2013. jún 29.

Delfin metafora 6. Versenyezni, vagy együttműködni?

írta: Dr Domschitz Mátyás

intelligens egységek együttműködő hálózata,

ami az együttműködő delfinek csoportjaihoz hasonlítható

Új metaforával írható le a tudás-intenzív társadalom kapcsolatrendszere, melynek lényege, hogy az valójában intelligens egységek együttműködő hálózata, ami az együttműködő delfinek csoportjaihoz hasonlítható.

Versenyezni, vagy együttműködni?

A címben feltett kérdésre adott válasz szabja meg, hogy a stratégiai cselekvés vagy a kommunikatív cselekvés szerint történjék a kommunikáció. Azt állítottam az előző oldalon, hogy az együttműködésre törekvő civil szervezeteknek előnye van a tudásalapú termelésben a stratégiai cselekvés szerint működő szervezetekhez képest. Ezt egy kutatási eredménnyel alá tudom támasztani.

Morton Deutsch[1] az együttműködés és a versengés hatását vizsgálta a csoportfolyamatokra és e vizsgálat az együttműködés előnyeit és hátrányait is bemutatta. (Morton Deutsch: Az együttműködés és a versengés hatása a csoportfolyamatokra. A Kísérleti társadalom-lélektan főárama, (szerkesztette Csepeli György) Gondolat, Budapest, 1981. 239.o.) http://en.wikipedia.org/wiki/Morton_Deutsch

A kísérleti változó az volt, hogy az egyik csoport azt feltételezte, hogy a csoporttagok versenyeznek egymással a kísérletvezetők későbbi megítélése szempontjából, s a kísérlet végén a csoport tagjainak a teljesítmény létrehozása szempontjából mutatott rangsorát fogják összeállítani, a másik csoport úgy tudta, hogy a csoportja teljesítményét más csoportokkal fogják összehasonlítani. A csoportokat fogják végül rangsorolni. Az eredmények:

Az együttműködők előnye

erőfeszítéseik összehangolásában
a tagonkénti közreműködés mértékében mutatott változatosságban
a cselekvések alosztályokra bontásában
a teljesítménykényszerben
a társakra való figyelemben
a kommunikációk kölcsönös vételében.
a kommunikáció közös értékelésében
tájékozottságban, szabályosságban
időegység alatti produktivitásban
az eredmények és a viták minőségében
a viták alatti barátságosságban
a csoport eredményeinek előnyös értékelésében
a csoporttevékenységben
a társak előnyös hatásának észlelésében
az általános másik attitűdjének beépítésében

A versengők jobbak az egyéni tevékenységekben

„Az eredmények alapján, (amennyiben ezek az eredmények általánosíthatóak) magától értetődőnek tűnik, hogy amikor személyek vagy kisebb egységek együttműködnek egymással, akkor az együttműködés eredményeként nagyobb mérvű szervezettség és produktivitás várható, mint akkor, amikor a kapcsolatokra inkább a versengés nyomja rá a bélyegét. A csoportharmónia, és a csoport eredményessége tekintetében alapvető, kölcsönös gondolatközlést, az erőfeszítések összehangolását, a barátságosságot, valamint az ember saját csoportja felett érzett büszkeségét láthatóan megzavarja, ha a csoport tagjai egymás céljait kölcsönösen kizáró célokért látják versenyezni egymást. Továbbmenve, valószínűnek tűnik, hogy a versengés nagyobb személyes bizonytalanságot eredményez (mert a versengés folytán mások rosszindulatára számítunk inkább), mint az együttműködés. Ezek a következtetések szinte kézenfekvőek bizottságok, találkozók, kiscsoportok tevékenységének megszervezése szempontjából.

osztályzás3.jpg Kísérletünk eredményeinek fényénél úgy tűnik, hogy a pedagógusoknak is felül kellene vizsgálniuk azokat a feltevéseiket, melyek szerint a versengésen alapuló osztályozási rendszert alkalmazzák. Kérdésesnek tűnik, hogy a versengésen alapuló osztályozási rendszer vajon milyen jellegű kölcsönös kapcsolatokat épít ki a diákok között, és milyen a hatása az egészséges oktatási célokkal összhangban levő feladat-irányultságra és személyes biztonságérzetre.

A kísérletek eredménye alapján azt mondhatjuk: érdemesebb együttműködni. De nem mindig, és el kell tudnunk dönteni mikor, melyiket válasszuk

Amikor és amiért érdemes együttműködni

Általában eredményesebb együttműködni, mondhatjuk az előbb idézett kutatási eredmények alapján

A tudásalapú termeléstől megváltozott a munkaerő-piaci alkuk természete a magasan kvalifikált rétegek javára. A tudáslapú termelésben a tudást hordozó magas képzettségű dolgozóval, egyénnel együtt kell működni, mert különben nem adja (csak mértékkel) a tudását.

