2014. jan 04.

A holon - holonikus életvezetés 2.

írta: Domschitz Mátyás
A holon - holonikus életvezetés 2.

A rész – egész a holonsalsa1.jpg

„egyidejűleg egész, - amely részeket tartalmaz – és rész, amely alkotóeleme egy másik egységnek”

A holon koncepciót jól megérthetjük, ha az itt látható táncospárt nézzük. A pár tagjai is holonok, egyszerre egészek: táncoló férfi és táncoló nő, de részek is, mert táncuk egy közös egész része. Egyikük mozgása, dinamikája sem lehetséges a másik nélkül. Egyikük sem lenne képes a másik nélkül úgy mozogni, ahogy a táncban teszi. Páros táncuk egész, mindkettejük mozgása e tánc(egész) része. S a táncuk is része egy nagyobb egésznek, ami itt éppen a salsa. S e salsa is mint egész, tartalmaz mozdulatokat, lépéseket, s táncosokat, változatokat, stílusokat, s e tánc a páros táncok része, s ez is egy még nagyobb egész része, amely ismét része valaminek s így tovább ...

Mekhosz és Biosz

A holon koncepció Arthur Koestler alkotása. Koestler a holonok hierarchikus szerveződésének koncepcióját H. A. Simon – a kognitív tudomány egyik megalapítójának – paraboláján keresztül – azon kicsit igazítva - vezeti be:

mechanic.jpg„Élt Svájcban két órásmester. Az egyiket Biosznak, a másikat Mekhosznak hívták, s mindketten messze földön híres, pontos és drága órákat készítettek. Nevük talán kissé furcsán hangzik; atyjaik konyítottak valamicskét a göröghöz, és mindketten kedvelték a rejtvényeket. A két műhelyben készült órák egyformán kitűnőek voltak, de Biosznak nagyszerűen ment az üzlet, Mekhosz pedig épp hogy csak tengődött; végül is felhagyott a kínlódással és elszegődött Bioszhoz, mint műszerész. A városban az emberek sokáig találgattak, mi is lehetett a kudarc oka, s a végül is kitudódott magyarázat egyszerű volt, ugyanakkor pedig elgondolkodtató. Mindkét mester órái körülbelül ezer alkatrészből álltak, de összeállításukkor különböző módszereket alkalmaztak a riválisok. Mekhosz egyik alkatrészt a másik után illesztette a helyére, valahogy úgy, ahogyan a színes kőkockácskákból épülnek fel a mozaikok. Így aztán, valahányszor megzavarták a munkájában, és le kellett tennie a még el nem készült darabot, az azonnal szétesett, s az egészet elölről kellett kezdenie megint.

organic2.jpegBiosz más módszert alkalmazott. Először tíz-tíz darabból álló kisebb egységeket állított össze, s mindegyik egységes egészet alkotott. Ezekből megint külön, önálló alegységeket épített, s végül ismét tíz ilyen egységet szerelt össze, hogy elkészüljön a mű. Módszerének két óriási előnye volt: Először is: ha a munkát valamiért meg kellett szakítania és letennie, vagy akár elejtette a kezében tartott darabot, csak az adott szub-egység összeállítását kellett újrakezdenie. A legrosszabb esetben (ha éppen csak hozzákezdett a munkához) kilenc műveletet kellett megismételni, s egyet sem, ha szerencséje volt. Matematikai úton könnyűszerrel kimutatható, hogy ha egy óra ezer darabból áll, és a mestert átlagosan száz műveletenként zavarják meg, Mekhosz négyezerszer hosszabb idő (vagyis egy nap helyett tizenegy év) alatt állít elő egy ilyen szerkezetet, mint Biosz. Biosz módszerének másik előnye természetesen az, hogy a vég-termék összehasonlíthatatlanul jobban ellenáll minden károsodásnak, és jóval könnyebb karbantartani, javítani vagy szabályozni is, mint Mekhosz instabil mozaikjait.”

A mese tanulsága: komplex rendszerek sokkal rövidebb idő alatt alakulhatnak ki egyszerűbb rendszerekből, ha a köztes formák stabilak, mintha nem, s a keletkezett komplex forma hierarchikus szerveződésű lesz.tervező_1.jpg

Javaslat:

  • A komplex feladatokat bontsd fel egyszerű, működő megoldásokra,
  • s ha ezek egyenként, önállóan működnek, akkor kezdd el kombinálni őket.

