos jellegű közterületi rablások elkövetői."
  • „A magyarok pénzintézet, s benzinkút rablások elkövetői.”

S azért mert az állítások a népességi csoport egészére vonatkoznának. Ezt teszik a rasszisták. Az idézett, s vitatott mondatban nem volt ilyen. Táblázatban is bemutatom, hogy érthetőbb legyen:

 

      Rablásokat nem                elkövetők

                                      Rablások elkövetői

 

 

erőszakos jellegű közterületi rablások elkövetői

pénzintézet, benzinkút rablások elkövetői

Cigány emberek

+

+ „cigány emberek”

-

Magyar emberek

+

-

+ „magyarok”

 Van még egy idézett rész, ahol nem tudom mi az eredeti, s mi a róla szóló cikk szövege, idemásolom:

„Az ugyanis nem erény, ha valaki úgy világít rá egy problémára, hogy közben a "kisebbségi nemzettársainkkal való együttélés lehetetlenségéről" beszél …” s ebből a

„kisebbségi nemzettársainkkal való együttélés lehetetlensége” rész már a cigányok egészére vonatkozó állítás, s itt csúszik át (a fentebb bemutatott logika szerint) a beszéd rasszistába.

A magam részéről nem hiszem, hogy Pásztor Albert és a DK rasszista lenne, de lehet hogy TGM ezért engem is kizár.

 

Szólj hozzá