„A fentiekből[2] következik[3], (Garai Lászlótól az előző szövegben idézett gondolatok, ez az idézet is tőle van) hogy a szociálpszichológiai tényező nemcsak a tervgazdálkodás, de a piaci gazdálkodás rendszerébe is, gyökeres bizonytalanságot visz.

Amiből azután az a kényszerűség adódik, hogy a gazdasági rendszernek valamilyen eljárást kell alkalmaznia a pszichológiai tényező kezelésére is. Azok az automatizmusok, amelyek egykor függetlenné tették a termelést a termelőtől, s általában a gazdasági élet dologi összefüggéseit a benne részt vevő személyek lelki életének összefüggéseitől, többé nem működnek.

Korábbi írásokban annak a váltásnak, amelynél fogva a pszichológiai faktor a gazdasági folyamatok kísérőjelenségéből ezek hatótényezőjévé vált, a következő aspektusát mutattam be:

munkáskesztyű.jpg A gépi nagyipar első évszázadában a gép kezeléséhez absztrakt erőkifejtésre és absztrakt felügyeletre volt szükség. A múlt század végére aztán a technikai fejlődés olyan gépi berendezéseket vezetett be, melyeken az absztrakt erőkifejtés követelményét egyre inkább a gyorsaságé váltotta fel, az absztrakt felügyeletét pedig a koordinálásé több műszer figyelemmel követése és több irányítószerkezet kezelése között. Mármost a technikai fejlődés egyszerre eredményezte a gépi berendezések sebességének és bonyolultságának növekedését: a bonyolultság növekedéséből következően a gépkezelőnek egyre több időre volt szüksége az optimális reagáláshoz, a sebesség növekedésének következtében pedig egyre kevesebb idő állott rendelkezésére. Azokat a személyeket, akik az egymás ellen ható követelményeket össze: tudják egyeztetni, speciálisan meg kellett termelni.

Ezzel a szükségszerűséggel függ össze azután az a tendencia, amely mind a tervgazdálkodási, mind piacgazdálkodási rendszerekben megfigyelhető: egyre növekszik azok aránya, a társadalomban, akik nem dolgok termelésével foglalkoznak, hanem valamilyen módon a termelés nélkülözhetetlen személyi feltételeinek megtermelésével, karbantartásával, igazgatásával.

oktatás3.jpg S minthogy e személyi feltételek termelését végző oktatásnak, a karbantartását ellátó gyógyításnak, általában a szolgáltatásnak, amelyek egyre növekvő méretű ipari szervezetekben működnek, továbbá ezen állami vagy magánszervezetek igazgatásának személyi feltételeit szintén meg kell termelni, karban kell tartani, és igazgatni kell, sajátos láncreakció indul be. …

E láncreakciónál fogva növekvő tempóban növekszik azok aránya, akik tevékenységükkel vannak jelen a munkamegosztás poszt-kapitalista társadalmi rendszerében, s nem valamilyen dolog előállításával. Így aztán a pénzkifizetések egyre növekvő hányada azért a különös árucikkért történik, amelyről fentebb kitűnt: szociálpszichológiai feltételektől függ van-e effektív ára.

Hogy a szociálpszichológiai feltételt ahhoz, hogy akár az ár, akár a tervutasítás effektív legyen, külön meg kell termelni, karban kell tartani, és igazgatni kell, annál is kevésbé megkerülhető kényszerűség a poszt-kapitalista alakzatokban, mert a fenti technikai folyamatra, amelynél fogva megszűnik a gazdasági élet dologi összefüggéseinek függetlensége a személyek lelki életének összefüggéseitől, ráépül egy szociális folyamat, amely ugyanebben az irányban hat:

Mint a termelés dologi feltételeinek, úgy személyi feltételeinek megtermelése is tőkeráfordítást igényel. Adam Smith így fogalmaz: “A munkás fokozott egyéni kiképzését ugyanúgy foghatjuk fel, mint a munkát megkönnyítő és megrövidítő gép vagy szerszám beszerzését: bizonyos kiadást jelent ugyan, de ez profittal együtt megtérül".'

Ennek a megtérülésnek, mint minden más áru esetében, itt is az a feltétele, hogy a termékkel az rendelkezzék, aki a befektetést eszközölte. Csakhogy itt a termék: a munkaerő, a munkás teste és lelke, s minthogy ennek képességeibe a kiképzés során a befektetett tőke szervesen épül bele, elválaszthatatlanul attól, ami “természettől fogva” adva van, a tőkével csak úgy rendelkezhet a beruházó, ha a munkás testével és lelkével ennek totalitásában rendelkezik.

