2013. már 14.

Veri-e a tanár úr a gyerekeket? Kommunikatív racionalitás 1.

írta: Dr Domschitz Mátyás
Veri-e a tanár úr a gyerekeket? Kommunikatív racionalitás 1.

faci.jpg„A szervezeti problémák megbeszélése gyakran nehéz. Sok indulat lappanghat, sok rejtett törekvés lehet akkor is, ha a felek a kölcsönös megegyezésre törekszenek. Ezért a szervezetek egyre gyakrabban alkalmaznak olyan szakértőt, facilitátort, vagy moderátort, aki e szervezeti tisztázó folyamatokhoz segíti a szervezetet. Neki az a dolga, hogy segítsen a kommunikatív racionalitás kialakításában. Ez szervezetfejlesztési, vállalkozási, vezetési tapasztalatokat, s a csoportos emberi problémák ismeretét igényli. … (Neki) az a dolga, hogy segítse a feleket, abban hogy megértsék egymás nézeteit és ha lehetséges közösen döntsenek … dolga …hogy biztosítsa a racionális megbeszélés feltételeit.” (Részlet az „El vagyunk havazva. Hogyan birkóznak meg a szervezetek a bonyolultsággal a tudásmunka korában? c könyvemből. Typotex 2013)

Hogy illusztráljam, mi mindenről van szó, elindítok egy sorozatot.

Legyen nyilvánosság!

A kilencvenes évek elején, egy elitnek mondott Dunántúli gimnáziumban történt az alábbi eset.

The_Wall_-_Pink_Floyd.jpgIgazlátó napot szervezett a diákönkormányzat. Ez egy olyan iskolai, szervezeti eljárássorozat, amelynek a célja az, hogy az iskolapolgárok (diákok, tanárok, dolgozók) biztonságosan, szabályok között elmondhassák, amit az iskolában problémának tartanak, s ezekre a problémákra érdemi válaszokat kaphassanak. Az igazlátó nap technikáját Pál Tamás szociológus dolgozta ki. Az igazlátó is egy facilitátori technika. A nyolcvanas évek végén, s a kilencvenes évek elején, a pezsgő, állampolgári aktivitással teli, demokratizálódó közéleti környezetben, sok középiskolai igazlátó szervezését támogattuk az országban. Szerveztünk két városi fórumot is „Nyilvánosság napja” néven 1999.-ben Veszprémben és Zircen. Szerveztem két vállalati programot Üzemi Problémakezelő Rendszer néven egy nagyvállalatnál, ahol az egyezkedő üzemi demokrácia lebegett célként a szemünk előtt. Egy iskolai igazlátó telepítésének problémáival, és megszüntetésének dokumentálásával és elemzésével részt vettünk a Gazsó Ferenc által vezetett „Új állampolgári szocializációs modellek” c. kutatásban.

Az „igazlátó” programoknak bevallottan kettős célja volt.

  1. A szervezet tagjai (az iskolapolgárok) biztonságos, átlátható rendszert kapjanak közös problémáik jelzésére, megvitatására, s megoldására.
  2. A szervezet tagjai (iskolapolgárok, tanárok, dolgozók) szocializációja olyan legyen, amelyben a demokratikus, közéleti, egyezkedő, nyilvános diskurzus képességei, szabálykövető magatartásai elsajátíthatók.

Az igazlátó nap szervezésének több lépése van.

