Az értelem hálója sorozat 

első rész,  második rész  harmadik rész negyedik rész  ötödik rész hatodik rész hetedik rész

Értékek és normák

Az emberek a közös meggyőződések egy részét normaként, kötelességekként is meghatározzák. Ezeket az intézményeink biztosítják. Mint pédául az a jog, az erkölcs, az állam, stb. Ebben megmutatkozik az emberi természetnek az az oldala, hogy van bennünk az individuumon túli érték és érdek követése.

„Pszichikai életünk e két aspektusa úgy áll tehát egymással szemben, mint személyes a személytelennel. Van bennünk egy lény, aki mindent önmagához viszonyítva, a saját szempontjából képez le, és akinek tevékenységében nincs más célja, csak önmaga. De van bennünk egy másik lény is, aki a dolgokat sub specie aeternitatis ismeri meg, mintha csak egy tőlünk különböző gondolkodásban részesedne, s aki ugyanakkor tetteiben olyan célokat törekszik megvalósítani, amelyek túlmennek rajta.”[1]

Az intézményekben rejlő tudás születésünkkor készen áll, és a szocializáció során sajátítjuk el. Az intézmények kulturális rendszerekként tartalmazzák az adott világértelmezési kereteket.[2] 

„Az élet szemlélésének, értelmezésének több módja van. A különféle kulturális rendszerek, mint a vallás, a tudomány, a gazdaság stb. csak egy-egy perspektívát tárnak elénk. Jelentőségük abban a képességben rejlik, hogy egyrészt az egyén vagy egy csoport számára a világról, az énről, s a kettő kapcsolatáról szóló elképzelések sajátos forrásául szolgálnak, ezáltal a valóság modelljeiként funkcionálnak, másrészt olyan meggyökeresedett diszpozíciókat (tendencia, képesség, szokás, kötelezettség, motiváció) keltenek, melyek szociokulturális és pszichikus vetületei a társadalom működésében meghatározó szerepet töltenek be.”

Az intézmények nemcsak ismereteket szokásos, bevett nézeteket hordoznak, hanem „helyességeket”, azt, hogy bizonyos dolgot hogyan „helyes”, és hogyan „helytelen” nézni.

„Az intézményi valóság azonban nemcsak a reflektált ismeretek közösségét jelenti, hanem azt is, hogy e világról közvetített ismereteket e közösség helyesnek tartja vagy véli. Ez szoros kapcsolatban van a kollektív tudat affektív és normatív tényezőivel. A kollektív tudat tehát nem írható le a szabályozó, érzelmi (érték, rend) és normatív funkciók bemutatása nélkül.”[3]

Ezek az intézményes normatívák, tudások gyakran a szerepek előírásai. Egy-egy társadalmi státuszhoz hozzátartozik, mit kell problémákként észrevenni és megoldani, ehhez mit kell tudni, és mi a helyes. A szerepben, hogyan kell cselekedni, milyen értéket kell szolgálni stb.

 Az intézmények által hordozott konstrukciók megmondják, mi az igaz, mi a hamis, sőt azt is, hogy mi az igazság keresésének bevett módja. Ez nem jelenti azt, hogy ezek ne lennének vitathatók. Az intézmények azt is megmondják, hogy mi és hogyan vitatható, s mi nem.

A nyelvi kódokat megkülönböztethetik az szerint, hogy mennyire tartalmaznak „értékekkel teli” konstrukciókat, illetve mennyire nem.

„Megkülönböztethetjük a kódokat az általuk kialakított jelentések fajtája szerint is. Ennek alapján beszélhetünk denotációs és konnotációs kódokról is. A denotációs kódok olyan jelentéseket állítanak elő, melyek egy univerzális, mindenki számára elérhető és ugyanolyan valóságon alapszanak. A matematikai kódok ennek talán a legszebb példái. Ezen kódok objektívak, személytől függetlenek, és jelentéseik a tudat racionális és logikus részében működnek. A konnotációs kódok jelentései ezzel szemben a tudat értékelő, morális, emocionális részére hatnak. Konnotáció akkor keletkezik, mikor a denotált jelentés a kultúra értékrendszerébe, vagy egy személy emocionális rendszerébe ütközik. A tudományos kódok a denotált jelentéseknek próbálnak prioritást biztosítani a konnotált jelentésekkel szemben, míg például a művészetek kódjai a konnotált jelentések elsődlegességére épülnek. Mivel különböző a denotált és konnotált jelentések vonatkozása, ezért mondhatjuk, hogy a denotált jelentések kultúra függetlenek, ellenben a konnotált jelentések kultúra, sőt szubkultúra specifikusak. A denotációs kódok jelentései tehát minden használójuk számára ugyanazt jelentik, ellenben a konnotációs kódok jelentése nem csak használóiktól függ, de magának a használatnak a társadalmi feltételeitől is, ezenkívül mindig megkívánják az értelmezést.”[4]

Ezzel az értéktöltetű konnotatív jelentéssel különböztetem meg az értelmi konstrukciókat a puszta nyelvi leírásoktól. Korábban a József Attila vers elemzéskor” éppen a nyelvi kifejezések konnotatív beágyazottságát mutattam be.

Erre mutattam példát az Új növekedés sorozatban itt.

Vannak értékmentes „leíró” állításaink és mellettünk van értelemmel teli-magas motivációs tartalmúak is. Mindegyik reprezentációs utasítás, ám a tudat más oldalára épül.

Az értékektől, szándéktól megtisztított leírás tiszteletre méltó törekvése a tudománynak, de a cselekvő emberek értékekkel súlyozott szándékokkal cselekednek. Amikor és ahogy „leírnak” akkor értékelve írják le a világot. Az értékmentes leírás felett is van érték: az értékmentesség, s ez is érték, azt mondja, hogy az a leírás a jobb, az igazabb, amit nem torzít el értékkötöttség. Ezzel a szándékkal akár egyet lehet érteni akkor is, ha bevalljuk, hogy erre nem vagyunk képesek.

 Folytatás következik.

• [1] Durkheim, É (2000) Az emberi természet kettőssége és ennek társadalmi feltételei. Szociológiai irányzatok a XX. Század elejéig. Szerk. Felkai G. – Némedi D. – Somlai P. , Budapest, Új mandátum.
• [2] Geertz, Clifford: Az értelmezés hatalma. OSIRIS Budapest, 2001.
• [3] Pete-Szilczl u.o.
• [4] Pete-Szilczl u.o

Kép

Durkheim

religions