Az elidegenedésben az ember elidegenedik önmagától. E mögött meg az, hogy van - illetve lehetne - egy teljes személyisége, de ezt a teljességet sokféle okból nem tudja kiélni az ember, csak valamilyen részeit, s a többit elfojtja.

A rendszerkritikus gondolkodók a társadalmi viszonyokban rejlő hatásokra vezetik vissza az elidegenedés létrejöttét. Marxtól eredően sokan onnan indulnak ki, hogy a kapitalista tulajdonviszonyok miatt a nincstelenek a tőkéseknek dolgozva elidegenednek munkájuk termékétől - az a tőkésé - és ezzel a munkájuktól.

Pedig az emberi lényeghez hozzátartozik az alkotó munka. Az emberi lényegtől elidegenedve csak egy egy részműveleten dolgoznak, egy számukra idegen hatalomnak engedelmeskedve. 

A modern társadalomban ott is van elidegenedés, ahol "jól mennek a dolgok. A kultúripar is (ha nem is szándékosan) sokat tesz az elidegenedés kiterjesztése ügyében.

"Szórakoztatva lenni annyi, mint egyetérteni. Ez az egyetértés csak úgy lehetséges, hogy elzárkózunk a társadalmi folyamat egésze elől, ostobának tettetjük magunkat, és kezdettől fogva feladjuk a minden egyes műben - még a legértéktelenebben is - benne rejlő kikerülhetetlen igényt, azt, hogy a maga korlátozottságában is az egészre reflektáljon. A szórakozás mindig az jelenti: ne kelljen másra gondolni; feledjük el a szenvedést még ott is, ahol mutatják. Alapja a tehetetlenség. Ez valóban menekülés, de nem a rossz valóság elől, mint állítják, hanem az ellenállás utolsó gondolatától, amelyet az még meghagyott. Az a felszabadulás, amelyet a szórakozás ígér, a gondolkodástól, mint tagadástól való megszabadulás. A "mit akarnak a emberek!" retorikus kérdésének arcátlansága abban áll, hogy mint gondolkodó szubjektumokra hivatkozik azokra a emberekre, akiket a szubjektivitásról leszoktatni éppen a kultúripar feladata. Még ott is, ahol a közönség netán ki meri nyitni a száját a szórakoztatóipar ellen, nem más, mint maga a következetessé vált ellenállásnélküliség, amivé a szórakoztatóipar nevelte őt. Mégis egyre nehezebb kordában tartani az embereket. Az elbutítás előrehaladása nem maradhat el az intelligencia egyidejű fejlődése mögött." (Max Horkheimer - Theodor W. Adorno: A felvilágosodás dialektikája. Gondolat - Atlantisz. Medvetánc. 1990. 74 - 175 o.)

Képek:

• http://thewisdomdaily.com/little-boxes/
• http://communicationtheory.org/marxist-theory-of-alienation/
• Egy világhírű rendszerkritikus dal linkje