faliujság.jpg

  1. Először a diákönkormányzat meghirdeti a szervezését és ismerteti az iskolapolgárokkal a szabályokat. Kiteszik az iskolai faliújságra az igazlátó nap szabályait. Ezzel hozzáférhetővé válik (válhat) az iskolapolgárok számára. Legitimitását egyfelől az adja, hogy általában az iskolaigazgatóval is megbeszélték a diákok, és az igazgató elfogadta a megrendezést, ezekkel a szabályokkal. A legitimitás másik oldala, hogy kialakult egy szervező csapat, aki vállalta a megszervezését, demokratikus meggyőződésektől hajtva. A vizsgált esetben az iskolaigazgató - demokratikus meggyőződése miatt - támogatta - eleinte.
  2. Az iskolapolgárok meghatározott határidőig problémák megfogalmazását adhatják le az igazlátót szervező koordinátoroknak. A problémákat névtelenül „problémagyűjtő lapokon” töltik ki, s ezeken a lapokon szerepelnie kell a probléma leírásának, s annak, hogy a probléma leírója kit kér meg a probléma képviselőjének, ide bárkit írhat, saját magát is. És szerepelnie kell annak is, hogy kitől vár választ a probléma megoldására. A probléma, jelzése, így a személyes, vagy a kiscsoportos hozzáférhetőségtől kommunikatívvá válik az igazlátót szervezők számára.
  3. A problémákat gyűjtő koordinátorok a szabályok szerint minden egyes megfogalmazott problémát, és a problémák mellé kért képviselő nevét felírják egy faliívre és ezt a problémalistát, kiteszik az iskolai faliújságra az iskolapolgárok nyilvánossága elé. Ez az „egyes számú” lista. A koordinátoroknak a szabályok szerint nincs joga megváltoztatni a problémák megfogalmazását és minden leadott problémát a nyilvánosság elé kell tárniuk. A tapasztalat azt mutatta, hogy nem minden leadott szöveg került fel az első listára, mert volt a leadott megfogalmazások között olyan, pl. obszcén szöveg, amelyet a szabályok szerint szintén ki kellett volna írni, de ezt mégsem tették meg, s kiírták, például, hogy „nem tettünk ki 3 db szöveget, ezeket bárki megtekintheti Bérces László 4. C. osztályos tanulónál.”:
  4. Ezután az iskolapolgárok megismerik a leadott problémalistát, és a problémák megjelölt, felkért képviselői jelzik a koordinátoroknak, hogy vállalják-e az adott probléma képviseletét.
  5. Ezekből a jelzésekből a koordinátorok elkészítik a kettesszámú, szűkebb listát, amelyben csak a képviselők által elvállalt problémák maradnak fenn. Azaz, ha lesz a probléma megoldásán iparkodó vállalkozó ágens. Sok probléma kiesik így a rendszerből, mert nincs, aki elvállalja. Nem vállalja a megfogalmazója és nem vállalja az sem, akit felkértek a probléma képviseletére.
  6. A vállalkozó képviselőket összehívják a koordinátorok, és velük egyeztetve előkészítik az igazlátó nap napirendjét. Erre a napirendre levélben meghívják azt a személyt is, akitől a választ várják a probléma megoldására, e levélben leírják az igazlátó menetét, s a megfogalmazott problémát. A képviselők és a válaszadók felkészülhetnek az igazlátó napra.
  7. Az igazlátó napon az iskolapolgárok nyilvánossága előtt a képviselők felteszik a kérdéseiket, és a válaszadók megfogalmazzák válaszaikat. Mindegyikük azonos időt kap a beszédre.
  8. Az iskolapolgárok a hallottak ismeretében, (probléma felvetés és válasz) egy szavazócédulán jelzik, hogy elfogadják-e a válasz vagy sem. Nyilvánossá teszik, hogy a válaszokhoz hogyan viszonyulnak.
  9. A koordinátorok az igazlátó nap után elkészítik a harmadik listát, melyen a megfogalmazott probléma és a válasz és az szerepel, hogy az igazlátó napon jelen lévők hány százaléka fogadta el, illetve utasította el a választ.

Egy ilyen igazlátó első listáján volt olvasható (sok más probléma között) az iskola folyosóján, a faliújságon az alábbi, iskolai közéletet feldúló kérdés:

„Miért veri Kovács tanár úr a gyerekeket?”

A nevet megváltoztattam.

diákverés.jpegFelbolydult az iskola és ügy lett a dologból. Vitatkoztak a tanárok egymással, és a diákönkormányzattal, és a diákok egymással és az önkormányzattal és az igazlátót szervező koordinátorokkal. A vita tárgya azonban nem a verés ténye volt, hanem az, hogy szabad-e ilyet kiírni a faliújságra.

Ám a szervező koordinátoroknak az igazlátó szabályai szerint kötelességük volt minden egyes leadott problémát kiírni az egyes számú listára. S e szabályokat megismerhette a program előtt minden iskolapolgár.

Ha a megfogalmazott kérdést, magát nézzük, akkor abban az áll, hogy a kérdező a verés okára kérdez rá: azt kérdi, miért veri, de ebben benne van az is, hogy veri, tehát a kérdésben van egy állítás is. Tehát az áll a mondatban, hogy egyfelől Kovács tanár úr veri a gyerekeket és a kérdező kíváncsi rá, hogy ezt miért teszi.

Az iskolapolgárok nyilvános reakciója szerint senki nem beszélt Kovács tanár lelkében rejlő, vagy a diákokkal való viszonyában rejlő okokról, senki sem beszélt a miértről. S valószínű maga a kérdező sem gondolta komolyan, hogy a miértről kellene beszélni.

De ennél érdekesebb az, hogy az iskolapolgárok nyilvános beszédében senki sem beszélt a verésről, magáról. Nem folyt arról diskurzus: veri-e a tanár úr a gyerekeket.

A beszéd arról folyt, hogy szabad e ilyet kiírni a faliújságra. A tanárok többsége azt mondta, nem szabad ilyet kiírni, a koordinátorok azt mondták, nekik kötelességük kiírni, a diákok többsége jó bulit látott benne. A probléma igazi iskolai közéleti probléma volt, az iskola nyilvánosságáról kellett igazi diskurzust folytatniuk a feleknek. 

