2020. sze 12.

Valaha volt szebb jövő

írta: Dr Domschitz Mátyás
Valaha volt szebb jövő

Komoly érvek szólnak az mellett, hogy a boldog jövő képét a múltból merítjük. Az igazán meglepő, hogy ez az emberiség régmúltjából is eredeztethető. Ősemberek (is) vagyunk a modern vállalatokban.

Honnan származnak a jövőképek

Az előző posztokban bemutattam be egy kutatást, amelyben azt kerestük, milyen világot képzelünk el boldognak. Kezdem egy személyes élménnyel, ami a szövegekkel való munkából adódott. Az interjúkat hallgatva, a szövegeket csoportosítva elkezdtem szeretni ezeket a képeket, ami rendben is van, ha elég sokat dolgozunk egy anyaggal, azonban ez a szeretet egy mások által álmodott jövő iránt párosult egy nosztalgikus, ismerősség élménnyel.

BackToTheFutureMikeFox.jpeg

E jövőképek nagyobb része, nem egy sosem volt világ futurisztikus leírásai, hanem ismerősek valahonnan.

Van e jövőképeknek két eltérő vonulata.

Az egyik s ebből kevesebb van, a jelenlegi világ értékrendjén alapuló tendenciák igenlése, és e tendenciák tovább vetítése, extrapolálása a jövőbe. Ilyenek a nagyobb gazdagságot, jólétet, fejlettebb tárgyakat elképzelő, leíró képek. Nevezzük ezt extrapolatív jövőképnek. E vonulatból talán a legjelentősebb a tudás fejlődését igenlő és folytatni akaró, unokánk műveltebb, tudás-társadalmi világát leíró jövőkép.

looking-back-at-the-past.jpgVan egy másik, amely nem a jelen uralkodó értékrendjén alapuló világot képzel el, s a jövőt sem a jelenbeli tendenciák jobbításával, tovább futtatásával képzeli el, hanem képzeletben megfordítja – elfordítja a fejlődés irányát. E képeknek van nosztalgiája, mintha valaha már léteztek volna. Mintha a múltba mutató jövő lenne. Nevezzük múltba mutató jövőképnek.

Ez utóbbira mondom ezt az ismerősség élményét. Akiknek megmutattam, e képeket, azoknak is „tetszik”, s nekik is van ilyen ismerősség élményük. Honnan?

 1.

Az első gondolat, egy interjúalanytól származik. A gyerekkorunk képe vagy idealizált képe köszön vissza az unokánknak vágyott jövőben.

„Én olyat vagy olyasmit szeretnék az unokámnak, olyan világot, amilyen az enyém volt gyerekkoromban. Éppen a szünetben is beszéltünk erről páran. Ami bár anyagilag sokkal szerényebb volt, mégis sokkal boldogabb, mint ma esetleg az én gyerekeimé.

cslád.jpg

Azt szeretném, ha az unokám közelebb lenne a természethez, ismerné a környezetében lévő élővilágot, és tenne is a környezetéért. Ezt nem tekinteném munkának, hanem inkább egy kirándulásnak. A technikai fejlődést a saját életében arra használná, hogy tőle gazdagabb legyen, és ne akarjon mindent birtokolni, ami van, hanem annak csak bizonyos részét. És szeretném, ha az unokámnak meghittebbek lennének az ünnepei, az estéi, és a szabadnapjai gondtalanabbak, mint amilyen a miénk, vagy az enyém ma.”

Ez szerint a hipotézis szerint gyerekkorunk idilli viszonyait, biztonságát, meghittségét, békéjét az elveszett családi élményeket keressük később is az életünkben.

Ezt a hipotézisemet erősíti sok csoporttal szervezett szervezetfejlesztési folyamatban végzett csoportos életút-interjúkból származó tapasztalat, amelyben arra kérdezünk rá, hogy kit milyen élmények hoztak „ide”, s az itt alatt a vállalt közéleti feladatot tisztséget értjük. Civil szervezetek vezetői életút interjúiból az derül ki, hogy a gyerekkorukban voltak olyan családi és közösségi élmények, amelyek valamely szociális érzékenység, szociális, közösségi feladatvállalás irányában hatottak a felnőttkorban is.

