2015. már 22.

Egy világbanki hivatalnok odüsszeiája Kafka Prágájában

írta: Dr Domschitz Mátyás
Egy világbanki hivatalnok odüsszeiája Kafka Prágájában

(Focus on Trade No.55, October 2000)
Egy világbanki vezető tisztviselő részletekbe menő beszámolója a Prágában IX. 26-28. között lezajlott eseményekről)

"Prágai érkezésem igen jó benyomást tett rám, mivel minden elő volt készítve. Az akkreditálás már a repülőtéren megtörtént. A repülőgépből kiszállva rögtön átestünk a vámvizsgálaton. Minden rendszeres volt. Voltak kísérőink. Mint ismeretes, az egyetemeket arra a hétre bezárták. Ennek egyik oka az volt, hogy a diákokat a delegátusok kísérőiként alkalmazzák. Az egész hét során. Nagyon szemrevaló kísérőket. Igen csinosakat. Az egyiket még randevúra is elhívtam.

Csalóka nyugalom

Meg kell mondanom, hogy – legalábbis azoknak, akikkel kapcsolatban voltam -- sejtésünk sem volt arról, mi vár ránk. Sőt, az IMF - WB delegátusok általános véleménye az volt, hogy a rendőrség túlbiztosított. Én 23-án érkeztem. 24-én és 25-én semmi sem történt. Általános volt a mozgás, de a küldöttek és a bankárok között mindenkinek az volt az érzése, hogy kedden semmi sem fog történni. A Václav Havel elnök által szervezett, Wolfensohn, Koehler és a civil szervezetek (NGO-k) közötti eszmecsere nem sok nyilvánosságot kapott. A környezetemben lévő emberek nem is hallottak róla. Aznapra „Emering Markets” címmel hirdettek programot, és abban ez is szerepelt, de nem reklámozták agyon. Csupán azok, akiket még Prága előtt bizalmasan tájékoztattak, értették meg a vita jelentőségét. Mondtam a főnökömnek, hogy szeretnék elmenni, de azt válaszolta, hogy ennél fontosabb dolgaink is vannak. Mindenesetre a szombat és a vasárnap annyira események nélkül telt el, hogy mindenki azt hitte, ez így lesz végig. –Tényleg nyugalom volt.

Kafkai kedd

Aztán hirtelen beköszöntöttek a keddi drámai események. Ez volt a nyitónap. Még hétfőn a biztonsági szolgálat figyelmeztetett, hogy a következő napon számítani lehet arra, hogy valami történni fog. De, még amikor a delegációk szobáiban az erről szóló röpcédulákat osztogatni kezdték, akkor sem hitte el senki. A röpcédulákon az állt, hogy kedden a Kongresszusi Központban számítsunk hosszabb ott tartózkodásra, mivel egy tüntetés zár alatt tarthatja a Központot. És még akkor is az volt az érzésem, hogy mindezt sokan nem veszik komolyan. Ezt abból gondolom, hogy a másnapi nyitóünnepségen mindenki megjelent. Ha komolyan veszik, valószínűleg többen távol maradtak volna. Láttam korábbi világbanki elnököket feleségük társaságában és nagyobb magánbankok vezetőit és egyikük sem látszott aggodalmasnak.

Kedden déltájban hirtelen jött a bejelentés, hogy a közlekedést lezárták. Ezek az ingajáratok (shuttle services) 15 percenként közlekedtek a Központ és a szállodák között, most azonban leálltak. A főbejárathoz vezető hidat lezárták, és a Központ két másik bejáratát is rohamrendőrök vigyázták, ahogyan az a Központból is látható volt. Az események azonban a Központtól tisztes távol zajlottak. Mindenesetre nem hagyhattuk el az épületet.

Beszéltek egy incidensről. A japán kormány egyik fiatal delegátusa egy oldalbejáraton akart távozni. Azt mondták, összeverték és kórházban ápolják. Mindegyikünk figyelmét felhívták arra, ne mászkáljunk ki és be, sőt meg se kíséreljük, hogy kimegyünk. Semmi jelzést nem kaptunk, mi várható. Láttam korábbi világbanki elnököket, amint tanácstalanul sétáltak fel és alá. Megkérdeztem az egyiket, hogy érzi magát, és elmondta, hogy a felesége nem jött a központba, hanem egy városnéző túrához csatlakozott, ő viszont itt van. Nem tudta, mi van feleségével, és amikor említettem neki a tüntetést, egészen kétségbeesett.

