2017. dec 19.

Szerelőszalag zen

írta: Domschitz Mátyás
Szerelőszalag zen

Szerelőszalag zen

Fiatal, "kétkezi" melós koromban időnként elszálltam munka közben.

Persze nem voltak fogalmaim rá. Az "elszálltam" kifejezést se ismertem. Úgy tudtam leírni, hogy "marhára élvezem" a munkát. A mozgást. A munka ritmusa, a műhely, a gépek, a sűrített levegős kereplő szerszámok, zúgó, mormogó hangok, a gépolaj szaga, otthonos illata adta a hátteret. Néha egy nagy tárgy éleset  csattant, fémes zengése átrezgett a műhelyen.

Benne voltam a hangokban. De inkább BENNE voltam. Benne az EGÉSZ-ben. Mert ez egy különleges benne levés volt. Nem én, meg külön a műhely, meg a hangok, meg az illatok, hanem mindez egy. Egy voltam ezekkel. Egy voltunk a munka, a többiek, a műhely a zajok, a ritmus, az olaj.

A Rába gyár motorszerelő üzemében a szelepemelő ház fedelét kellett felcsavaroznom. Ez volt az én műveletem.

szereloszalag.jpgJött a szalagon a motor, ott volt a ház fedele, a csavarok, a sűrített levegős szerszám - a fedelet ezzel kellett felcsavarozni. Egy nyolc órás műszakban nem tudom mennyit. A felcsavarozás és az újabb motor érkezése között előkészítettem a csavarokat. Egy tálcán voltak, rá kellett helyezni az alátéteket.

X darab alátét ráhelyezés, motor érkezése, fedő illesztés, csavarok behelyezése, hogy éppen belekapjanak a menetbe, a csavarok meghúzása a hangosan kereplő sűrített levegős szerszámmal.

Aztán megint ugyanaz:

X darab alátét ráhelyezés, motor érkezése, fedő illesztés, csavarok behelyezése, hogy éppen belekapjanak a menetbe, a csavarok meghúzása, a hangosan kereplő sűrített levegős szerszámmal.

Aztán megint ugyanaz: És ez megy nyolc órán keresztül, egy 20 perces kajaszünettel. Dög unalom is lehetne. Ha WC re kellett menni azt gyorsan kellett intézni, nehogy lelassuljon a szalag.
being-flow_violinist.jpgÉs ahogy beleilleszkedtem a munka-ritmusba hamarosan megérkezett az "elszállás". Ehhez magamat is hozzá kellett igazítani a szalag ritmusához. Úgy jött ki a ritmus, hogy több csavarra helyeztem rá az alátéteket, mint kellett, így a következő műszakba is át tudtam adni néhány tálcányi előkészített csavart. És elrepült az idő. Gondoltam, hogy talán elrontom az utánam érkező élvezetét, de nem reklamált, így csináltam tovább. Napról napra.

A műszak után fáradtan mentem haza, de úgy éreztem, valami varázslatban vagyok. Teljesebb voltam. Erősebb, teljesebb. Nem: TELJES voltam. Vártam a vonatra, láttam az embereket és egy egyetemes magaslatról néztem az életet. Nem úgy, hogy lenézek az emberekre, inkább úgy, mint mikor a hegytetőről kinyílik a hatalmas kép, és mély lélegzettel benne vagy a fényes, szentséges panorámában.
Valami nagy, egységben vagyok, hazafelé a pályaudvaron, egyedül a tömegben és mégis egy közös magasságos tág valamiben.

Talán úgy lehet ismerős az élmény, amikor egy jó mozi után, nyitott lélekkel nézel szét az utcán, és színesebbnek, elvarázsoltnak  látod a világot.

Furcsa volt és felemelő.

Nem tudtam elmesélni senkinek, ez az én titkom volt. Nem azért, mert el akartam titkolni. Nem voltak szavaim. Akkor is már sokat olvastam, de regényeket, és nem találkoztam ilyen leírással. Más se beszélt ilyenről, és fel se merült, hogy én beszéljek róla.
Nem tudtam volna úgy se leírni, ahogy most leírom. Nem beszéltem még így, hogy "benne az EGÉSZ-ben". Azt tudtam magamnak mondani, hogy játszom a munkával. Az egyébként unalmas, monoton munkát felpörgetem, és ritmikus-élvezetes valamit csinálok belőle.

wuwei-flow.jpg"Táncolom a munkát" - mondtam.

Persze ezt se mondtam senkinek. A melót nem illett szeretni. Táncolni meg ...? Hülyeség lett volna. Nem mondom, hogy imádtam bemenni a gyárba, de ha már bementem ... táncoltam. Szavakat jóval később találtam. Húsz évre rá.

Közben eljöttem a Rábából, dolgoztam sokfele és még sokszor rám talált a tánc.
Most majdnem elszálltam a szöveggel is. Azzal, hogy azt írtam, hogy "rám talált a tánc", a táncot alanynak, egy misztikus személynek "írtam", aki talál. Aki rám talál. (tiszta Coelho) Pedig nem: én táncolok. De amiért mégis igen: amikor igazán táncolunk, egy vagyunk a tánccal. Tánccá leszünk, az meg eleven személlyé. Táncolva szerelem a szelepemelő ház fedelet és a művelet személyé válik. Én meg a műveletté. (derűsen beszól a marxista énem: "ez maga a tárgyiasítás, az elidegenedés." :) - "Épp az ellenkezője" - mondom, de ez majd egy másik szöveg lesz)

Táncolom sok éve a tanulást is. És találtam szavakat. A misztikus, transzperszonális, taoista és zen irodalomban írnak hasonló egységélményről.