„Ki védi meg a tanár úr jogait, az igaztalan állításoktól?” - volt a tanárok legkomolyabb érve. „Ki védi meg a diákokat, ha a tanár jogtalanul bántja a diákot?” - volt a diákok komoly érve.

A tantestület az eddigieknél még érdekesebb módon oldotta meg a problémát. A tantestület azt mondta, Kovács tanár úr nem verte a gyerekeket, mert ebben a gimnáziumban ilyen nem fordulhat elő.

servilism.gif

Mint idegent (mivel nem volt róla információm) továbbra is foglalkoztatott a kérdés, hogy végül is veri-e a tanár úr a gyerekeket?  Megkérdeztem a diákönkormányzatot, hogy mi az igazság? A válasz az, volt: persze hogy veri, de akiket ver, azok meg is érdemlik, mert olyan a magatartásuk. A diákokat is idegesíti azok magatartása, akiket megver a tanár.

Pedagógusként és állampolgárként lehetne azon gondolkodni, hogy az állampolgári nevelés szempontjából mi lenne a helyes cselekvés a tanárok, s az iskola igazgatója részéről, vagy diákaktivistaként azon, hogy mi lenne a helyes, diákérdeket védő magatartása a diákönkormányzatnak, de most mint kommunikációs jelenséget vizsgáljuk az esetet.

A példában azt lehet megfigyelni, hogy a beszédek elcsúsztak egymás mellett, nem arról beszéltek, ami kérdésként felmerült, hanem összekeveredtek megbeszélhető témák, miközben a beszélők többsége, tisztában volt azzal, hogy a tanár úr néha ver gyerekeket.

Mi keveredett itt össze? Egyszerűen kezdve: nem mindegy, hogy

  • arról beszélünk, hogy vernek,
  • vagy arról, hogy ez helyes-e
  • vagy arról, hogy fáj, ha vernek
  • arról is lehet beszélni, hogy szabad e – legitim e – erről nyilvánosan az iskolapolgárok által hozzáférhető módon beszélni. Ekkor a (verésről való) kommunikációnkról, annak helyes vagy helytelen módjáról beszélünk.

Bővebben:

truth.jpegEgyfelől, már a kérdés megfogalmazásában, benne volt az a burkolt állítás, miszerint a tanár úr ver gyerekeket, amely összekeveredett annak indokainak vizsgálatával. S ez, ebben a formában nehezen tehető megbeszélés tárgyává. Nem mindegy hogy arról beszélünk, hogy az állítás igaz-e, vagy arról, hogy ennek (a feltételezett igaz) állításnak megfelelő valóság esetén, ennek a tényleges cselekvésnek mi az oka. Keveredik: Tette-e? S, ha igen: Miért tette? Az állítás igazságtartalmának (tette?) megvitatása annak megvitatását igényli, hogy a felek érveljenek, hogy ez az állítás megfelel-e a valóságnak? Ez állítás érvényességét az dönti el: megfelel-e a valóságnak. S ennek vizsgálata az erről folyó diskurzusban történhet meg. Ez a diskurzus az iskola tényekkel leírható világára vonatkozik. Itt nem erről folyt a diskurzus.

norms.jpegAz iskolapolgárok ennek a vizsgálata helyett annak azt tették vita tárgyává, hogy ilyen kérdést, ilyen formában, nyilvánosság elé lehet e vinni?  Az állítás nyilvánosságba juttatásának legitimitásáról folyt a vita. Nem az állítás igazságát beszélték meg, nem a verés okát firtatták, hanem azt, hogy helyes-e erről, nyilvánosság előtt (így) kommunikálni. Ennek a megbeszélése ugyanúgy képezheti egy közösségi diskurzus tárgyát, a közösség tagjai, itt az iskolapolgárok egy magatartás helyességéről folytatnak vitát. Ennek a megbeszélésnek a kritériuma nem azonos a fentivel. Valaminek a helyessége, legitimitása nem beszélhető meg azzal, hogy valami megfelel-e a valóságnak. Ez a beszéd arról folyik: „mi mit tartunk helyesnek”, s e helyesség kritériuma az, hogy közösen elfogadjuk e helyesnek. A vita az iskolában arról folyt, hogy a nyilvánosság elé tárható-e ilyen kérdés így, ebben a formában. A vitának ez a része az iskolai nyilvánosság normáira vonatkozott. Az iskola normatív világában tett vita tárgyává egy magatartást.

