2014. máj 18.

Életvezetési alapelvek. Holonikus életvezetés 8.

írta: Domschitz Mátyás
Életvezetési alapelvek. Holonikus életvezetés 8.

Hét fő területen kell fejlődnünk, ha teljes életet akarunk élni

 A holonikus életvezetés sorozat új bejegyzése.

4 erő.png

  • dolgozni kell a külső világban elért sikereken, de figyelni kell a belső fejlődésünkre is,
  • fejleszteni kell önmagunkat, s fejleszteni kell a kapcsolatainkat is.

 

héterő_1.png

E követelményeket rendszerezi egységbe holonikus modellünk, amelyben leírjuk, hogy mely területeken kell eredményesnek lennünk, hogy teljes életet éljünk.

 

önelfogadás.png1.Önelfogadás, pozitív énkép

I live me.jpeg

Fejleszthetjük kapcsolatunkat saját belső erőforrásainkkal: ez az „önismeret és önelfogadás, a pozitív énkép ereje”. Ez az önmagunkból szerzett tapasztalatok elfogadó szeretet-teli elfogadása, megértése. S ez nem intellektuális művelet, hanem szeretettel elfogadott, átélt értés.

A bölcs megértés, amelyben egybeolvad az ismeret és a szeretet. Ennek jelentőségéről szólt egy korábbi írásunk, amelyben azt találtuk, hogy a siker egyik titka a reálpozitív énkép, önmagunk elfogadása, szeretete. Ez az az erő, amelyből kiindulhat a fejlődésünk.

szeretet.png2. Szeretetteli kapcsolatok, és a szeretet képessége

Fejleszthetjük kapcsolatunkat a környezetünkben élőkkel: ez a „szeretet” ereje. Ez a „másik” és a világ szerető bölcs megértése.i-love-you.jpg

Olyan elv ez, amelynek segítségével átélhető egység keletkezhet én és nem én között. Ezt az erőt éljük át a szerelemben, a szerelem egyéni, elszigetelt létet a másikkal egybeolvasztó élményében. Ezzel “össze-szeretjük” az egységet. A szeretet a kapcsolataink befogadó módja. A boldog emberekről azt mondhatni: viszonzottan szerelmesek a világba. Ez nem megtörténik velünk, hanem cselekvés, akarattal cselekszünk szeretteink jobb léte érdekében.

cél.png3. Külső célok

goals.jpegSaját belső erőforrásaink jobb ismeretében pontosabban megfogalmazhatjuk életünk fontos céljait: ez a „célok ereje”.

Ha a célunk igazi reálpozitív önismereten alapul, akkor nem a reklámokkal vezérelt fogyasztási és presztízs szempontok szerint alakul, hanem közel van ahhoz, amit a küldetésünkként tudhatunk a világban. Minden ember más, mindenki tud olyat, ami a leginkább rá jellemző, s ennek kifejezése, megvalósítása a külső aktivitásában, az a terület lehet, amiben Ő lehet a legjobb. Az életvezetési irodalom központi javaslata, hogy gondoljuk át, s írjuk le a céljainkat. Hamarosan javaslatokat találsz egy későbbi bejegyzésben a célok megfogalmazásához.

szervezés.png4. Szervezés

tasks.jpg

Céljaink jobb ismeretében és javuló kapcsolataink segítségével jobb szövetségeket, komolyabb partnerkapcsolatokat tudunk építeni: ez a „szervezés ereje”. Racionálisan meg tudjuk szervezni céljaink elérését. Szervezett keretben együttműködünk másokkal, koordináljuk közös tevékenységeinket, egyeztetjük céljainkat és feladatainkat. Feladatlistákat írunk, majd a feladatokat elvégezzük, s ezek segítenek elérni céljainkat. Időgazdálkodási terveket készítünk, naptárakat egyeztetünk, s racionális eszközöket használunk céljaink eléréséhez.

kettő jang.png5. Racionalitás és tudománygondolkodó.jpeg

Felhasználhatjuk és fejleszthetjük szervezőképességünket, analitikus, logikai képességeinket. Ez a racionalitás ereje.

Mindent, amit megtanultunk, s amit nem, de ha kell, elolvashatunk, megkereshetünk, mindent, amit az emberiség tudásként felhalmozott. De ez belülről fakadó energia, dinamizmus is, a bennünk lévő harcos, amelyik mindig velünk van, s keresi azt a lehetőséget, amelyben alkotó energiává válhat. Vannak racionális életet segítő eszközök. Támaszkodhatunk a saját szakmánkra, mások szakmai segítségére. egyre több információt, tanácsot megtalálhatunk az interneten. Az emberek jelentős része főleg ezt az oldalt használja problémái megoldásához.

kettő jin.png

intuition_1.jpg

6. Intuíció

És fejleszthetjük a „megérző”, „ráérző” képességeinket. Innen van ihletünk, akkor „megszállnak minket a szellemek”, szeretnek a múzsák, ez az, amikor a kreatív tudattalanunkkal, vagy a tudattalannal találkozunk. (nem tudom hogy indokolt-e ez a birtokviszony, hiszen, amikor valakit elkap az alkotás sodra, ő van a megvalósulni akaró valami? valaki? birtokában).