2.

puzzle pasfuturet.jpegVan másik fajta élmény is e jövőképekből. Az ismerősnek nevezett múltba mutató jövőkép elemeknek van egy másik sajátossága is. A különböző csoportokban készített interjúknál, sőt e kutatásnál korábbi résztvevőkkel készített jövőképek is hasonlítanak egymásra. Mint egy széttöredezett és szétszóródott mozaik darabjai össze is illeszthetők hipotetikusan úgy, hogy inkább kiegészítik, erősítik, mint vitatják, gyengítik egymást, mintha ugyanazt az ismerős világot írnák le. Ezért az egyéni életút, és személyes gyerekkor modellt el kell vetni.

Maradhat még egy a gyerekkor és a családok belső szerkezetének hasonlóságában adódó magyarázó lehetőség, mely szerint a családok működésében van egy általános minta, amely hasonló élményeket, hasonló szocializációt okoz, s ebből adódóan, amikor unokánk kívánt jövőjére gondolunk e sokunkban hasonló gyerekkori élményből merítünk.

3.

Lehetséges egy következő, e konkrét történelmi szakaszhoz - amelyben élünk - köthető gyerekkorból eredő magyarázat is. Ebben a történelmi korban, amelyben most élünk ténylegesen megtörténtek olyan változások, amelyek széttörtek egy olyan társadalmi viszonyrendszert, amely után most vágyakozhatunk. Mondhatjuk, a modernizáció széttörte azokat a kereteket, amelyek között felnőttünk.

trabant-family-fem-kepeslap-98689.jpgÉs e széttöredezett keretekre gondolunk nosztalgiával. Korábbi tanulmányokból tudjuk, hogy ezt az elmúlt rendszer modernizációja is megtette, a még korábbi korosztályokkal, az is széttört korábbi közösségeket. Ám az interjú alanyaink egyike se élt gyerekként a létező szocializmus előtt, nekik már itt az elmúlt rendszerben voltak közösségi élményei.

Ez a hipotézis a múlt fele is forduló vágyott jövő képében az általános családi minta helyére vagy az mellé inkább, azt kiegészítve hozzáteszi a konkrét történelmi modernizációs változások miatt felbomlott régi és ténylegesen megélt mikro-társadalmi viszonyrendszert. Azonban a vágyott jövő önigazgató közösségekre utaló elemei ellentmondanak ennek, a létező szocializmus idején nem voltak ilyen önigazgató közösségek. A világ tisztább, egészségesebb, lassúbb volt, a kisközösségek a mainál jobban működhettek, a családoknak több idejük volt egymásra s ez megváltozott. A vágyott jövő egy jelentős része származhat ebből a múltból.

4.

A múltba forduló vágyott jövőnek az extrapolatív jövőtől való félelem is lehet az oka. A római klub első jelentése óta több világmodell is készült, ezek majd mindegyike állítja, hogy ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, akkor több szeméttel, több környezetszennyezéssel, ökológiai, időjárási problémával kell szembenézni az emberiségnek. A tudomány, a tudományból a tömegkommunikáció szállítja az erről szóló információkat s ekkor a szociális reprezentáció jelenségét látjuk, azt ahogyan a tudományos jövőkutatásból hétköznapi használatra formált szociális eredetű konstruktum alakul ki.

earth.jpegS a jósolt környezeti katasztrófákat, ökológiai problémákat nem a távoli jövőbe tolják a tudomány, s népszerűsítő jóslatok, hanem a közeljövőbe éppen abba a távlatba, ahova unokánk jövőjét is képzeljük. S aggódunk a becsült szociális reprezentációban elképzelt jövő miatt unokánk sorsa felől.

