2013. aug 22.

Tom kerítést fest. Az önkéntes munka lélektana

írta: Domschitz Mátyás
Tom kerítést fest. Az önkéntes munka lélektana

A munkához való eltérő pszichológiai szerződéseket, s az önkéntesség lélektanát jobban megérthetjük e Mark Twain szöveg segítségével.

A meszelés

(Mark Twain: Tom Sawyer kalandjai 2. fejezet)

Mark Twain.jpeg

    Szombat reggelre virradt. Csillogó nyári verőfény ömlött végig mindenen, élet és jókedv lüktetett mindenütt. Vidám dal csilingelt, és ha csordultig töltötte a fiatal szíveket, nóta fakadt az ajkakon. Minden arcon öröm ragyogott, az emberek mozgása könnyebb, tavasziasabb lett. Virágban álltak az akácok, és illatuk megtöltötte a levegőt.

    A falu fölé emelkedő Cardiff-hegy üde zöld színben pompázott. Elég messze is volt a dombocska, hogy csábító, békés, távoli ígéret földjének tűnjék.

    Ekkor megjelent a színen Tom. Vödör meszet és hosszú nyelű meszelőt cipelt magával. Végignézett a kerítésen, és mélységes bánat szállta meg lelkét. A természet ragyogó vidámsága egyszerre elröppent. A kerítés vagy harminc méter hosszú és majdnem három méter magas volt.

    Tom úgy érezte, hogy az élet reménytelen, súlyos teher. Sóhajtva mártotta meszelőjét a vödörbe, végighúzta a kerítés tetején, néhányszor megismételte ezt a műveletet, majd összehasonlította ezt a jelentéktelen fehér felületet a végtelen, messze nyúló kerítéssel, és elerőtlenedve leült egy fatörzsre. Ebben a pillanatban gondtalanul énekelve lépett ki a kapun Jim. Vödröt vitt magával. Tom mindig leküzdhetetlen undort érzett a vízhordással szemben, de a kútnál mindig van társaság: fehér, mulatt, néger fiúk, lányok ácsorogtak ott sorukra várva, beszélgettek, pihentek, csereberéltek, verekedtek, bámészkodtak, hajbakaptak. És az is eszébe jutott, hogy bár a kút alig van százötven méterre, Jim sohasem jön vissza egy óránál előbb, sőt ekkor is rendesen valakit érte kell szalasztani... Ez jutott eszébe, mikor megszólalt:

- Te Jim! Nem akarsz egy kicsit meszelni? Hozok helyetted vizet.

    Jim rázta a fejét.

- Nem lehet, úrfi. üreg naccsága mondta, menj vízért, senkivel nem beszélj! Mondta naccsága, hogy Tom úrfi majd kér téged, hogy meszelj helyette, te csak csináld a magad dolgodat. Mondta naccsága, meszelést ő maga ellenőriz!

- Mit törődsz vele, hogy mit mond! Tudod, hogy mindig így szokott beszélni. Hoci azt a vödröt! Csak egy kicsit meszelj, mindjárt itt leszek. A néni sohasem fogja megtudni.

- Nem, nem merek, Tom úrfi. Öreg naccsága levágja a fejem. Biztos levágja.

- Mit? A néni? Meg se tud verni rendesen! Azt szeretném tudni, ki törődik azokkal a pofonoknak nevezett cirógatásokkal, amiket ad? Szörnyen kiabál, de nem fáj, hacsak sírni nem kezd. Azt nem bírom!... Te, adok neked egy golyót. Egy nagy üveggolyót.

    Jim habozni kezdett.

- Üveggolyó - folytatta Tom -, csuda! Mi?

- Isten bizony, csuda nagy. De én félek a naccságától.

    De hát Jim csak emberi lény volt, a kísértés nagysága meghaladta erejét. Letette a vödröt, és kezébe vette az üveggolyót, de a következő pillanatban már égő, megtépett füllel, kiporolt nadrággal, rohanva vitte a vödröt. Tom nagy buzgalommal meszelt, Polly néni pedig papucsát kezében lóbázva, szemében diadalmas tűzzel, visszavonult a csatatérről.