Van egy tervező könyvjelzőm. Ezt időnként mankónak használom. Hajlamos vagyok az általam megfogalmazott alapelvekkel ellentétesen viselkedni, e könyvjelzővel figyelmeztetem magam.

Koestler a hierarchikus szerveződés koncepcióját univerzálisnak tekintette, és felvázolta azokat a jellemzőket, amelyek a legkülönfélébb hierarchiákban és azok minden szintjén érvényesek. Szerinte a hierarchiák egyik általános jellemzője, hogy az alegységekre vonatkoztatott rész és egész meghatározások rendkívül relatívak és kissé homályosak. A rész valami töredékeset, hiányosat jelent, önmagában nincs létjogosultsága; az egész pedig teljes és kerek, önmagában létezik.

„A részek és egészek azonban ebben az abszolút értelemben nem léteznek; sem az élő organizmusban, sem a társadalmi szervezetekben.” Ami viszont létezik a hierarchiák egymást követő szintjein, azok a szub-egészek, melyek a nézőponttól függően hordozzák azokat a jellemzőket, amelyeket a résznek s azokat is, amelyeket az egésznek tulajdonítunk.

Janus-dimon21.jpg„A hierarchia elemei, akárcsak a rómaiak egyik istene, Janus, két arccal néznek két, ellentétes irányba; az alsóbb szintek felé néző arc az önálló, független egész, a gazda; a hierarchia csúcsa felé néző pedig az alárendelt, függő rész, a szolga ábrázata. Ez a kétarcúság minden hierarchia alegységeinek természetéből adódó jellege.”

A személy holon

Minden létező részegész, s a neve: holon. Egy emberi sejt például önmagában egy egész, ugyanakkor a szervezet része is. Ugyanerre példa egy betű, amely integráns része a szónak, ami része a mondatnak, amiből viszont bekezdések és oldalak állnak. A világ - Koestler szerint - holonokból áll. A személyeket és a szervezeteket is tekinthetjük ilyennek. Minden személy és szervezet rész-egész, holon. Mindenki egy-több nagyobb egység része. Része egy családnak, munkahelynek, munkaerőpiacnak, piacnak egy földrajzi területnek, része egy államnak stb., miközben önmagában belülről nézve egy egységes egész. Dolga van ezekben, s ezek meghatározzák cselekvései feltételeit.

  • Nem függ tehetetlenül a környezettől - mert öntörvényű, proaktivitással rendelkező egész.
  • Nem független a környezettől, mert annak része, s a környezet megszabja a cselekvési terét.

A sikertelen emberek gyakran a környezeti függésre hivatkoznak, "nem lehet semmit tenni", a túllihegett sikerlélektan meg elfeledkezik a környezeti meghatározottságoktól. Erre még visszatérünk későbbi bejegyzésekben. Annyit már most leszögezhetünk, hogy a környezettel számoló (a számolás is cselekvés), s e számolás alapján cselekvő, kezdeményező embernek adunk esélyt a sikerre.

A holonok általános tulajdonságai

Koestler gondolatait  többen is felhasználtuk. Én egy holonikus módszertannal vezettem szervezeti kutatásokat, és szervezetfejlesztő programokat. A holon koncepció egyik jelentős továbbfejlesztője Ken Wilber. Wilber (és Koestler) szerint a holonoknak vannak általános jellemzői, amelyek mindegyikre igazak. A kozmoszt alkotó holonoknak Wilber szerint 4 alapvető képessége van: cselekvőképesség, részvétel, felbomlás, önmeghaladás.

salsa2.jpg

  • Cselekvőképesség. A cselekvőképesség arra irányul, hogy a holon fenntartsa magát mint egész. Ez az élettelen anyagra is igaz, de ott a képesség szó félrevezető, itt jobb folyamatokra és mozgásokra gondolni. Olyan folyamatai vannak a holonnak, ami hozzájárul ahhoz, hogy fenntartsa magát. E nélkül nem tud létezni.
  • Részvétel. Ez arra irányul, hogy beleilleszkedjen egy másik rendszerbe annak részeként. Ezt a két késztetést nevezi Wilber "horizontális" képességnek. Olyan folyamatai vannak a holonnak, ami hozzájárul ahhoz, hogy be tudjon illeszkedni a környezetébe. E folyamatok nélkül a holonok nem tudnak létezni

