Az előző fejlődési modellt kiegészítjük a verbális nyelvhasználattal, amelyet előkészítettek az előbb leírt tényezők. A beszélő emberek olyan társas lények, akik egymás megismerésében kölcsönösen használják az intencionális hozzáállást. Így ábrázolom.

  Mindegyik képes elképzelni a másik belső mentális tartalmait. Ez a kölcsönös intencionális hozzáállás az emberi nyelvhasználat egyik alapvető feltétele lesz. A és B kommunikálnak a témáról. Legyen a téma egy őz nyoma a hóban. Képzeljünk el egy olyan jelenetet, ahol egy ősünk megy egy fiatalabbal és a hóban meglátja egy őz nyomát.

• Nézd, ez itt egy őz nyoma! – mondja, és mutatja a kezével is, hogy melyik a nyom. A tekintetkövetés egy biológiailag öröklött ösztönünk, a fiatal odanéz, ahová az idősebb mutat.

  Nézzük az ábrán, mi minden történik a mondat elhangzásakor, amennyiben megértik egymást.

  A nyomra való rámutatás, a tekintetkövető reflex és a „nézd” felszólítás a figyelem irányítását végzi el. A figyelem a valóságnak arra a szeletére fókuszál, amit a mondattal mond. A valóságos látványban összetömörödött és érintetlen hó is van, de a kommunikáció által mindkettőjük figyelme a nyomra fókuszál. Általánosan megfogalmazhatjuk, hogy a mondattal a valóság észlelésének egy speciális perspektíváját váltjuk ki a hallgatóban. A mondattal „láttatunk”, kiemelünk az érzékelhetőből valamit, s elhanyagoljuk a többit. Az ábrán ezért A és B személy elméjében nem is az eredeti kép van, csak a nyomnak egy általánosított képe. Sőt az apa, azért ismeri fel az őz nyomát, mert az ő memóriájában egy ilyen általánosított reprezentáció van. A gyerek meg néhány ilyen rámutatással fogja kialakítani a magáét.

  Modellezzük részenként!

1. Az apa („A”) észlel egy őz nyomot. (megtanulta korábban észlelni, és megtanulta a jelentések logikai – jelölő kapcsolatát, az észlelését az őz fogalmával összekapcsolni, beszéli a nyelvet és tudja, hogy a gyerek is beszéli a nyelvet. (fajtársát önmagához hasonló intencionális lénynek tekinti.)
2. A kommunikáció hatására („B”) is észleli a nyomot. Most tanulja, már ismeri a nyom és a nyom jelentésének logikai kapcsolatát, ismeri az őz fogalmát, észleli, hogy apja kommunikációs (figyelemfókuszáló) szándékkal mondja a mondatot.

  Még az is hozzátartozik a közös észleléshez, hogy a kommunikációs helyzetet is modellezik. Létrejön egy kölcsönös intencionális figyelmi triád, amelyben nemcsak a nyomot, hanem a kommunikációs helyzetet és annak eredményességét is figyelik. Figyelik saját kommunikációjuk eredményét a másik viselkedésében. Ha a fiatal például nem oda néz, akkor az apa korrigálja a maga kommunikációját, amíg az meg nem felel a szándékának. Az észlelésben van önreflexió is.

  Működik az epizodikus emlékezet, a mimezis – a mutató gesztussal, és működik a verbális nyelvhasználat. Fontos megkülönböztetni ezt a közös figyelmi triádot a figyelmi diádtól. A közös figyelem képessége a gyerekek kilenc-tizenkét hónapos kora körül alakul ki.