    Tom buzgalma semeddig sem tartott. Eszébe jutott minden aznapra tervezett játék, móka, és bánata csak növekedett. Tudta, hogy minden pillanatban itt lehetnek a fiúk, mennek kirándulni, csatangolni, és mindenféle viccet fognak csinálni vele, mert neki dolgoznia kell. Az a gondolat, hogy kinevetik, úgy égette, mint a tűz. Zsebéből előkapta a „földi javait”: szögeket, golyókat, drótot, madzagot, bár tudta, hogy értük legfeljebb csak valami másfajta munkát vehetne, mint ahogy például Jimtől meg akarta venni a vízhordást, mint mégis valamivel kellemesebb munkát. Minden kincse kevés volt arra, hogy csak félórai szabadságot is vásárolhasson magának. Lemondott tehát a vesztegetésről, és szomorúan rakosgatta vissza zsebébe kincseit.

    Egyszer csak ebben a sötét és reménytelen pillanatban ragyogó ötlete támadt. Újra felvette a meszelőt, és csendesen nekilátott a munkának.

    Már fel is tűnt ekkor Ben Rogers, az éppen, akinek gúnyolódásától leginkább tartott. Ben vígan ugrált feléje, annak jeléül, hogy szíve gondtalan, és büszke várakozás feszíti. Almát evett, s melléje időnként dallamosan fel üvöltött. Üvöltését mély hangú búgással váltogatta: gőzhajót játszott. Amint közelebb ért, félgőzt adott, a kormányrúddal az utca közepére vezette hajóját, majd kecses ívet leírva, teljes méltósággal és nagy szakértelemmel partot ért, épp úgy, mint a három méter mély járatú Big Missouri gőzös, melynek ebben a pillanatban ő volt a kapitánya, legénysége, gőzszirénája és hajója is egy személyben.

Parancsnoki hídjáról kemény vezényszavakat ordított, amiket saját úri személyében végre is hajtott.

- Allj! Fiúk!... Csingiling!

    Lassan és óvatosan fogott hozzá a kikötéshez. Egymás után harsogtak parancsszavai, a sziréna felüvöltött. - Gyerünk! Gyerünk! Félgőz jobbra! Csingiling! - ordította, jobb kezével hatalmas köröket írva le, mint a hajókerék, de úgy látszik, a fordulat túlságosan heves volt, vad sietséggel működni kezdett a bal keze is, és közben dühös parancsok pattogtak. Mikor bokros teendői mellett ráért, pöfögött és sistergett, ahogy jól nevelt gőzgéphez illik. Időnként a hajókürtöt is megszólaltatta: - Hu-hu-hu. - A kikötés sikerült. Horgonyt vetni, fiúk! Gyerünk, gyerünk! Csingiling! - vezényelt. - Allj a gépekkel! - harsogott egyre, aztán mindent elnyomott a kiáradó gőz sistergése.

    Tom nyugodtan meszelt tovább. Tudomást sem vett a gőzről.

    Ben egy pillanatra csodálkozva nézte, majd megszólalt:

- Kitoltak veled, mi?

    Semmi válasz. Tom műértő szemmel vizsgálta az utolsó ecsetvonásokat, gyöngéd kézzel még egyszer végigsuhant rajta a meszelővel, és az eredményt ugyanolyan szakértelemmel vizsgálta. Ben melléje szegődött. Tomnak folyt a nyála az alma láttára, de hősiesen kitartott munkája mellett.

- Kaptál jó munkát. Hogy ízlik, mi? - szólt újra Ben.

- Te vagy, Ben? Észre sem vettelek.

- Megyek fürdeni, nem jössz? Persze, majd elfelejtettem, te inkább dolgozol! Ugye?

    Tom egy darabig szótlanul nézte.

- Mondd, mit értesz tulajdonképpen munka alatt? - kérdezte végre.

- Ezt a meszelést például.

    Tom bemártotta ameszelőt, és közömbösen felelte:

- Lehet, de az is lehet, hogy a meszelés nem munka. Egy biztos, nekem tetszik.

