Tudásalapú

  Tudás alatt értsünk problémamegoldó felkészültséget.[1] Evolúciós szemmel ez a túlélés és reprodukció problémáját jelenti. Ebben az értelemben minden élőlénynek van tudása. A sajátosan emberi, a közösségi természetünkben és a szimbólumalkotó - kommunikációs képességeinkben rejlik.  Sok állat használ kommunikációs jeleket, amely utal[2] az állat valamilyen belső állapotára, vagy valamilyen külső észlelésére. Ez a jelhasználat automatikus. Ha az esemény fennáll, a jelzés megtörténik, ha nem, nem. Nincs benne szabadság. Az ember akkor is használhat egy eseményre tárgyra utaló jelet, ha az nincs jelen. Sőt, nem létező dolgokra is használunk jeleket.

  Érdemes modellezni, hogy hogyan alakul ki az ember szabad szimbólumalkotó kommunikatív tudása a nem szimbólumalkotó tudásaiból, mert a korábbi tudásszervező képesség összeszövődik a későbbiekkel. A „megismerés” modelljét először Daniel Dennett „teremtményeivel” mutatom be. (Dennett 1996)

Darwini teremtmények[3]

  A biológiai evolúció kezdetén van valamilyen önmaga időbeli reprodukálására és utódok létrehozására képes lény.  Az utódok nem teljesen egyformák és különböző eséllyel élik túl a környezettel való találkozást. Működik a „Véletlen” az utód variánsok létrehozásában, és van a „Tesztelő Torony” (Dennett u.o.) (a környezet), amely megítéli az utódvariánsok életképességét. Érvényesül a természetes kiválasztódás. Valamilyen utód túlél a környezetben, valamilyen nem.

  A túlélőnek utódai lesznek, a kihalónak nem. Az utódok öröklik a túlélő tulajdonságokat, de ők sem egyformák.

  Továbbra is működik a „Véletlen” és a környezetben lévő „Tesztelő Torony”. A populáció az egyedek szelekciói révén egy idő után „megtanulja” az adott közegben megfelelő túlélés módját. Dennett darwini teremtményeknek nevezi őket, utalva Darwin természetes kiválasztódás elméletére. Az evolúció ilyen működése létrehozza a fajok sokféleségét.

Skinneri teremtmények

  Később kialakulnak olyan lények is, amelyek többféle viselkedést örökölnek és kipróbálják e variánsokat. Van, ami bejön, van, ami nem. Ez utóbbi magatartást gátolják.

  E megoldásban már a viselkedés a szelekció alanya.

  Az egyed tanul. Dennett Skinneri teremtményeknek nevezi őket, utalva Skinner tanulási kísérleteire. Az emberek ilyenek is. És ezek a lények, még mindig részei a természetes kiválasztódás folyamatának.

  Lehet, olyan környezeti jelenség is, amire nem készült fel a lény öröklött tudása. Ezt a veszélyt egy későbbi lépés csökkenti.

Popperi teremtmények

  Bizonyos fejlettebb teremtmények kialakítanak önmagukban valamilyen környezeti modellt, és a környezetben lehetséges viselkedési repertoárt. Valóságos cselekvéseik előtt ebben a belső modellben „tesztelik le” a cselekvések kimeneteit. Az „elgondolt” cselekvés vagy sikerül, vagy nem.

  A belül sikeresnek mutatkozót hajtja végre kívül a lény. A „Véletlen” és a „Tesztelő Torony” belül is működik. Dennett Karl Popperre utalva nevezte így ezen lényeket, mert ő mondta egyszer, hogy ez a fejlődési fok „lehetővé teszi, hogy helyettünk hipotéziseink haljanak meg”. (Dennett u.o. 94.o.) Az ilyen lények nemcsak cselekvéseiket konstruálják, hanem környezeti modelljeiket is. A faj fejlődésében alakul a környezeti modell biológiai öröksége és az alkalmas cselekvés, és ehhez adódik hozzá az egyed tapasztalata.

  A teremtmények számára a többiek is környezetet jelentenek. Ezért a belső modelleknek ezeket is tartalmazni kell. Az emberek a farkasok, az oroszlánok, delfinek és a főemlős majom rokonaink társas lények. Nekünk a főemlős ág az érdekes. Most egy időre elengedem Dennett modelljét, hogy a csoportban élő lények modelljét is megalkossuk. 