Flow

Ilyen Csíkszentmihályi flow élménye is. A csúcsteljesítmény kutatása során azt találta, hogy a nagy teljesítmény és egyfajta „tökéletes élmény” – a „flow” együtt jár. Megalkotta a „boldogságcsatorna” fogalmát, amely képességeink és az előttünk álló feladat viszonyában mutatja meg, a tökéletes élményt. (Ezzel cáfolta azt a korábbi felfogást, mely szerint a csúcsteljesítmény nem jár örömmel, hanem csak a végeredmény.)

Vannak olyan feladatok, amelyek nem állítanak kihívásokat képességeink elé, ezeknél gyakran unatkozunk. S van, ahol a feladatokban rejlő kihívások meghaladják képességeinket, itt szorongunk. Az optimális teljesítményt, a flow-t egy keskeny sávban, a szorongató túlterhelés és az unalmat adó alacsony terhelés között érjük el. Akkor vagyunk a legboldogabbak, ha képességeink maximumán teljesíthetünk.

Az örömteli teljesítmény elérésének egymással összefüggő feltételei vannak.

  1. Olyan feladatot végzünk, amelynek sikeres elvégzésére reális esély van.
  2. Összpontosítunk arra, amit csinálunk.
  3. Világos célokkal rendelkezünk.
  4. Azonnali visszacsatolásunk van arról, hogy a cél fele haladunk-e.
  5. Erőlködés nélkül, elkötelezetten cselekszünk, figyelmen kívül hagyva a mindennapi élet frusztrációit.
  6. Az élmény elősegíti a kontroll érzését. Rajtunk múlik, mi uraljuk a cselekedet, a helyzetet.
  7. Megszűnik a léttel való egoisztikus foglalkozás ebben az „önfeledt” időben. De az élmény után az „Én” érzés erősebben tér vissza. Az önfeledt éppen ezt jelenti, elfeledkezünk magunkról, mert belefeledkezünk a cselekvésbe.
  8. Megváltozik az időérzékelés. A percek óráknak az órák perceknek tűnhetnek. Az élmény inkább időtlen. Néha olyan, mint egy lassított felvétel, csend van, s a csend azért van, mert nem engedünk be a tudatunkba semmi mást. Mi vagyunk csendben.

Az élsportban is végeztek kutatásokat az optimális teljesítményről s a tapasztalatok hasonlóak.

Munkások a Nirvánában

Most a zen szavaival írom tovább. Itt találtam olyan írásokat, amelyek hasonlítanak az élményemhez.
Zen írások szólnak az íjászat művészetéről, "az íjászatban ez akkor jelenik meg, amikor az íjász teljes odaadással gyakorolva maga lesz a lövő és a céltábla." Megvalósul a zen. Vagy a kardvívásban is megvalósul, mert ezt teljes odaadással „én nélkül” kell gyakorolni.

teaszertartas.jpgA híres japán teaszertartás is szorosan kötődik a zen buddhizmushoz. A szertartásban a cél a teljes azonosulás. A teamester „úgy azonosul művészetével, ahogyan az íjász azonosul a céllal. Nincs éles határ szellem és kéz, cselekvés és nem cselekvés között."
A szelepemelő ház felszerelése csúcsélmény. Szánalmasan hangozhat annak, aki nem élt át hasonlót. De az élménynek van egy spirituális árnyalata is.  Ezért beletehetném egy sor misztikus leírásba. Most a zen segítségével egy egyetemes és emberi keretbe teszem. A buddhizmus „nirvána” fogalma elengedést vagy megszabadulást is jelent. Ott persze az újjászületések örök körforgásától való szabadulást jelenti a ragaszkodások elengedésével, de ebbe most nem megyünk bele.

megvilagosodas.jpgA nirvánához kilépünk „egy minden definíció elől elillanó mérhetetlen és határtalan állapotba.

Aki eljutott a nirvánába, az elérte a Buddha-létet, a megvilágosodás állapotát. Elérte, azonban nem közönséges értelemben, hiszen itt szerzésről, vagy motivációról nem lehet szó. A nirvánát nem kívánhatjuk, elérésére sem törekedhetünk, mert ami a cselekvés céljaként felfogható és kívánható, az definíció szerint nem nirvána. A nirvána csak szándéktalanul, spontán léphet elő, ha alaposan megértettük az önmeghaladás lehetetlenségét. Buddhának ezért nem lehet semmiféle rangja.”

Nem lehet rangja, mert a buddhizmus szerint bennünk lévő buddha-természetet minden ember elérheti. Ezért nem jelent „önfényezést”, hogy az élményemet e keretben írom le.

Annál inkább, mert huszonhat évvel később megerősítette ezt a keretet valami. Ekkor már szervezetfejlesztő voltam. Egy műanyagipari cég műszakvezetőinek meséltem a flow-ról, a szerelőszalagról, és hogy a zennek is van erre magyarázata.

És akkor a műszakvezetők elmondták, hogy ismerik az élményt.

Mielőtt vezetők lettek ők is szalagon dolgoztak.

Ha tehetik, visszaállnak a szalag mellé, hogy újra és újra átéljék. 

Irodalom

Kép:

  • http://www.cardinalevw.com/blog/volkswagen-announces-india-engine-assembly-project/
  • http://upliftconnect.com/being-in-the-flow/
  • http://www.myrkothum.com/wu-wei
  • https://en.wikipedia.org/wiki/Japanese_tea_ceremony
Szólj hozzá

boldogság életvezetés bölcselet értelem flow elidegenedés emberi erőforrás