- A végén még bebeszélnéd nekem, hogy szívesen dolgozol? Tom csak meszelt szakadatlanul.

- Mi az, hogy szívesen! Csak azt mondd meg, miért ne csinálnám szívesen? Azt hiszed, mindennap meszelhetek kerítést?

    Ez persze mindjárt más színben tüntette fel a dolgot.

    Ben abbahagyta az almarágást. Tom nagy lendülettel húzta végig a meszelőt a kerítésen, föl-le, föl-le, hátralépett, hogy lássa az eredményt, itt-ott kiigazította munkáját, majd újra megnézte az összhatást. Ben percről percre nagyobb érdeklődést árult el, mindjobban figyelt, és egészen belemerült a munka szemlélésébe. Egyszerre csak megszólalt:

- Tom, hadd meszeljek egy kicsit.

    Tom egy pillanatra habozott, már-már beleegyezett, de hirtelen megváltoztatta véleményét.

- Sajnálom, Ben, nem tehetem. Tudod, Polly néni szörnyen kényes erre a kerítésre. Hát még itt az utcán. Még ha a kertre nézne, nem szólnék semmit, és neki se lenne kifogása ellene. De igazán nagyon kényes erre a kerítésre, igen szépen kell kimeszelni, és fogadjunk, hogy ezer meg ezer, kétezer fiú közt sincs egyetlenegy se, aki annak rendje-módja szerint megcsinálná!

- Nem igaz, eressz engem, hadd próbáljam meg. Csak egy kicsit eressz! Én biztos hagynálak meszelni. Na, eressz, Tom! .

- Isten bizony, szívesen engednélek, Ben, de Polly néni nem hagyná. Jim is akart meszelni meg Sid is, de Polly néni nem engedte őket se. Látod, Ben, enyém a felelősség! Képzeld, ha akármi történne meszelés közben.

- Marhaság! Úgy fogok vigyázni, mintha te meszelnél. De add már ide, hadd próbáljam meg! Ne, itt van a fél almám is!

- Hát... nesze! De nem, Ben, inkább nem. Félek...

- Ugyan, itt az egész alma!

    Tom keserű pofával adta át ameszelőt, de szíve vidám volt. És mialatt a kiérdemesült Big Missouri gőzös a forró napon arca verejtékével dolgozott, a volt meszelőművész a közeli árnyékban egy hordón pihent, lábát a levegőbe lógatta, almáját rágta, és azon tűnődött, hogy keríthetné hálójába a többi ártatlant. Mert áldozatokban nem volt hiány. Egész sereg gyerek jött, hogy Tom munkáján mulasson, és ott maradt... meszelni.

    Tom és a kerítés.jpegMikorára Ben megunta volna a munkát, Tom már „elcserélte” a következő részletmeszelést egy tűrhető állapotban levő papírsárkányért Billy Fisherrel, utána Johnny Miller következett, aki a ráeső részt egy döglött patkányért vette meg, amely egy hosszú madzagra volt kötve, hogy körbe lehessen forgatni.

    Így ment ez órákon át, és mire a délután vége felé járt, Tom, aki még reggel földhözragadt szegény fiú volt, valósággal dúskált a „kincsekben”.

Az említett földi javakon kívül a következőket gyűjtötte össze: tizenkét golyót, egy fél szájharmonikát, egy darab kék üveget, amelyen gyönyörűen át lehetett nézni, egy cérnaorsót, lakatkulcsot lakat nélkül, egypár ebihalat, tűzköveket, egy félszemű macskakölyköt, egy rézkilincset, egy nyakörvet kutya nélkül, egy bicskanyelet, négy darab narancshéjat és egy öreg ablakráma darabját. Azonfelül állandó társaságban, kellemes semmittevésben telt el ideje, a kerítést pedig „csak” háromszor sikerült végigmeszeltetnie.

    És ha nem fogyott volna el a mész, Tom a falu összes gyer­mekeit teljes anyagi romlásba döntötte volna.