Mindenesetre mindenki várta, mikor lehet már elhagyni az épületet. A hivatalos események már régen véget értek. Végül este fél nyolc körül bejelentették, hogy mindenki menjen egyenesen a metróba. A metró egész nap nem közlekedett. Most azt mondták, hogy megnyitották, és menjünk gyorsan. Kiderült, az egyetlen szerelvényt azért állították be, hogy a küldötteket elvigyék a végállomásra, ahol buszok vártak, hogy tovább szállítsák őket a kiállítási csarnokban rendezendő fogadásra. Odavittek minket ehhez a csarnokhoz, vagy hogy hívják, és a tüntetők már ott voltak. A nagy kiállítási csarnokot biztonságosnak tartották, de meglepetésünkre a tiltakozók kergettek minket be. A hatóságok erre nem voltak felkészülve. Amikor a fogadás véget ért, a küldötteket szét akarták szórni, tehát a buszokkal Prága különböző részeire vittek bennünket, majd magunkra hagytak. Körülöttem sokan igencsak féltek, én viszont kifejezetten élveztem a helyzetet. Végül éjféltájt értünk a szállodába. A tüntetés méreteiről még ekkor sem volt tudomásunk, a szállóba érve mindenki bekapcsolta a CNN-t, és ekkor hallottuk, hogy a Mc Donaldot szétverték.

imf.jpeg

Élvezet vagy fájdalom?

A Renaissance hotelben laktam, nem messze az óvárostól. Egyik barátom a 10 percre eső Hiltonban volt elszállásolva, és én szerettem volna meggyőződni arról, hogy rendben hazaért-e. Ledobtam magamról az öltönyt, farmerbe és kényelmesebb öltözékbe bújtam. Rajta viszont még mindig öltöny és táskáján pedig az IMF logó volt. Ahogy a közeli Hilton felé mentünk, francia tüntetőkkel találkoztunk szembe, akik molesztálni kezdtek minket. Kis híján verekedésre került sor. Ha veréssel fenyegetnének, kiabálni kezdenék, és arra hivatkoznék, hogy az ellenfél vezetőjének barátja vagyok. Készen álltam arra, hogy így cselekedjek. A fickó a társaságomban fejlődő országból jött, de én figyelmeztettem, hogy hiába való volna a harmadik világra hivatkozni, ha egyszer IMF jelvényt visel. Szerencsére volt egy étterem a közelben, ahová gyorsan behúztam. Ittunk két sört, megvártuk, míg a franciák továbbállnak és elosontunk.

A Hiltonból hazafelé újabb kínos helyzetbe kerültem. Két prostituált szegődött mellém, és az egyik a fenekemet kezdte tapogatni. Azt hiszem, tudták rólam, hogy delegátus vagyok. Nem hiszem, hogy csehek lettek volna, inkább olaszoknak néztem őket. Talán az olasz tüntetőkkel jöttek, mert hallottam, hogy a cseh biztonságiak a közgyűlés idejére kiutasították Prágából az összes hazai profit. Azon az éjszakán tehát az volt a kérdés: ki jut előbb a delegátushoz: a prostituáltak vagy a tüntetők? Ha szerencséd volt, élvezetben lehetett részed. Ha nem volt szerencséd, jól összeverhettek. Egyik sem éri meg az árát. Inkább elfutottam: hátha ezek is tüntetők, csak álruhában?

Melyik oldalon állsz?

A következő napon kevesebben mentek el a Kongresszusi Központba. A legtöbben a szobájukban maradtak. Ki se mozdultak a szobájukból. Nem volt kedvük elmenni. Azok, viszont akik elindultak, ismét öltönyt vettek föl. Ezt sem értettem. Azokat, akik elég bátornak bizonyultak, hogy bemenjenek a Központba, teljesen új útvonalon szállították. A mi buszunk például egy villamos után ment, azt követte végig. Én roppantul élveztem, mert még nem volt alkalmam látni a várost és Prága nagyon szép. A Konferencia Központnál beszédbe elegyedtem a kísérő diákokkal. Fogalmuk sem volt róla, mi történt. Nem tudták, ki – a tüntetők vagy a delegátusok – mellett van a helyük? Csak egy dolgot kívántak: az egésznek mielőbb legyen vége. Sőt, a rendőrségről is ez volt a benyomásom. Ha kérdeztem egy rendőrt, az a legritkább esetben válaszolt. Az volt a benyomásom, hogy legalább annyira tartottak a küldöttektől, mint a tüntetőktől. Úgy gondolom, hogy mindkét csoport, a diákok és a rendőrök túlságosan fiatalok voltak, nem emlékeztek a nyolcvanas évek végének tüntetéseire, és az egésszel nem tudtak mit kezdeni.

Mint ismeretes, a közgyűlés egy nappal előbb ért véget.
A következő napi sajtóértekezleten tagadták, hogy a tüntetés lett volna az ok. Azt állították, hogy minden olyan hatékony volt, hogy minden kérdést két nap alatt sikerült megoldani. A sajtó ezt nevetségesnek találta.

Az ügy vége

Az igazi végjáték valóban ez a 28-i sajtóértekezlet volt. Ezen Wolfensohnt és Koehlert egyaránt elhalmozták kérdésekkel. Újságírók hada ostromolta őket. A kérdéseket élesen vetették föl. A részkérdésektől az alapkérdésekig.

