2013. máj 22.

Az egyetemes alapjövedelemről

írta: Domschitz Mátyás
Az egyetemes alapjövedelemről

Nem jól használjuk a bőségszarut

Bőségszaru.jpgAz előző bejegyzésben bemutatott Csányi Vilmos előadás így fejeződött be:

„… az emberiség problémáját én most annak látom, hogy van egy bőségszaru, amivel mindent elő lehet állítani, és mindenkinek lehetne belőle, de mégsem működik, mert vannak, akik – ha nem is halnak éhen, - akik néhány centből élnek, és vannak milliárdosok, és nem tudjuk pontosan megmondani, hogy miért.  Ez a nagy válság, ami itt a világot sújtotta, … ugye megvoltak a nyersanyagok, megvolt a munkaerő, megvoltak a gyárak, lettek volna vásárlók, mégis összeomlott a rendszer.  A Római Klub nem azt mondta, hogy minden megmarad és összeomlik, azt mondta, hogy majd nem lesz nyersanyag és azért omlik össze, de nem az történt, egész más miatt, nyilvánvaló, hogy itt egy szabályozási probléma van.

Az emberiség ezzel a rendszerrel, amit kapitalizmusnak hívunk, nem tudja tisztességesen elosztani a megtermelt javakat nem tudja használni a bőségszarut.

Itt is vannak nagyon furcsa dolgok, ugye nem hallanak arról, hogy manapság százezrek halnak éhen, ami egy fura dolog, miért? Hát, hiszen tudjuk, hogy aki nem dolgozik, ugye az nem kap semmit, hát nyugodtan éhen halhat, nem? Ez mégse következik be. Nem következik be, mert ahol tényleg az éhhalál közeli állapot van, ott a segélyszervezetek megjelennek és mindenkit megmentenek az éhhaláltól. Nem hozzák őket arra a szintre, amire kellene, - és itt utalok vissza Fabinyi püspök úr előadására, - ugye csak azt teszik meg, hogy ne haljanak éhen, mert azt kínos lenne elviselni.  Na, most ez egy … ez megint egy új jelenség.  Ez a globális „társadalom” - idézőjelben egy kicsit, mert még nem egészen épült ki – ez már nem tudja elviselni azt, hogy emberek százezrei éhen haljanak, de még nem elég érett arra, hogy mondjuk, azt a minimumot biztosítsa, hogy aki megszületik, annak legyen egy szobája, és kapjon rendesen mindennap enni.  Hogy aztán mikor lesz Mercedese meg csatahajója az függhet sok minden mástól, de az ember alapvető jogai közé kellene tartoznia, annak hogy eszik és lakik valahol. Ezt még nem oldottuk meg. Én remélem, hogy ez az Önök életében még bekövetkezik.”

http://hetedikvilag.blog.hu/2013/05/19/csanyi_vilmos_a_jelenhez_vezeto_utrol_es_a_lehetseges_kozeljovorol

Az egyetemes alapjövedelemről

Az egyetemes alapjövedelem mozgalma erről gondolkodik. Sokáig ellenálltam, "szép, de nincs realitása" gondoltam. Ez a film nagyon elgondolkodtatott. (lehet hogy hamis a realizmusom)

A film másfél órás. Ha van rá ennyi időd, csak akkor indítsd el!

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=8pZA_ar9nzQ

képek:

http://wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/B%C5%91s%C3%A9gszaru

Szólj hozzá

közösség politika munka gondolkodás társadalom világ életmód rendszer szolidaritás munkaerőpiac önmegvalósítás emberi erőforrás hetedik világ Fenntartható fejlődés egyenlő hozzáférés balanced life