Rendszer és modell - Tudásalapú emberi rendszerek sorozat 1. rész
Sok szó esik a tudásalapú társadalomról, de a tudás társadalomalkotó szerepét nem értettük meg elég mélyen. Az emberek tudásalapú, értelemmel teli emberi rendszerekben élnek. Ezt fejtem ki ebben a sorozatban. (Amúgy megjelent a Jel-Kép internetes kommunikációtudományi folyóiratban.)
Az utóbbi években, ebben a szellemben dolgoztam, de maga az alap a „Tudásalapú emberi rendszerek” kifejezés mostanában tudatosult. Ezt járom most körbe, mint egy munka közben megírt bevezetést és előzetest a későbbiekhez. A személyes kutatói programom[1]alapja ez.
Kommunikatív társadalom rendszer és modell
A valóság bármely komplex részének leírása modell. A kiválasztott rész leírása egyszerűsítéseket igényel, hogy a modell jól tükrözze az egészet, miközben a modell részei maguk is komplex egészek, amelyek maguk is részekből állnak. A komplexitás problémájának egyik megoldása, hogy egy biztonságosan kezelhető részterületet választunk a kutatás tárgyául, de ekkor elvész egy sor tágabb összefüggés. A másik kockázatosabb megközelítés egy tágabb összképet kíván bemutatni, és ekkor nem látjuk az alkotórészek komplexitását. E tanulmányban ez utóbbit választottam. Az egészre fókuszálok és nem a részletekre. Azt állítom, hogy az itt bemutatott jelenségek hallgatólagos összetevőit jelentik minden társadalmi jelenségnek és tudással kapcsolatos munkának. A járulékos tudás koncepcióját Polányi értelmezésében használom. (Polányi 1997)
„… amikor bizonyos dolgokat valamely egész részeiként fogunk fel, figyelmünk fókusza a még át nem fogott részekről együttes jelentésük megértése felé mozdul el. A figyelem irányának megváltozása során nem veszítjük szem elől a részeket, hiszen az egészet csak úgy láthatjuk, ha részeit látjuk, teljesen megváltozik viszont az a mód, ahogyan a részleteket tudatosítjuk. Most annak az egésznek a szemszögéből tesszük ugyanis tudatossá őket, melyre figyelmünket összpontosítjuk. Ezt a részletek járulékos tudatosságának fogom nevezni, szemben a fokális tudatossággal, mely figyelmünket magukra a részletekre irányítja, és nem valamely egész részeiként szemléli őket. Ezzel összefüggésben fogok beszélni a dolgokra vonatkozó járulékos tudásról, mely megkülönböztetendő az ugyanezen dolgokra vonatkozó fokális tudástól." (Polányi 1997 117-118 o.)
Bennünk van az evolúciós történet. A társadalom olyan evolúciós rendszer, amelyben a bioszférán belül a kulturális evolúció is érvényesül. Először a „rendszer” jellegét vázolom fel, egy definíció segítségével (Csányi 1988.)
„Rendszernek tekintünk egy entitást, ha benne alentitások – a továbbiakban komponensek – találhatók és megadható a komponensek egy véges összessége, továbbá, ha a komponensek között kölcsönhatások mutathatók ki, és e kölcsönhatások összessége alapján a rendszer más entitásoktól, vagyis a környezetétől elhatárolható.
A rendszer és komponens eképpen egymást meghatározó viszonyba kerül. A komponens (az individuum) a kölcsönhatásai által határozódik meg, nem pedig eleve adott. A komponens individuális léte csak a rendszer által lesz lehetséges, noha a rendszer maga a komponensek összességének kölcsönhatásai révén jön létre.”[2]
Vegyünk egy példát! Itt ez az idézet, amely szerint a rendszerben „komponensek találhatók”. Ezt leírni, elolvasni és megérteni egy sor komponens segítségével lehet. Kellenek hozzá karakterek, szavak, mondatok, gondolatok, megértés és így tovább. Kellenek ezeket írni, olvasni tudó elmék, az erre képes elmékhez kell oktatás, kellenek iskolák, kell papír, számítógép, klaviatúra, nyomda, elektromosság, és nem folytatom. Azt is látjuk, hogy az itt felsorolt komponensek között kölcsönhatások vannak.
Nehezebb az, hogy a „kölcsönhatások összessége alapján” hogyan határoljuk el a társadalmat, mint rendszert a környezetétől. A kultúra és a kulturális evolúció jelensége lesz az a megkülönböztető jegy, ami megkülönbözteti a pusztán biológiai rendszerektől. Éppen az, hogy „tudásalapú emberi rendszer.
