2022. már 16.

Szubobjektív hub - Tudásalapú emberi rendszerek sorozat 11. rész

írta: Domsa
Szubobjektív hub - Tudásalapú emberi rendszerek sorozat 11. rész

A kommunikációelmélet felől kapcsolódunk Durkheim kettős emberi természetéhez. (Durkheim 2005)

Walking Poodle Girl Dog - Free vector graphic on Pixabay  „De a kollektív eszmék akkor is megőrzik jellegzetes sajátosságukat, ti. azt a tekintélyt, amelyet magukra öltöttek, amikor egyedivé és személyiségünk elemeivé válnak. Bár hozzánk tartoznak, de más hangon és más hangsúllyal szólnak, mint más tudatállapotaink: parancsolnak nekünk, tiszteletet kívánnak tőlünk, nem érezzük magunkat velük egyenlőnek. Tudjuk, hogy bennünk valami nálunk magasabbat képviselnek. Nem ok nélküli tehát, hogy az ember kettősnek érzi magát: valóban kettős. Valóban a tudatállapotok két csoportja található benne, amelyek eredetük, természetük és a követett cél tekintetében ellentétesek. Az egyik csoport csak szervezetünket és azokat a tárgyakat fejezi ki, amelyekkel ez a legközvetlenebb kapcsolatban van. Szigorúan egyéniek, csak önmagunkhoz kötnek minket, és éppúgy nem tudjuk ezeket elválasztani magunktól, ahogy testünkről sem tudjuk magunkat leválasztani. A másik csoport ellenben a társadalomból származik, azt fejezi ki bennünk, és valami nálunk hatalmasabbhoz köt bennünket. E tudatállapotok kollektívek, személytelenek; olyan célok felé fordítanak minket, amelyek közösek más emberekkel, másokkal e tudatállapotok révén és csakis általuk kerülünk kapcsolatba. Nagyon is igaz tehát, hogy két részből, mintegy két lényből vagyunk formálva, amelyek ugyan össze vannak kapcsolva, de nagyon különböző elemekből állnak, és ellentétes irányba indítanak minket." (Durkheim u.o. 360 o.)

  Praktikus a kettő szétválasztása, de sok társadalomelméleti probléma származik belőle. Egy példát idézek csak ebből. Elias (Elias 1999) Durkeimet idézve írja

  „Ő is valódi kiutat akart találni abból a zsákutcából, amelybe ismételten jutunk, valahányszor az individuumot és a társadalmat fogalmilag … mint két statikus adottságot állítjuk szembe egymással. „Nem kétséges írja A társadalmi munkamegosztás című művében - hogy a társadalomban semmi sem létezik, ami ne létezne az egyén tudatában. Viszont szinte minden, amit az utóbbiban találunk, a társadalomból származik. Tudattartalmaink legnagyobb része nem jöhetett volna létre elszigetelt emberi lényekben, s egészen más formát öltene olyan emberekben, akik másfajta módon csoportosulnának[1].”

 A személyben „szubobjektív” módon hordozott társadalom fogalmával oldhatjuk fel a társadalomelméleti ellentmondást, ami a szubjektum és az objektív társadalom fogalmi elválasztásából adódik.

  Ha a bonyolult társadalmat a személyek hordozzák, akkor a személyeket e bonyolult társadalmi hatások csomópontjaiként érdemes tekintenünk. Az emberre úgy is nézhetünk, mint egy öntudatra ébredt társadalmi csomópontra, hubra[2]

proaktiv_gyerek.png  Az uralkodó menedzsment megközelítésben a sikeres ember központi tulajdonsága a proaktivitás. A proaktív ember szabadon dönt az előtte álló lehetőségek között, sőt aktívan teremti is a maga lehetőségeit. Ha az ember egy bonyolult hálózat sokszorosan függő része, akkor dönthet e szabadon? Első ránézésre azt mondhatnánk, hogy nem. Másodikra azt mondom: éppen, hogy a sokszoros függés teremti a szabadságot.