Ezek után Tom már nem tartotta reménytelennek az éle­tet. Tudtán kívül felfedezte az emberi cselekedetek egyik örök rugóját. Nem kell mást tenni, ha kívánatossá akarunk varázsolni valamit - akár felnőttekről, akár kisfiúkról le­gyen szó -, mint nehézségeket gördíteni kívánságuk elé. Ha Tom bölcselkedő kedély lett volna - mint például ennek a könyvnek az írója -, hamarosan megérti a „munka” és a „szórakozás” közti különbséget. Minden munka, amit meg kell tenni, és minden szórakozás, amit önként vállal az em­ber. És ez a fogalmazás hozzásegítette volna annak a megér­téséhez, hogy művirágokat csinálni vagy taposómalomban dolgozni bizony kemény munka, de a kuglizás vagy a Mont Blanc megmászása szórakozás. Vannak Angliában gazdag urak, akik komoly anyagi áldozattal szerzik meg azt a ki­váltságot, hogy nyáron naponta húsz-harminc mérföldnyi útszakaszon ők hajtsák a postakocsit; de ha nekik kínálnak bért a fáradságért, kedvtelésük munkának minősülne, s így már nem vállalnák."

 ________________________________________________________________________________________

volunteers.jpeg

 A nonprofit szervezetek főállású alkalmazottakkal és önkéntesekkel dolgoznak. Legfontosabb erőforrása az ember, a tagokban rejlő aktivitás. Ezért kell azzal foglalkoznunk, hogy ezt az erőforrást milyen módszerekkel tudjuk a lehető legjobban hasznosítani. A non profit szervezetek, amelyek nagy része a tagok önkéntes aktivitásán alapul egyik legfontosabb jellemzője éppen ez: az erőforrás nem automatikusan áll a szervezet vezetőségének a rendelkezésére, azt mindig szabadon adhatják a tagok, itt a legtöbb munka nem kér ellenértéket, a tagok többsége önkéntes.

 

 Az önkéntesség ténye a vezetés számára kettős követelményt támaszt

  1. Ezek a szervezetek demokratikus folyamatokat igényelnek, mert az egyesületek legfelsőbb szervei a tagok közgyűlései, sokszor azok a döntéshozók, akik a végrehajtók is egyben.
  2. A másik megoldandó probléma az önkéntesség szervezeti hátránya, hogy a szervezet központi vezetőségéhez, esetleg alkalmazottjaihoz képest, az önkéntesek sokszor kevésbé motiváltak, kevésbé látják át a feladatokat, tevékenységük nem annyira professzionális, mint a hivatásosoké, és ez feszültséget támaszt a szervezetek e két rétege között. A vezetésnek kezelni kell ezt a feszültséget, és javítani kell az aktivisták informáltságát, motiváltságát, és sokszor a hatékonyság kritériumaiba be kell venniük a demokratikus elveket is, még ha sokszor egyszerűbb lenne nekik egyedül meghozni a döntéseiket.

Eltérő pszichológiai szerződések

Motivation.jpgAz alkalmazottak és az önkénteseknek más a szervezettel kötött pszichológiai szerződése. Gyakran tapasztalunk, jelentős különbséget szervezetfejlesztés során az üzleti szervezetek és az állampolgári szervezetek tagjai munkamotiváltsága között. Egy-egy tréningen, szervezeti stratégiai tervezésnél az üzleti szervezetek résztvevő tagjai sokkal több fizetésért vannak jelen, mint a civil szervezetek tagjai, akik gyakran fizetnek az ellátásért, mégis ez utóbbiak a motiváltabbak, ők az én-bevontabbak. Civil szervezetnél az a jellemző, hogy éjszakába hajlik a munka, mert annyira belefeledkeznek az alkotásba, az üzleti szervezeteknél, általában a munkaidő végéig (4 óráig) dolgozunk. Ez a tapasztalat lényeges lesz az üzleti és civil szervezetek belső kommunikációjának összehasonlításánál Ennek megvilágítására Garai László[1] gondolatait használom.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Garai_L%C3%A1szl%C3%B3_%28pszichol%C3%B3gus%29

Garai László.jpg„A tevékenység különössége abban áll, hogy míg a terméket, amikor kínálom, pénz ellenében átengedem, amikor pedig keresem, ellenkezőleg, pénz ellenében birtokba veszem, addig a tevékenységet, akár kínálom, akár keresem, ellenkezőleg, mindkét esetben én magam fejtem ki. S hogy annak a tevékenységnek, amelyet munkaként megfizetnek, és annak, amelyet szórakozásként megfizettetnek velem, fizikai megjelenése azonos, ellenben mind pszichológiai, mind ökonómiai lényegük ellentétes egymással.