Ez a magyarázat is lehetséges néhány elemnél, de ez sem magyarázza meg, miért kell faluközösségi szintig, önigazgató közösségek szintjéig visszamenni a vágyott jövőben, hogy elkerülhessük az ökológiai katasztrófákat. A személyesen is megélt akár közös múlt néhány mozaik elem összeillesztését lehetővé teszik, de maradnak beillesztetlen elemek, mint például az önellátó, önigazgató közösségi világ elemei.

 5. Mintha ez a múltba mutató jövő régebbi lenne. És keresése úgyszintén.

A negyedik ötödik században élt Szent Ágoston írja a boldogság kereséséről gondolkodva, hogy ahhoz hogy keresni tudjuk, ahhoz tudnunk kell valahonnan, hogy mit keresünk.

augustinus_067.jpg„Hol ismerték meg, hogy ilyen nagyon vágyakoznak feléje? Hol látták, hogy ennyire szeretik? Valamiféle módon birtokoljuk, csak nem tudjuk hogyan (...)

Nem tudom, hogyan ismerték meg az emberek, s így nem tudom, milyen ez az ismeret. És én most csak azt kutatom, vajon ott van-e emlékezetünkben? Ha ugyanis ott van, akkor valamikor már voltunk boldogok. Egyenként vagy külön-külön, vagy a legelőször vétkező emberben – meghaltunk benne valamennyien, s tőle egytől egyig nyomorúságosan születünk, most nem kutatom. Csupán azt keresem, vajon emlékezetünkben van-e boldog élet. (...)” (Városi István fordításai. A. Augustinus: Vallomások. Gondolat Kiadó, Bp. 1982.)

Egy valamiféle emberiség számára lehetséges aranykor utáni vágyakozásról még ennél is régebbi időkből is tudunk. A hetedik században élt Hésziodosz világkorszakaiban is találunk múltba forduló leírást az emberiség aranykoráról. (Hésziodosz: A világkorszakok. Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása)

 golden age.JPGEgy törzsből származnak az istenek és a halandók./ Emberi nemzetséget először fényes aranyból/készítettek az istenek, az Olümposzon élők./Akkor még mindenki fölött Kronosz égi király volt,/s könnyű szívvel, akárcsak az istenek, élt a halandó,/távol a bajtól, távol a jajtól, még az öregség/sem járt köztük, mindvégig duzzadt az erőtől/ karjuk, s lábuk, a kórság még nem törte meg őket;/ mint lágy álom jött a halál rájuk, s amíg éltek,/ csak jóban volt részük; a föld meghozta magától/ bő termését és dolgozni merő gyönyörűség/ volt, sok jó közepette, a dús legelőn legelészett/ nyájuk, s kedvelték az olümposzi boldogok őket./ Majd aztán, hogy a föld befogadta magába e fajtát,/ jótét lelkek lettek, a nagy Zeusz rendeletére, …

s az egyre gyengébb újabb fajok és romló világ után Hésziodosz a vaskori ember az ötödik rend embereként, ekként éli meg sorsát:

Csak ne születtem volna e most élő ötödik rend/ embereként, meghalni előbb, vagy a messze jövőben/ élni szeretnék , mert melyben mi vagyunk, ez a vaskor./Éjjel-nappal nincs pihenésünk, pusztul az ember/ gondban-bajban, az istenek így szabták ki sorsunk./ Mégis járul még öröm is némelykor a bajhoz,/ 

S folytatja az Ő utána jövő emberek még rosszabb helyzetét jósolva.

s Zeusz el fogja törölni e fajtát is, ha az ember/ már a halántékán ősz hajjal jő a világra./ Ellentét támad majd akkor apák és a fiúk közt,/ s vendéghez vendéglátója, barát a baráthoz,/ s testvérhez nem kedves a testvér, mint ahogy addig,/ és nem tiszteli többé gyermek öreg szüleit sem./ Súlyos szitkokkal szólnak hozzájuk a durva/ gyermekek, isteni bosszútól sem félve, a hálás/ gyermek adóját nem fizetik meg öreg szüleiknek,/ áll az ököljog, s egymás városait kirabolják./ Nem becsülik meg a jót, az igazt, aki őrzi az esküt,/ inkább azt, aki gőgjében mindig gonoszat tesz,/ tisztelik, és markában a jog mindenkinek, és nem/ ismeri senki a szégyent, árt az igaznak az álnok,/ mert hamisan szól és nem fél megszegni az esküt./ Sok baj sújtja a népet, s köztünk jár az Irigység,/ annak, örül, ha baj ér, csúf hangja van, arca kegyetlen.