  Első ránézésre az ember vergődik e sokszorosan meghatározott hálózati erőtérben, és nem szabad. Második ránézésre azt látjuk, hogy mindegyik környezeti összetevő, amely hat az emberre, más és más viselkedést várna el tőle, de éppen mivel több ilyen van, az ember kénytelen optimalizálni viselkedését. Ez az optimalizálás nem vezethető le egyetlen egy környezeti tényezőből sem. Az embernek mindegyikhez képest szabadsága van az optimum kialakításában. Még akkor is, ha ezt az optimum támaszkodik az összes társadalmi hatásra. Ami itt létrejön az a személy[3], (aki szintén bonyolult társadalmi hatások történetében alakult olyanná, amilyen), és az aktuális társadalmi helyzet valamennyi összetevője eredményeként egy új részben tudatos minőség. Választani, optimalizálni, dönteni kell a sokoldalú személyes és társadalmi hatások között. A tudatosság társadalmi problémájáról van szó. Baars tudatosság modelljét használhatjuk a társadalmi tudatosságra is. (Baars 2002)

  „Bernard Baars globális munkaterület… modelljének központi tétele az, hogy a tudatosság serkenti, facilitálja az egyébként egymástól elszigetelt agyi funkciók közötti kölcsönös elérést, azaz egyfajta integráló szerepet játszik az agyi információfeldolgozásban. …

  „sok speciális részrendszerből álló összetett rendszer akkor képes megoldani olyan összetett problémákat, amelyeket külön-külön egyik részrendszer sem képes megoldani, ha rendelkezésre áll egy közös munkatér, ahol integrálni lehet a részrendszerek működéseit. Ez a közös munkatér azonban szükségszerűen korlátozott kapacitású….

  Baars analógiát lát ennek a korlátozott kapacitású közös munkatérnek és a tudatosságnak a szerepe között. Úgy véli, a tudatosság az a „globális munkaterület", amelyben integrálódnak a különféle specializálódott agyi hálózatok (modulok) feldolgozási eredményei. A tudatosság szerepe az, hogy serkentse a kölcsönös hozzáférést ezek között a rendszerek között. …”[4]Brain Mind Cyber - Free vector graphic on Pixabay

  A társadalomban élő emberben nem az agyi funkciók integrálásáról van szó, hanem társadalmi hatások integrálásáról. És erre már minden kommunikációs aktusnál szükség van. A társadalmi hatásokat az agy reprezentálja. Ha kiterjesztjük Baars hipotézisét az agyi hálózatról a kommunikációra és így a társadalmira is, akkor a személyt, s annak tudatát az agyi speciális részrendszerek és a társadalmi hálózatok integrációjának látjuk. A személy, külső és belső hálózatainak csomópontjában (hub) integrálja e hatásokat, és ez az integráció öntudatra emeli ezt a hálózati csomópontot. A társadalom itt lesz személyessé. És ahogy nincs két azonos hub, hiszen nem lehetnek egyszerre azonos társadalmi helyen, nincs két azonos személy se. És e társadalmi személy serkenti „a kölcsönös hozzáférést ezek között a rendszerek között.”. Az önreflektív tudatosság éppen a társadalmi kommunikációban keletkezik, miközben ez az „ön” a társadalmi hatások csomópontját jelenti. Senki sincs az Ő helyében, és senki se láthatja úgy a helyzetet, ahogy Ő. Senki se támaszkodik arra az élettörténetre, amire Ő. Ha meg akarjuk érteni, „bele kellene bújni a bőrébe”, a helyzetébe. De inkább olyan viszonyokat kellene teremteni, amelyben megnyilvánulhat.

  Látni kell a felelősségét is. Mindenki lát olyat a társadalomból, amit nem láthat más. Mondhatjuk, hogy felelőssége megmutatni. Személyében olyat hordoz, ami egyszerre közös és egyedi. Értsük meg, fejlesszük a személyekké vált társadalmat. Pedagógiát, szervezeteket, társadalmi viszonyokat, gazdaságot, kultúrát kellene így fejleszteni. Tudásalapú társadalmat - tudásalapú emberi rendszereket. Az elméletet követni kell technológiáknak, „hogyan csináld megoldásoknak”.

Egy kis kötekedés miért kell ezeket tudni?Finger pointing to a star | Free SVG

  Leginkább az ebből adódó szemlélet a fontos, meglátni minden emberben azt a látásmódot, ami csak az övé. Oda lehet fordulni hozzá, tanulni lehet tőle.

  Régóta megkérem a csoportokat, ahol dolgozom, hogy emelje fel a kezét az, aki dolgoztott már olyan helyen, ahol hülyébbnek kellett lenni saját magánál. A többség szinte mindig felteszi a kezét. 

 Képek:

[1] Elias u.o. 120 o.

[2]  az „El vagyunk havazva” című könyvem utolsó fejezetének címe. E részben támaszkodom az ott leírt szövegre.

[3] És maga személy is belülről sok összetevő által befolyásolt „eredő”

[4] Csépe Valéria – Győri Miklós – Ragó Anett (szerk.) (2008) 290 291 o

Szólj hozzá