 Flow.jpg7. Áramlat

egy.png

Mindezt egy folyamatosan változó világban éljük. Kifejleszthető képességeink egyben a változás képességei is. Azt is kialakíthatjuk, hogy örömmel fordulhassunk a változások felé, s örülni tudjunk az új örömöket, lehetőségeket kínáló fejlődésnek. Ez az: az „áramlat”. Erről írják a bölcsek, hogy nem elmondható, csak átélhető, persze most én is megkíséreltem mondani róla valamit. (Ez az "áramlat" hasonló Csíkszentmihályi Mihály flow-jához, bár amikor írtam még nem olvastam a könyvét, éppen ezért érdekes, hogy hasonló szót találtam)

Az egyoldalú fejlődéstől önmagunk karikatúrái lehetünk

A teljes élethez mindegyikre szükségünk van, ám neveltetésünk során az erők egy részével elzártuk a kapcsolatainkat, vagy nem tanultuk meg használni őket, s így valamelyik siker elv mentén működünk, pedig működhetnénk mindegyikkel. A sikerről szóló könyvek is a hét megközelítés egyikéhez közeli elvekről írnak, s kevés az olyan, amelyik átfogóan ír az elvekről. (Az általam ismertek közül kivételt képeznek ez alól Stephen Covey könyvei, például ez: "A sikeres emberek hét szokása".)

óriáscsecsemő.gifA legtöbben egyoldalúan használunk néhány elvet, s másokat meg elhanyagolunk. S ettől lehetséges önmagunk karikatúrájává válhatunk.

Az óriáscsecsemő

Az önelfogadás, és a pozitív énkép az jó, de ha önmagában áll, s nem párosul mások elfogadásával, s azzal, hogy legyenek céljaink, s küzdjünk is meg értük akkor az óriáscsecsemő kényelmes állapotába sodorhatjuk magunkat. Szeretjük önmagunkat, de senki mást, nem teszünk a céljainkért, s valakik dolga hogy kiszolgáljanak minket. Ez addig működik, míg valaki hajlandó erre. Az óriáscsecsemő kiszolgáltatott. Neki a mások szeretete, s a saját célok, s a saját maga által elért célok jelentenének kitörést ebből a létből.

mosogatórongy.jpgA mosogatórongy

Tipikusan a régi, nőkre, anyákra jellemző veszély. A szeretet képessége, ha önmagában áll, s nem párosul önmagunk szeretetével, akkor a szeretteink mosogatórongyává válhatunk. Ez a modell a szeretetteli-gondoskodó kapcsolatokban éli meg leginkább önmagát, de ha mindezt önbecsölés nélkül éli meg, akkor függeni fog mások szeretetétől. Akkor elfogadott, ha szolgál. Tipikus kiegészítő párja lehet az óriáscsecsemőnek. Neki önmaga szeretetén is alapuló kapcsolatok, célok és célok elérése lehet a kiút. Szerethető, s nem önzőség, ha szereti önmagát, s ha szereti önmagát lesznek céljai, s ezek elérése révén kitörhet e létből.

célgép_1.jpgCélgép

A célgép a hagyományos férfiakra leselkedő veszély. A külső célok elérésében van az igazi férfi szerep kiteljesedése. Neki is fontos a szeretet, a megbecsülés, de ez nála csak ahhoz köthető, ha folyamatosan teljesít. Teljesítményelvű korunk is ezt díjazza. Nem fáradhat el, nem lassíthat, s ezért leépíti a nem közvetlen célelérő tevékenységeket, s beleszorul a munkába, a teljesítmény hajszolásába. Akkor valaki, ha élete jó célelérő eszközzé válik. Nem teljes személy, hanem problémamegoldó gépezet. Ebből is az önszeretet felé lehet szabadulni. Szerethető csak úgy. Mert személy, mert … Hiszen szerették még célelérő gépezet korszaka előtt. A másik irány, ha jobban szervezi a munkát, ha delegál, ha másokat is odaenged a teljesítési lehetőségek közelébe.

Csinovnyikcsinovnyik1_1.jpg

A csinovnyik a hatalom mosogatórongya. Akkor fogadja el magát, ha úgy érzi elfogadják a szervezetben, s ezért folyamatosan szorongva arra figyel, hogy mit várnak el tőle a főnökei, s nem követ-e el valamilyen hibát. Élete a szervezet kis megbízható fogaskerekének élete. A többi elv híján ez is szűk lét. Nem csak a főnökétől eredhet az önbecsülése, lehetne saját maga által megfogalmazott célja, s ennek elérésével is becsülhetné magát.

Azt látjuk e karikatúrákból, hogy akkor teljes az életünk, ha mindegyik elvhez tartozó értékeket beépítjük az életünkbe, s ha bármelyik is hiányzik, energiát veszítünk, döcögőssé, s szürkébbé válik az életünk. A teljes élet mind a hét elvet igényli.

Mindegyik fejleszthető.

(Folytatása következik)

Sorozatok a "Hetedik világon, vagy csatlakozz a "hetedik világ" csoporthoz! https://www.facebook.com/groups/189263464443064/

Képek:

  • http://www.bottlesurf.com/category/groms/goals/
  • http://contemplatingpolitics.blogspot.hu/2012/01/identity-expression-and-rational-choice.html
  • http://edesviz.hu/hu/ezo_magazin/rovat/Minden+napra/cikk/az-intuicio-fejlesztese
  • http://blogs.yogajournal
  • http://www.bikeforums.net/singlespeed-fixed-gear/444846-paint-keeps-chipping-off.html
  • http://www.agefotostock.com/en/Stock-Images/Rights-Managed/BWI-BLWS226868
  •  http://www.bodybuilding.com/fun/ask-the-macro-manager-when-should-i-train-on-thanksgiving-day.html
  • http://www.clipartof.com/portfolio/toonaday/illustration/an-unworthy-cartoon-businessman-bowing-437241.html
  • http://sun-gazing.com/tag/intuition/

 

Szólj hozzá

racionalitás énkép boldogság életmód fejlesztés fejlődés életvezetés nevelés kreativitás coaching life coaching önmegvalósítás pozitív pszichológia motiválás proaktivitás balanced life