Hamvas Béla is ír az elveszett aranykorról, a Scientia Sacrában, s idéz (s idézünk) egy Buddha beszéd részletet:

buddha teaches.jpeg„és a földből rügyek nőttek, mint a gombák, és a lények ettek a rügyekből, és minél többet ettek, testük annál durvább lett, és szépségük annál jobban elveszett. És akkor eltűntek a rügyek, és a földből bogyók nőttek, és a lények ettek a bogyókból, és kristálytiszta szellemlényük egyre durvább lett, és szépségük egyre jobban elveszett.  Akkor még a gabona vadon termett, fehér, mint a liszt, nem kellett megőrölni, édes, nem kellett megsütni. Amit este leszedtek, reggelre kinőtt, amit reggel leszedtek, estére kinőtt. A lények a gabonát ették, és akkor egy részükön látható lett, hogy nők, más részükön, hogy férfiak. És amikor egymásra néztek, égő szenvedély fogta el őket, és megölelték egymást. A többiek megbotránkoztak, s ezért a lények elkezdtek házakat építeni, és szégyenükkel oda rejtőztek. Egy napon az egyik lény így szólt: Miért megyek a gabonáért reggel is este is? És reggel leszedte az estére valót. A gabona akkor már nem nőtt ki másnapra egészen, csak feleannyira. A többiek is úgy tettek, s a gabona sehol se nőtt ki már egészen, csak feleannyira. Ismét máskor az egyik lény azt mondta: Miért megyek mindennap gabonáért? És egy nap leszedett két napra valót. De a gabona akkor már csak negyedannyira nőtt, s amikor a lények egyszerre egy hétre leszedték, már csak nyolcadannyira nőtt. – Mi lenne, szóltak a lények, ha a földet felosztanánk magunk között? A földet felosztották, és akkor a lények közül néhányan a másokéból szedtek. Mikor a többiek észrevették, azt mondták: Válasszunk magunk közül valakit, aki vigyáz, hogy mindenki csak a maga földjéről szedjen. És akkor már volt uralkodó, és akkor jött utána a pap, a harcos, a polgár, a paraszt és a kézműves.” (Hamvas Béla: Scientia Sacra, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1988, 18-19 o.)

lao_ce_tao_te_kinfg_karatsony.jpgVagy egy hasonló tartalmú részlet a Tao Te Kingből (Weöres Sándor fordításában. A képen egy Karátson fordítás van.)

Mikor a nagy út-at semmibe dobták,/ megjelent az erkölcs és méltányosság/ Mikor kezdődött az okoskodás,/ megjelent a nagy hazudozás./ Mikor a hat rokon összeveszett,/ Megjelent a gyermeki tisztelet és szülői szeretet./ Mikor zavaros az ország,/ Megjelennek a hűséges szolgák.

A taoista irodalomban még sok hasonló tartalmú gondolatot találunk.

 Lehetséges egy egyszer valaha létezett boldog társadalom emléke él még mindig bennünk, s amikor a jelen trendektől elvonatkoztatunk, s unokánk számára szép világot álmodunk, ennek a lenyomatait használjuk. S lehet, hogy ezt, illetve ennek elvesztését már érzékelték a régiek is. Vagy lehet, hogy náluk is a saját gyermekkoruk lenyomata volt az a minta, ami után felnőttként vágyakoztak.

Nem tudom, hogy a valós történelem, vagy a személyes életút adja-e ezt a mintát, de a társadalomra vonatkozó leírás elemek inkább a személyes történelmen túli irányokba mutatnak.