A helyesség ilyen kérdése azonban összekeveredett a (burkolt) állítás igazságtartalmának vizsgálatával. A tanár úr nem verte a gyerekeket, mert ilyen ebben a gimnáziumban nem fordulhat elő. Az iskolai tények vizsgálatára vonatkozó indoklás helyén nem tényekre vonatkozó állítások voltak, hanem normákról szóló állítások, mely szerint „ez a mi iskolánkban nem helyes”.  Nem volt ilyen eset, mert nem helyes ilyen eset. Mivel ez helytelen (normák világa), nem történt meg (tények világa). A vita lényegében arról folyt, hogy mit engedjenek be kommunikatív állapotba és mit nem. És ez elkenődött, mert arról azért nem lehet legitim módon beszélni, hogy nem legitim beszélni arról, (amiről beszélünk), itt, arról, hogy vernek (e) tanárok diákot iskolában.  Ezért a suta tantestületi megoldás, nem volt ilyen, mert nálunk nem lehet ilyen.

in my soul.jpegA diákokat is zavarta azok magatartása, akiket, aztán megvert a tanár úr, ezért helyesnek fogadták el a verést. Ebben is keverednek világok. Az, hogy engem zavar-e valami az, az én belső világomra vonatkozó információ. Ez nem vitatható mások által a tényekre vonatkozó állításokkal, mert ahhoz a világhoz, amelyben az érzékelhető, hogy zavar valami csak én férek hozzá, az az én szubjektív belső világom. Azt sem vitathatja más, hogy ez helyes-e, mert a helyes-e kérdése a közös normáinkra vonatkozó kérdés. Akkor is zavarhat, ha más nem fogadja el, s ez a belső világomban akkor is így van, ha ezt nem követi elismerés. Ezt csak azzal lehet vita tárgyává tenni, hogy elhiszik-e a társaim, hogy engem zavar, vagy sem. Ez a világ a cselekvésben részt vevők szubjektív belső világa. Ez nem azonos a külső tények világával, nem azonos a közös normák világával, az erről folyó kommunikáció más törvényeket követ. Itt akkor fogadják el a közlést, ha elhiszik, ha hitelesnek ítélik. A diákok ezt, hogy zavarja őket (megvert) társuk viselkedése, nem beszélték meg az iskola nyilvánossága előtt, csak a szűk stáb megbeszélésen, s feltehetően a szűk, diák tanár kommunikációkban. S ezért, mert társaik magatartása zavarta őket, elfogadták azt, hogy a tanár úr megveri ezeket az őket (is) zavaró gyerekeket.  A diákok számára gyakran nem része a kommunikatívnak, társaikkal kapcsolatos problémáik, különösen, ha ez valami olyan iskolai téma, amelyben stréberként nevezhetnék társaik őket.  Az ilyen - társaikkal való - problémát gyakran inkább elviselik, minthogy vállalják a stréber jelzőt. Így ezeket a problémákat diák ágens ritkán vállalja fel, s megmarad a tanárok feladatának. Amelyet azok jól rosszul kénytelenek megoldani (ha túl van a kritikus értéken). Sok diák – diák probléma sem kommunikatív, mert elpanaszolása nem legitim. Például a fiúknál különösen nem szabad, nem legitim árulkodni. „Férfiember megoldja a problémáit, és nem panaszkodik.” És akkor jól jön egy tanár, aki ver. A csoportok belső normái szabályozzák, hogy mi válhat kommunikatívvá.

 A példában intuitíve is érezzük, hogy ez az iskolai kommunikáció nem felelt meg a jó kommunikációnak. A következő szövegekben fogalmilag is tisztázni fogjuk, mi sérült.  

S ahogy a kommunikáció sérült a nevelési hatás is sérült. Az igazlátót annak demokráciára nevelő hatásai miatt dolgozta ki Pál Tamás. E példának is van szocializációs következménye, de ez nem a demokrácia készségei fele hat. A kommunikáció és a közösség minősége elválaszthatatlan.(a szó is communio-ra utal)

Folytatjuk.

 Forrás:

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/az_onkormanyzat_tovabbra_is_mukodtetne_a_muveszeti_iskolat_zsombon/2213634/

http://wallpapers.free-review.net/84__The_Wall_-_Pink_Floyd.htm

http://www.otlettar.mekdsz.hu/wiki/index.php/Fali%C3%BAjs%C3%A1g,_vitrin

http://www.facenfacts.com/NewsDetails/6187/caught-cheating-student-beats-up-teacher.htm

http://istoriiregasite.wordpress.com/2010/09/22/romania-de-azi/servilism/

http://rishikajain.com/2012/03/01/lies-have-speed-but-truth-has-stamina/

http://latfn.blogspot.hu/

http://mobavatar.com/music/music-in-my-soul.html

Szólj hozzá

közösség kommunikáció együttműködés tudásmenedzsment vita értekezlet társadalom nevelés csapatmunka coaching szocializáció szervezetfejlesztés problémamegoldás consulting konfliktuskezelés facilitátor értekezletvezetés meetingvezetés vitavezetés