Mindegyikben van kétféle késztetés:

  • Egészjellege fenntartására. Van cselekvőképessége arra, hogy megőrizze identitását. Minden holonban (személyben, szervezetben) vannak folyamatok, amelyeknek az a funkciója, hogy megőrizze a szervezet az azonosságát, integritását. Ezért minden holon törekszik az önállóságra.
  • A részjelleg fenntartására. Ezek azt szolgálják, hogy a szervezet működjön a befoglaló rendszerben. Ezért minden holon törekszik az együttműködésre.

A holonok  (szervezetek, személyek) ezek nélkül nem léteznek. Ezek a „horizontális képességek”.

Felbomlás. Amikor egy holon elveszti cselekvőképességét, felbomlik, vagyis részeire (szubholonjaira) bomlik: a sejtek molekulákra, a molekulák atomokra, amelyeket azután a végtelenségig tovább lehet hasítani. Ez a folyamat a felbomlás.

Felépülés - önmeghaladás. Ezzel ellentétes folyamat a felépülés, az új holonok keletkezése, ami nem folyamatosan történik, hanem "kvantumugrásokban", vagyis úgy, hogy az új összetett holonokhoz való eljutás közbülső állomásainak létét semmi nem támasztja alá. A táncos pár példájával ezt is könnyen megértjük. Mielőtt táncolnának együtt, létezniük kell külön, és valamennyire már tudnak is táncolni. Léteznek külön, majd összeállnak párrá. Ez a rendkívüli átalakulást hordozó folyamat az önmeghaladás. A felbomlás és az önmeghaladás egy holon "vertikális" képességei.4 erő.png

Ha ezek a folyamatok nem működnek a holon részeire – szub-holonjaira - esik szét. Például ilyen „szétesési” erodálási folyamat egy (máskor) vizsgált esetünkben a magas fluktuáció is. Vannak a holonoknak „vertikális” késztetései ez a holonok időbeli változásaira vonatkozik.

A holon koncepció alapján alkothatunk egy holonikus életvezetési  modellt, amelyben leírhatjuk a személyek és szervezetek alapvető holonikus funkcióit, amelyek biztosítják a külső környezethez való igazodást, a célok elérését, a belső integrációt, s az identitás megújulását.

Ilyen holonikus modellt mutattam be e bejegyzésben:

http://hetedikvilag.blog.hu/2013/10/31/het_ero_a_sikerhez

Egyelőre javaslom a könyvjelzőn bemutatott alapelveket életbe vezetni, s hamarosan haladunk tovább.

Irodalom:

Kapcsolódó bejegyzések:

http://hetedikvilag.blog.hu/2013/12/27/ha_mar_most_kezdened_az_eleted_javitasat_kezdd_igy_holonikus_eletvezetesi_gyakorlat

http://hetedikvilag.blog.hu/2013/12/26/holonikus_eletvezetes_sorozat

http://hetedikvilag.blog.hu/2013/12/06/kezunkben_van_e_meg_a_sorsunk_holonikus_eletvezetes

http://hetedikvilag.blog.hu/2013/10/31/het_ero_a_sikerhez

Képek:

http://www.stardanceschool.com/salsa-dance-lessons-boston-ma.html

http://www.aliexpress.com/reviews/mechanic-structure-review.html

http://creativity103.com/collections/Organic/slides/leaf_veins.html

http://wewastetime.com/tag/organic-structure/

http://www.zengardner.com/janus-illuminati-god-of-chaos-and-deception/

http://www.dancesf.com/classes/walnut-creek-salsa-lesson.html

Szólj hozzá

közösség siker gondolkodás társadalom világ fejlődés életvezetés szervezet értelem coaching önmegvalósítás csapatépítés vezető érzelmi intelligencia szervezetfejlesztés consulting proaktivitás technoszociális sikerlélektan balanced life balanced work life