A rendszerek összetevői kölcsönösen befolyásolják egymás létezését és állapotát. A rendszer modelljének is rendszernek kell lenni. Az állításoknak is fenn kell tartaniuk egymást. Az írás sajátosságai miatt ez nehéz. Az írás-olvasás időben történő lineáris folyamat. A figyelem fókuszát karakterről karakterre, szóról szóra, mondatról mondatra, részlettől újabb részletig lehet leírni. A bonyolult rendszerek leírását csak szakaszokban lehet elvégezni. Ki kell emelni egy részletet az összefüggési hálójából, meg kell érteni, de időnként el kell mondani, hogy az elemzett részlet is sokszorosan függő, mert hálózatban létezik. Ha minden bekezdés, minden mondat leírásánál ragaszkodnánk a kimerítő teljes leíráshoz maga a nyelvhasználat lehetetlenedne el. A rendszereket leíró állítások összességének önmagukat kell fenntartani. A körkörösség követelmény. Ha A okozza (befolyásolja) B-t és B befolyásolja C-t és C befolyásolja A-t, akkor A leírásakor csak kissé utalhatunk C hatására, mert még nem mutattuk be C-t. A pincék boltíveinél láthatunk ehhez hasonlót. Az ívben befelé hajló építőkövek a fenti zárókő elhelyezése előtt bedőlnének. Ki kell őket támasztani. Ha behelyeztük a zárókövet, akkor a boltív már megtartja önmagát. Így kell bemutatni a rendszereket is.
[1] A „kutatási programnak” van itt kétféle értelme, az egyik a Lakatosi, tervezett, szisztematikus kutatói közösségekre jellemző változat (Lakatos 1997) és van egy a kutató személyes elköteleződését, intuícióit jelentő program, amelyet Polányi Mihály fejtett ki. (Polányi 1997) a tanulmányban ez utóbbit kívánom bemutatni.
[2] Csányi u.o. 10-11 oldal
Egy kis kötekedés miért kell ezeket tudni?
A kérdés az, hogy kinek mire jó. Nem kell tudnia annak, aki nem tudással dolgozik. A tudással dolgozóknak meg érdemes érteniük, ahhoz, amivel dolgoznak. Aki kommunikáció kutató az azon a nyelven, ahogy ez meg van írva, nagyjából érti. Lehet az is, hogy nem érti vagy esetleg unja, de Ő is hasonlóan ír, vagy jobban vagy rosszabbul.
Ez a blog tudásmunkásoknak íródik. Mérnök az első szakmám, gépgyártás technológus és tanultunk ilyet, mint vas-szén állapotábra. Most ez ugyanolyan kínai, mintha azt mondaná valaki, hogy tudásalapú emberi rendszer. Kellett érteni a vashoz és ismerni kellett a megmunkálását. A tudásmunkás tudással dolgozik, és lehet, hogy nem szokott a tudásról gondolkodni, csak arról, amiről a tudása van. A vasas szakmánál maradva, egy csomó mindent tud a vasgyártásról, de a tudásról, amivel gondolkodik, nem szokott gondolkodni. Ez azért is érdekes, mert egyre bonyolultabb az a tudás, amivel dolgoznak és ezt is meg kell szervezni, hogy ott legyen, ahol a vasat előállítják. Ne csak az anyag legyen ott, meg a hozzávalók, meg a gép, hanem a tudás is, hogy megoldjanak valamit.
Múltkor láttam egy reklámot, hogy kétszáz forint kilója mag mandarin nélkül. Valaki idegennyelvű, akinek a saját nyelvén a nélkül előrébb vagy hátrább helyezkedik el a mondatban a saját nyelvéről fordította le magyarra ugyanabban a sorrendben, ahogy az Ő nyelvében van. Nálunk mandarin mag nélkül a helyes és ez magától értetődő. Ezek a magától értetődő dolgok benne vannak a tudásban.
A vasgyártás tudása nem csak a vasról szól, hanem a gyártóról is. Az is érdekes, hogy Ő hogyan gondolkodik. Most erre a gondolkodásra nézünk rá. Mi az a tudás? Hogyan működik? Először lehet, hogy furcsa lesz. Itt volt a pizzaszeletes ábra. A pizza nem úgy jön össze, hogy külön megesszük a tésztát, külön a feltétet. Az ízlelőbimbóink ezt együtt élik át. Annak, aki készíti külön-külön mindegyikkel foglalkozni kell, de valakikor össze kell rakni az egész receptet, hogy az az ízvilág jöjjön ki.
Ezt nézzük meg. Néha a részleteket kell megnézni, abból kell összerakni az egészet. De nem szabad az egészet sem elfelejteni, hogy tudjuk, hogy mire való a részlet.
Folytatás következik.
Képek:
