Veri e a tanár úr a gyerekeket? Esetpéldák a kommunikatív racionalitásról
1. Veri e a tanár úr a gyerekeket?
A szervezeti életben fontos, hogy racionális kommunikáció segítségével oldjuk meg a problémáinkat. Ám ez nem mindig könnyű. Két esetpélda segítségével a bemutatom a kommunikatív racionalitás problematikáját. (ezek korábbi posztok csak itt összefűztem egy oktatható tematikai egységbe).
Egy iskolai példában, ahol diákokat ver egy tanár, nézzük meg annak kommunikációs feltételeit, hogy arról beszélünk,
- hogy vernek,
- vagy arról, hogy ez helyes-e,
- vagy arról, hogy fáj, ha vernek.
És persze arról is lehet beszélni, hogy szabad e erről nyilvánosan beszélni. A racionális kommunikáció eltorzulását járjuk körül a példában. S megnézhetjük, hogy az iskola nyilvánosságában hogyan (nem) lehetett ezt megbeszélni. Ez az első szöveg.
2. A gimi, ahol diákokat vernek
Az ideális kommunikáció hatalmi helyzetekben eltorzul, mint ahogy láttuk az előző példában. A hatalom lehet, hogy elvárja, hogy
- mi tartsunk igaznak,
- mit helyesnek,
- s milyen gondolatot, érzést mondhatunk ki, s mit nem.
A szervezetekben pedig van hatalom. Van mégis megoldás. A kommunikatív racionalitás. Az esetpélda folytatása.
3. Mese a demokráciáról
A szervezeti életben (de másutt se) nincs olyan fél, aki (egyedül, kizárólagosan) igazolni tudná erkölcsi elveit, ezért minden félnek racionális dialógusba kell bocsátkozni arról, hogy milyen elvek és etikák érvényesek mindannyiunkra nézve. Aktuális. Ismét. Vagy mindig az? Mese a demokráciáról.
4. A kommunikatív racionalitás
Az előző szövegekben bemutatott iskolai példában érezhető, hogy az iskolai kommunikáció sok aktusa nem felelt meg a racionális megbeszélésnek. Hogy jobban tudjuk elemezni a kommunikációs helyzeteket, el kell tudnunk különíteni egymástól a különféle cselekvéseket. A kommunikatív racionalitás megértéséhez a kommunikatív cselekvést el kell különíteni más cselekvésfajtáktól. Most Jürgen Habermas kommunikatív racionalitás modelljét mutatom be.