Az egyik indiai riporter például megmondta Wolfen-sohnnak és Koehlernek: azzal vádolják őket, hogy mérhetetlen szenvedést okoztak a harmadik világnak, és megkérdezte, mi a válaszuk. Wolfensohn azt mondta, nem hiszi, hogy mindenért ő a felelős, és ha az újságíró véleménye ez, akkor rosszul tájékoztatták. Az egész sajtóértekezlet a tüntetésről, s nem a globális kérdésekről szólt. A lényeg az, hogy – legalábbis szerintem – a tüntetés elérte célját. Tényleg sikerült a közgyűlés figyelmét magára terelnie.

Egy sor újságíró azon a véleményen volt, hogy az éves közgyűlés rosszul sikerült, gyengén volt kézben tartva és feltették a kérdést: mit kíván az IMF és a VB az ügyben cselekedni? Wolfensohn azt válaszolta, tarthatnának virtuális konferenciákat, a személyes kapcsolat azonban igen fontos. Tehát a Világbank továbbra is megtartja éves közgyűlését. Wolfensohn és Koehler hangsúlyozták, hogy a prágai várban szombaton az NGO-kkal tartott vitát fontos eseménynek tartják, és részükről sikerként könyvelik el. Másrészt nekem, aki Wolfensohnt évek óta figyelem, az elnök nagyon fáradtnak tetszett. Úgy tűnt, kifogyóban van a mondanivalója és még a sajtónak adott válaszai sem tűntek túl eredetieknek. Egyáltalán nem olyan volt, amilyennek „Elvis” Bono lefestette őt. Lelkesedése alábbhagyott. A régi formulákat ismételgette. Talán az egész ügy hiábavalósága telepedett rá. Koehler ezzel szemben feldobott és igen könnyed volt. De talán a „könnyed” nem a megfelelő szó. Túl naivnak tűnt, ezt akarom mondani. Nem csupán azért, mert nem nagy mestere az angol nyelvnek. Úgy beszélt, mint egy egyetemista, az elnök vonalát ismételve, de nem, mint bankár, hanem, olyasvalaki, akinek lelke van. Mindketten hangsúlyozták, hogy az erőszak csupán egy törpe minoritás műve volt, és a tiltakozók nagy többsége azért jött Prágába, mert volt mondandója. És számos elfogadható érvet soroltak föl. És hogy az IMF és WB igyekezni fognak szélesebbre tárni elképzeléseiket. Számomra nagyon nehéz volt különbséget tenni a valóság és a retorika között, mert, Wolfensohn egész idő alatt az órájával játszott. Szerintem végük a közgyűlés napirendjét a tüntetők határozták meg. Úgy vélem, a prágai események nagy hatást gyakoroltak az IMF-WB bürokratákra, de tudomásul kell venni, hogy ez a hivatalnoksereg sokkal jobban beásta magát, mint a WTO (Kereskedelmi Világszervezet) bürokratái. Személyes véleményem az, hogy Prága után a civil társadalom véleményét sokkal komolyabban veszik majd, de hogy ez valódi párbeszédet fog-e jelenteni vagy sem, a jövő mutatja meg.

Hív a sivatag

A következő két éves közgyűlés Washingtonban, a harmadik pedig Dubaiban lesz. Az utóbbi szervező bizottsági elnöke szerint ott a hangulat forróbb lesz, mint Prágában volt! Azt mondta, hogy a prágai záróülés előtt nem látta előre a gondokat, amelyek odahaza felmerülhetnek, de most már ideje lenne mindent újra gondolni. Tehát addig három év van még hátra, a hatás azonban már most érződik. Az az érzésem, hogy miután az IMF-WB hivatalnokai értékelik Prágát, lefújják az éves közgyűléseket. Merthogy azok egyetlen funkciója az igazgatótanács tagjainak beszámolójának meghallgatása, és ezek egyre inkább előre megírt jelentések. Azt hiszem, hogy a virtuális találkozók egyre inkább az előtérbe kerülnek.

És talán a vezetőség törekedni fog a hivatalos és nem hivatalos események szétválasztására. Mert jelenleg a legfontosabbak az informális üzleti találkozók. A kereskedelmi bankok a közgyűlés idején legalább 15 pazar fogadást rendeztek a delegátusok számára. Igen bőkezű fogadásokat. Sok küldött számára ezek a konferencia legfontosabb eseményei. Ha én tüntető lennék, ezekre mennék el, mert a biztonsági intézkedések itt a nullával egyenlők. Esténként mindenki ide látogatott el. Teljesen nyílt színhelyek voltak, és a tanácskozás programjában mind szerepeltek. Nos, az ottani tüntetések valóban megakadályozták volna a konferencia menetét.

Szólj hozzá