Ennek is lehet a szociális reprezentációban az oka. Történelmi tanulmányainkból, vagy a nemrég még létezett törzsi társadalmakról szerzett ismereteink alapján, a fentiekhez hasonló írott szövegek olvasásával, újabban filmek nézésével, s a róluk folytatott beszéddel újraalkothatjuk ezt az aranykor-képet, s ezzel egy ideális társadalom képét is el tudjuk képzelni, amely aktualizálódhat akkor, amikor egy vágyott jövőt képzelünk el.

6.

csanyi_vilmos.gif

Lehet még régebbi és mélyebben hordozott emlékünk, amely talaján igaz lehet az összes fentebb említett hipotézis is. A humán etológiai kutatások leírva az emberi faj lelki és társas jellegzetességeit és ezeket összevetve a jelen társadalmi feltételrendszerrel azt állítják, hogy az ember biológiai-lelki alkatának fejlődése nem tudta követni az utóbbi néhány ezer év változásait. Néhány ezer éve nem olyan társadalmi feltételrendszerben élünk, amelyhez illeszkedik, amelyhez kialakult, amellyel együtt kifejlődött az emberi psziché. A lelkünk, magatartásunk biológiailag is hordozott alapjai egy régebbi társadalommal harmonizálnak.  Talán ez az elveszett és pár ezer éve keresett aranykor képe, vagy inkább ez is talaja az aranykori fantáziáinknak.

„Az utolsó kétmillió év evolúciója mély nyomokat a hagyott az ember természetében. Egyértelmű az is, hogy az optimális nem mindig azonos a lehetségessel, sőt legtöbbször a kívána­tossal sem, tehát nem azért kell ezeket a biológiai szempontokat sorra vennünk, hogy a társadalom feltétlenül igyekezzen megvalósítani őket. Elegendő, ha a társadalom tagja tudják, hogy életkörülményeik hol térnek el az optimálistól, milyen árat fizetnek a civilizáció esetleg már megked­velt áldásaiért. Érdemes talán azt is megjegyezni, hogy az ember bioló­giai evolúciója a nagy populációméret miatt szünetel, nincsenek lénye­ges genetikai változások, csupán stabilizáló szelekció folyhat.

indián.jpg

Az ember kis, egymásra támaszkodó csoportokban érzi magát jól, tehát olyan lakókörülmények között, amelyek ennek a feltételét megteremtik. Egy kis faluban, amely mondjuk 1500-2000 lakosú, bizonyosan van templom, iskola, orvosi rendelő, vegyesbolt, kocsma, esetleg faluház vagy művelődési otthon. Ezek az intézmények biztosítják, hogy a falu la­kói házaikon kívül is találkozzanak, ismeretségeik, szövetségeik, változó összetételű baráti csoportjaik kialakuljanak, testi-lelki bajaikra orvoslást kereshessenek, szükség esetén támaszuk legyen. Egy ekkora faluban, ha mindez megvan, majdnem mindenki ismeri egymást legalább távolról vagy hírből, és kialakulnak azok a szorosabb ismeretségek is, amelyek a szemtől szembe csoportokat jellemzik. Ilyen faluban emberszabású éle­tet lehet élni.” (Csányi Vilmos: Az emberi természet. Humánetológia. Vince Kiadó, 2000. 282 o.)

A társadalom fejlődése az utóbbi néhány ezer évben és különösen napjainkban, az evolúciós tempóhoz képest felgyorsult, az utóbbi pár évtizedben az egyének életében is akkora változások történtek, amelyek teljesen más világot jelentettek az egyének gyermekkorában és mást felnőtt korában. Az emberi psziché pedig nehezen alkalmazkodik ehhez a társadalomhoz, mert nem ehhez adaptálódott, nem evvel való koevolúcióban alakult ki.

7.

Hipotézisek együtt

Az itt vázolt hipotézisek nem zárják ki, inkább kiegészíthetik egymást. Lehetséges, hogy mindegyik tényezőnek van a jövőképek alakulásában szerepe. Lehetséges az emberi biológiai alapokban rejlő minta, amely egy korábbi társadalmi állapotra utal, lehetséges ebből a meg nem felelésből adódó feszültségre adott kulturális minta a hagyomány által reprezentálva, és ezen a biológiai és kulturális hagyomány adta háttéren lehetségesek családi általános minták, amelyeken a személyes múlt tapasztalatainak feldolgozása is történhet.  

S végül, ha levesszük a kutatói sapkánkat, s felvesszük a fenntartható fejlődés lehetőségeit kereső kutató, megvalósítani akaró, civil aktivista sapkáját, abban reménykedünk, hogy az itt bemutatott jövőképek tovább gondolhatók mások által is, minden elhangzott jövőkép elem olvasható az egyesület honlapja címén. A feszültség adott, s e feszültségből problémamegoldó iparkodásoknak kell következni.

Ezek a jövő képek nem azonosak azzal a jövőképpel, amit akkor alkotnánk, ha a jelenlegi tendenciákra építve megpróbálnánk megbecsülni a jövő alakulását, ez nem jövőkutatás. De állíthatjuk, hogy egy bennünk lévő jobb világnak a képe, s mint ilyen benne van a mindenkori jobb jövőt kereső terveinkben.

Ősemberek vagyunk a modern vállalatokban

E kutatás óta már többször megkérdeztünk csoportokat, köztük termelő vállalati kollektívákat is (amikor már magas fokú bizalom alakult ki köztünk és a csoport között), üzleti szervezetfejlesztőként is. És itt is és azóta is, hasonló eredményeket kaptunk.

A jó kollektíváról jó légkörről alkotott képeink részben ősi eredetűek. A lelkünknek "jó" kollektíva részben hasonlít az ősi közösségek viszonyaira. Különösen fontosak az egyenlőbb, szolidáris viszonyok, ezeket inkább érezzük igazságosnak. S ez a bonyolult munkamegosztással dolgozó, sokszintű hierarchikus szervezetekben is így van. Időnként ki kell lépni a szerepekből, s egy-egy céges napon, rendezvényen homogénabb, "csak" emberi viszonyokba  kell lépünk, ahol egy egyenlőbb közösség tagjaiként létezünk. Ez a közös élmény megerősíti a kollektívát, s utána jobban működünk együtt.

Az eredményes modern munka persze megköveteli, hogy ne legyünk csak ilyen viszonyokban. A lelkünk egy része meg azt követeli, hogy ilyen viszonyokban legyünk. E kettősséget, nem kell,és egyelőre nem is tudjuk meghaladni. Amit lehet tenni figyelni kell mindkét szempontra, s időnkét lépjünk ki az elkülönülésből, s legyünk közösségibb kapcsolatokban.

Az eddigieket a modern szervezeteknek is figyelembe kellene venniük.

Forrás:

  1. A. Augustinus: Vallomások. Gondolat Kiadó, Bp. 1982. Városi István fordításai.
  2. Csányi Vilmos: Az emberi természet. Humánetológia. Vince Kiadó, 2000.
  3. Domschitz Mátyás: Valaha volt, szebb jövő: milyen jövőt álmodunk az unokáinknak?. - In: Comitatus: Önkormányzati szemle, 2008. (18. évf.), 7. sz.
  4. Hamvas Béla: Scientia Sacra, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1988,

Képek

http://www.socialmeteor.com/2010/11/05/top-10-tweets-back-to-the-future/

http://www.zawaj.com/askbilqis/disclosing-ones-past/

http://retrocarclub.superwebaruhaz.hu/item/98689

http://thefrailestthing.com/tag/st-augustine/

http://en.wikipedia.org/wiki/Hesiod

http://bodhikaram.blogspot.com

http://www.123rf.com/photo_14210046_green-puzzle-pieces-with-words-past-and-future-isolated-over-white-how-the-past-fit-into-the-future.html

http://www.dakinikonyvek.hu/konyv/kina/taoizmus/tao-te-king-2

http://www.sweden.se/eng/Home/Society/The-Sami-People/Facts/Sami-in-Sweden-Ancient-people-at-home-in-Arctic/

http://www.nyitottakademia.hu/eloado,46,Cs%C3%A1nyi_Vilmos

Szólj hozzá