  A csoportos lényeknek csoportjukban is sikeresen kell viselkedniük. Belső modelljeiknek tartalmazni kell a bonyolult csoport, mint környezet modelljét, és az e környezetben érvényes viselkedést. Az ember kialakulását kutatók az agy és a csoport méretének növekedését egymást erősítő folyamatként írják le. (Csányi 1999) és (Donald 2001) Kialakulnak a mai emberekre is jellemző társas képességek, amelyekről korábban írtam. A további fejlődési szálat most Merlin Donald és Tomasello (Tomasello 2002 és 2011) modelljével folytatom. A mai emberben sok olyan gondolkodási képesség van, amelyet megtalálunk a majom rokonainknál, és az ember további fejlődése ráépül ezekre.

  Donald hipotézise az emberi gondolkodás eredetéről igyekszik kitölteni a főemlősök és a mai ember gondolkodása közötti hézagokat. Rokonaink gondolkodását, emlékezetét, tanulását epizodikusnak nevezi Donald. Nekünk is van ilyen. Modellezünk egy szituációt, és cselekszünk benne. A változékony társas helyzetek modellezése és a cselekvések konstruálása a rövid távú emlékezet segítségével (is) történik. E műveleti memóriában konstruáljuk a cselekvéseinket, felhasználunk öröklött és korábban tanult tapasztalatokat.  A popperi teremtmény a pillanatonként is változó csoporthelyzetekben megkonstruálja a maga cselekvését, ez valamilyen eredménnyel jár, és a lény tanul. Talán mindannyian így tanuljuk még mindig a legtöbbet. Az emlék a hosszú távú emlékezetünkben tárolódik. Ha hasonló szituáció áll elő, akkor aktivizálódik az emlék és alkalmazzuk a tanultakat. Fontos, hogy az emléket a hasonló szituáció aktivizálja önkéntelenül. Ezt a lény nem hívhatja elő szándékosan. A főemlősöknek nincs is rá szüksége. A következő lépés a társak gondolati modellezésének egy új módja.

Egy kis kötekedés miért kell ezeket tudni?

Ebben a részben egy evolúciós modell van. Azért van itt, mert az élő szervezetekben van tudás a túléléshez. De ebbe nem megyünk bele, mert írtam róla a korábbiakban. Ebben a szövegben három lényről van szó és mind a három érvényes ránk.

A Darwini lények, ha megfelelnek a környezetnek túlélnek, ha nem felelnek meg, akkor nem. Az embereknél ez már annyira nem látványos, de most is van biológiai evolúció, csak nem vesszük észre. Lassú folyamat, viszont a gondolataink szintjén észlelhetjük. Rengeteg ötletünk van, de nem mindet csináljuk meg. Vannak rossz ötleteink is, amiket, ha megcsinálunk, belebukunk. Érvényes a Darwini szelekció, hogyha túlél, megfelel, segíti a gazdáját, akkor a gazdájával együtt az ötlet is túlél. Most is van az ötleteink, gondolataink, próbálkozásaink szintjén természetes kiválasztódás.

A Skinneri lények tanulnak a próbálkozásokból és tévedésekből. Néha orrba ver a világ, akkor azt nem folytatjuk. Gyerekkoromban megpróbáltam, hogy mi történik, ha belenyúlok a konnektorba. Próbálkozunk és tanulunk a próbálkozásainkból. Nagyon sok vállalkozás így fejlődik. Tehát a cégek Skinneri lények is.

Az okosabb vállalkozók már Popperi lények. Gondolatban képzeljük el, hogyha belenyúlnék a konnektorba, megrázna. Elképzelünk rengeteg vállalkozás fejlődési dolgot. A gondolataink, ötleteink halnak ki helyettünk és nem kell a valóságban végrehajtani őket. Tehát okosabb, mint az előző Skinneri lény. Először végig gondolja, nem próbálja ki a valóságban, így nagyobb eséllyel sikerül neki.

[1] Ezzel Horányi participációs modelljéhez illeszkedünk, melyben a problémamegoldó felkészültségekhez való hozzáférést tartja a kommunikáció kiváltójának. (Horányi 2007)

[2] Ez az „utal” a tudás intencionalitását mutatja.  Az intencionalitás azt jelenti, hogy a tudás, a belső tartalom, valamire vonatkozik, valamiről szól, valamire utal. 

[3] Az itt használt ábrák hasonlítanak Dennett hivatkozott szövegében lévő ábrákra, de nem azonosak, s a későbbiekben az alapötletet felhasználva új ábrákkal egészítettem ki a sort az „El vagyunk havazva” című könyvemben.

 Folytatás követekezik.