Másfelől viszont tudjuk, hogy a kapitalizmus képlete az, hogy munkaerejével a munkás szabadon rendelkezik. Ennek az összefüggésnek kiterjesztése a kibontakozó poszt-kapitalista formációra azt jelentené, hogy a munkaerejébe szervesen beépült tőke felett is ő rendelkezik. Ami igen bizonytalanná tenné a befektetett tőke sorsát, tekintettel egy ellentmondásra, amelyben minden poszt-kapitalista alakzat alapellentmondása sejthető: minél magasabban kvalifikált munkaerőről van szó, egyfelől nagyobb tőkék lekötését igényli a megtermelése - másfelől annál bizonytalanabbá teszi a lekötött tőke sorsát az autonómia, amelyre igényt tart.

sztálin3.jpg Garai László ennek az ellentmondásnak a feloldására egyfelől a totális államokat láttatja, amelyek elveszik politikai eszközökkel az autonómiát, másfelől a posztkapitalista és fogyasztói rendszerekben a manipulált társadalmi azonosságot, amelyet a reklámok révén termelt társadalmi azonosságként határoz meg. A társadalmi azonosság a fogyasztási csoporttal azonosul, és ezzel veszíti el a dolgozó az autonómiát. Ettől még a munkaerő-piaci egyezkedés hat, s ettől még inkább alkura kényszerül a presztízsfogyasztásra szocializált dolgozó.

A munkaerőpiac szerkezetének átalakulása. Ebben az előzőekkel összhangban, egyre inkább tudással, tevékenységgel és nem dolgokkal termelő embereket találunk.
Gyorsuló változások és vállalkozó szellem. A szervezetekben a gyorsuló változások következtében egyre több vállalkozó szellemre és kreativitásra van szükség. Az eredetiség, az ötletgazdagság a szépség alkotói szabadságot igényel. Embereket, akik nem dologként fogják fel önmagukat, az igazi szép ötletet szeretni kell, szeretettel kell kidolgozni, s ezeket a pszichológiai feltételeket az együttműködő légkör jobban kitermeli, mint a versengő. Arról nem is beszélve, hogy ma már a szervezeti alkotás csapatmunka. A termékek szolgáltatások kidolgozása különböző szakmák együttműködését igényli, és bajba jut az a szervezet, ahol a termelés emberei legyőzik a marketing embereit, vagy az emberi erőforrás biztosítása nem kap elég erőforrást, mert nem tud erőforrást biztosítani stb.
Bővül a társadalmi szervezetek világa, s a harmadik szektor az egyik leggyorsabban fejlődő ágazat volt a kilencvenes években (lehozva persze lemaradást). Ebben a szektorban is van szervezetek egymásközti versenye (például pályázati pénzekért) de a szektor döntően a polgárok önkéntes munkájából él, s itt irracionális lenne a versenyszféra értékrendjén lapuló anyagi versenyt bevezetni, mert ez lerombolná a hatékonyságát e szervezeteknek, és nem bírnák anyagi forrással. Az itt dolgozó aktivisták anyagilag függetlenebbek a szervezettől (hiszen ők hoznak áldozatot, önként) az egyesületek esetén a szervezet legfelső szervét is alkotják a taggyűlésben. Itt együtt kell működi.
Egyre több a hálózatban végzett munka mindhárom szektorban

A témához kapcsolódó bejegyzések:

A tudás megosztásával nő a tőke. Anyagiak, tudás, s az együtt élés rendje – ez az élet három alapvető feltétele. Ha az anyagi javaidat megosztod valakivel, kettőtök összvagyona nem változik, ám neked kevesebb marad. Ha a tudásodat megosztod, a végösszeg növekszik, s neked ugyanannyi marad. Ha kölcsönösen megosztjuk a tudásunkat, a végösszeg és mindannyiunk vagyona növekszik.

http://hetedikvilag.blog.hu/2012/09/25/a_tudasvagyon_novekszik_ha_megosztjuk

A dolgozók versenyeztetése csökkenti a tőkét. A tudás-intenzív szervezetekben, - s a legtöbb sikeres szervezet már ilyen - ahol erőforrások kombinációiból keletkezik az érték, ott a munkahelyi versenyek leépítik az együttműködési hajlandóságot. A „versenyezzenek a dolgozók”, egy régi hagyomány. Sok szervezetnél még mindig így van. Ahol lehet, lebeszélem a cégvezetőket erről, mert leépíti a tudáskombinációval kapcsolatos motívumokat.

http://hetedikvilag.blog.hu/2012/10/04/tarsadalmi_toke_791