„A hat hónapos gyerekek diadikusan lépnek kapcsolatba mind a tárgyakkal, amelyeket megfognak és manipulálnak, mind az emberekkel, akikkel sorozatos szerepváltások közepette kölcsönösen kifejezik érzelmeiket. Amikor épp tárgyakkal foglalkoznak, általában nem vesznek tudomást a jelen lévő emberekről. Amikor pedig emberekkel lépnek interakcióba, figyelmen kívül hagyják a körülöttük lévő tárgyakat. De kilenc-tizenkét hónapos kor körül számos új viselkedésforma jelenik meg, amelyek már nem diadikusak, hanem triadikusak, mert az emberekkel és tárgyakkal folytatott interakciók össze vannak bennük hangolva, s ennek eredményeképpen egy referenciális háromszög alakul ki a gyerek, a felnőtt és az általuk közösen megfigyelt tárgy vagy esemény között. E társas képességek és interakciók alkotta együttesre a közös figyelem kifejezést szokták használni.”[1]

  Mindenfajta tanításos helyzet megköveteli a triadikus figyelmet. Beleszimatol valaki a levegőbe, és azt kiáltja,

• Nem érzitek ég valami!
• „Jaj, elégett a hús! - kiáltja anya, és szalad a konyhába.

  Ha van jelen gyerek, akkor a szimatolást utánozza, és érezni fog valamilyen furcsa szagot, amit ehhez a jelenethez fog kötni. Aztán anya kiszedi az égett sült húst a sütőből, és még jobban érezni lehet a szagot, majd látni is lehet az égett fekete húst, és a gyerek megtanulta a jelenethez, az égett húshoz kötve érzékelni a szagot. Ettől kezdve már tudja ezt érezni. Ez az emlékezetben is tárolódik, és itt a nyelvhasználat is része az epizódnak. Sok ilyen élmény után, amit észlelünk, gondolunk egy család, egy iskola, egy szervezet, a társadalom életéből azt előtte tanultuk. Ilyen közös figyelmi triádok során vettük át valakitől.

Egy kis kötekedés miért kell ezeket tudni?

  Ebben a részben az egyik legfontosabb a figyelmi triád. Arról van szó, hogy beszélek egy témáról valakinek, akkor az én fejemben ott van a téma, amiről beszélni akarok, és azt is figyelni kell, hogy az, akinek szól a mondandóm hogyan veszi. Nekem figyelnem kell a kommunikációs partnerre, és a témára, neki pedig figyelnie kell rám és így jön létre a figyelmi triád.

  Képzeljünk el egy értekezletet, ahogy tízen vagyunk, vagy egy osztálytermet, ahol vannak húszan. Mondja a tanár vagy a főnök a magáét, de ott annyi figyelmi triád van, ahány ember. Ha vannak húszan jó, ha tudja, hogy azt húszféleképpen fogják érteni. Ha én beszélek valakivel, látok az arcán valamit, ami alapján eldöntöm, hogy érti-e, vagy nem. De nem tudom húsz ember megértését ellenőrizni. Előállítódik valami, de én nem tudom, hogy ki hogyan veszi.

  A legrosszabb oktatási helyzet a frontális előadás. Mondja az előadó a magáét, de nem tudja mások hogyan értik. Ha valaki kommunikációs helyzetet tervez, ahol fontos, hogy megértsék egymást, akkor nagyon ritkán jó előadást és prezentációt tartani. Ha mégis prezentációt szeretnénk tartani, akkor egyből beszélgessünk, kérjünk visszajelzést, hogy érthető-e.

  Nem baj, ha félreértették, sőt az a természetes, mert nem egy értelműek a helyzetek, mindenki máshogyan érti. Alapból félreértjük egymást, ezért sokszor oda kell figyelni, hogy jól megértették-e, vissza kell jelezni. Tehát sokkal több odavissza beszélgetéses helyzetet érdemes szervezni, és minél kevesebb prezentációt.

  Van ilyen szövegem, hogy „Csak prezentációt ne”. Az erről szól, hogy lehet „hú, de jófej vagyok” prezentációkat tartani, de ha üzenni akarok, akkor lehet, hogy más nem is megy át csak, hogy jófej vagyok és a tartalom meg nem.

  Internetes reklámoknál az elmegy, hogy megjelenik ezer ember képernyőjén a reklám, abból százan megnézték és tízen értették meg. Képzeljük el, hogy ezt egy főnök mondja az ezer emberének. Ezer emberből odafigyel száz, arra, amit mondott a főnök, és tíz ember érti meg. Olyan cég nincs, amelyik tudna működni úgy, hogy az emberek 1% érti meg a másikat.

Folytatás következik.

Képek:

• Égett hús
• Bökdösés

[1] Tomasello u.o. 71.o.