Ennél is furcsább azonban, hogy a munka esetleg szórakozássá válik, ha fizettetnek velünk azért a lehetőségért, hogy e tevékenységet végezzük – a szórakozás pedig munkává tehető, ha végzéséért fizetséget kapunk.

Ennek megfelelően úgy alakul, hogy egy munkának (például az orvosénak) fokozatosan addig csökken az ára, hogy hozama már nem haladja meg terhességét (például kimerítő, az idegeket próbára tevő voltát), … megannyiszor az a tudattalanul is ható összefüggés billenti ki az embert, hogyha felhagyna a tevékenységével, elveszítené viszonylag magas státuszú társadalmi azonosságát. A tevékenység továbbfolytatásakor azután előáll a kognitív disszonancia[2], amelyből a felbillent kognitív egyensúly – a mondottaknak megfelelően úgy áll helyre, hogy az egyén utólag olyannak értékeli a kisebb hozammal is folyatott tevékenységet, mint amely nem is annyira terhes, hogy ekkora hozammal ne lenne kifizetődő.

Ha az ár változása … azt változtatja meg - a fellépő kognitív disszonancia csökkentésének közvetítésével, - hogy ezt vagy azt a tevékenységet mennyire érezzék terhesnek vagy élvezetesnek ahhoz, hogy kínálatának illetve keresletének a mértékén ne kelljen változtatni, akkor az ilyen ár pszichológiailag effektív, nem pedig ökonómiailag.

A civil szervezetek és a gazdálkodó szervezeteknél tapasztalt ár és motivációs különbség egyik magyarázata lehet ez.

pay for work.jpg

A gazdálkodó szervezeteknél a tevékenység jól fizetett áru és itt a résztvevők a nyereség maximalizálására törekedve, a cselekvést (befektetést) minimalizálják, míg az ellenértéket próbálják maximalizálni. Az örömteli cselekvés ezen ellenértékekért vásárolható a szervezeten kívül. Az öröm világa másutt van. A fogyasztással pedig megmutatható (megvásárolható) a kívánt társadalmi azonosság.

A civil szervezeteknél gyakran ugyanez a tevékenység öröm, a cselekvésben, magában benne rejlik az élvezet, ezért néha személyesen is hajlandóak fizetni. S, ha növelni akarják ezt az örömöt, több cselekvést visznek bele a munkába. Itt is van azonosság a társadalmi szervezetekben rejlő célokkal, értékekkel és van csoportosan átélt társadalmi azonosság.

Az üzleti szervezeteknél gyakrabban találhatunk nyereségmaximalizáló cselekvést. Saját cselekvésüket árunak fogják fel a felek, és a több fizetés ellenértékeként dolgoznak többet és kommunikálnak intenzívebben, s azonosságuk (a szervezetben) a munkavállalói státuszhoz kötött.

A társadalmi szervezeteknél a szervezeti tagok gyakran a cselekvés maximalizálására törekszenek, mert társadalmi azonosságuk az egyezkedő, világát közösen alkotni akaró, kölcsönös megértést igénylő polgáréhoz áll közelebb. S a társadalmi szervezeteknél a legtöbb esetben az egyetlen erőforrás az emberi erőforrás, (aki nincs is jól megfizetve), s a szervezet rá is van utalva az emberek cselekvésére, itt kell is egyezkedni, mert nem gazdasági kényszer tartja itt az embereket.

  • Sajátos köztes helyzetben van a civil szervezet fizetett alkalmazottja, mert jelentősen alacsonyabb fizetésért dolgozik, mint a gazdaságban dolgozó társai, ezért motivációs szerkezetében gyakrabban a civilekre jellemző, - a tevékenységet annak értelméért, társadalmi hasznosságáért, önmagáért kedvelő “öröm munkát kereső” - motívumokat találunk. Másfelől, mint aki pénzért dolgozik, ha kis mértékben is, de mérlegel a „megéri ennyiért dolgozni” módon. Mindenképpen kénytelen is mérlegelni, és elégséges jövedelmet keresni, mert ő is a piacról él, és költségeit finanszíroznia kell, abból a jövedelemből, amit megszerez. De mivel sok örömet talál a munkájában, sőt olyan örömöket, amelyekért mások pénzt adnak ki, azok maradnak itt, akik azt mondják, megéri nekik. A civil szervezetek alkalmazottjai sok örömöt, sok fontosságérzést, felelősséget, szépséget találnak a munkában.
  • A szervezetek aktivistái (ezért is gyakran) kiszorulnak a tevékenységből, pedig az eddigiek alapján azt gondolhatjuk, hogy ők is motiváltak lennének. Sokszor a civil szervezet használói is potenciális erőforrást jelenthetnek a munkában. Hogy erőforrás használók vagy erőforrás adók lesznek, az nagy mértékben azon múlik, hogy a civil szervezet vezetői milyen minőségben szólítják meg őket.
  • A civil szervezetek szolgáltatásait igénybe vevők is tekinthetők erőforrásnak. Ha csak a szolgáltatást igénybe vevőként tekintenek önmagukra, akkor minél több szolgáltatást akarnak kapni minél kevesebbért. Ekkor sokszor nem vigyáznak a berendezésekre, mert az már más felelőssége. 
  • Azt javaslom, hogy a civil szervezetek környékén lévőket, a használókat, a falu lakóit tekintsük potenciális önkénteseknek, hiszen a civil szervezet hasznossága értéke az övék is. A civil motívumok miatt gondoljuk azt, hogy az emberek szeretnek a közösségért dolgozni, s szervezzük meg számukra ennek a lehetőségét. Ha tehetünk valamiért, ha cselekvő részesei lehetünk valaminek, akkor az jobban a miénk is, a civil szervezetek közösségi elfogadása is javul akkor, ha a közösség tagjainak lehetővé tesszük, hogy alkossanak.

 A civil szervezettel kapcsolatba kerülők eltérő motivációs szerkezete konfliktusok forrása is lehet ezt a vezetők az alkalmazott (ak) és az önkéntesek bevonásával tudják a legjobban kezelni.

 



[1] Garai László: Gazdaságpszichológiai dolgozat. Quo vadis, tovaris? A modernizáció útjáról s a rajta vándorló emberről. Scientia Humana Kiadó, Budapest, 1995. I. kötet 28.o-tól.

 [2] “Valahányszor az embernek olyan információja vagy vélekedése van, amelynek önmagában véve arra kellene őt késztetnie, hogy ne kövessen egy bizonyos tettet, ez az információ vagy vélekedés disszonáns azzal a ténnyel, hogy a kérdéses tettet igenis elkövette”. Festinger: The theory of cognitive dissonance, In.: Schramm (ed.) The science of human communication. Basic Books.1963. 17-27.

 kapcsolódó szöveg:

http://hetedikvilag.blog.hu/2013/06/29/delfin_metafora_5_eltero_pszichologiai_szerzodesek

Képek:

http://www.rogerscountyyouthservices.org/volunteer-opportunities.php

http://www.maurilioamorim.com/2011/09/persuasion-and-the-twotypes-of-motivation/

http://trialx.com/curetalk/2011/04/mark-twains-fight-against-depression/

http://www.mywaycoaching.hu/2013/01/tom-sawyer-keritest-fest/

Szólj hozzá

munka együttműködés szervezés manipuláció gazdaságpszichológia menedzsment vezetés szervezet csapatmunka értékek vezető problémamegoldás motiválás emberi erőforrás HR vezetői hatalom