2022. jún 02.

A nyelv szabadsága - Az értelem hálója 5. rész

írta: Domsa

Az értelem hálója sorozat első rész, második rész harmadik rész negyedik rész

Ez volt az előző rész vége:

Hogyan lehet a semminek ága? Rájöttem, hogy e mondathoz tartozó járulékos tudatosság egy másik József Attila versben van, s az olvasóval, lehet, hogy nem azonos az életvilágunk, s ha már ideírtam ezt is le kell írnom. „A semmi ágán ül szivem,/ kis teste hangtalan vacog,/ köréje gyűlnek szeliden/ s nézik, nézik a csillagok.” József Attila: Reménytelenül. S hogy egy mai járulékos tudatossági hálóra hivatkozzak: http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/remeny.htm Hogyan lehet az eperfát leíró ábrázoló mondatból társadalmi különbségeket bemutató leírást mutatni? Hogyan lehet az eperfa osztályharcosan részrehajló, aki kemény kérgű az úr(i vezető) számára s lágy gyümölcsöt adó a koldus számára? Még tudjuk is, hogy ez nem így igaz. Az eperfa nem részrehajló. Mégis értjük.

Ezt az emberi nyelvi viselkedés kommunikációs szabadsága teszi lehetővé. A célkitűzéshez a jelen mellett az éppen nem létezőt, múltat és jövőt is el kell tudni képzelni. Ez az éppen itt és most helyzettől való elvonatkoztatást is feltételezi.

A nyelv segítségével ábrázolhatunk éppen jelen nem lévő helyzeteket is. S ez kell a jövőbeli cél ábrázolásához is. Ez azért lehetséges, mert az emberi nyelv elemei szabadon kombinálhatók. Az elemek ugyan véges számúak, de végtelenül sokféleképpen kombinálhatók. És ezek jelentős része értelmes új kombinációk kialakítását teszi lehetővé. Így lehet az eperfa leírása társadalmi feszültségek bemutatására is alkalmas.

A költői tehetség egyik összetevője talán ez, hogy az átlag beszélőhöz képest sokkal messzebbre jutnak a nyelv adta lehetőségek kiterjesztésében. És bővítik a szavakhoz, kifejezésekhez, mondatokhoz kapcsolódó jelentések körét is. A költők, írók, szakemberek, tudósok, bölcsek hivatásszerűen tágítják a nyelv adta kifejezési lehetőségeket. Tovább szövik a jelentések „hálóját”. A csak az emberre jellemző kommunikációs szabadság szélső értékeit tolják tovább azzal, hogy tovább fejlesztik a nyelv alkalmazását további jelentés-teli területeket alkotva. A költői, (ám a másféle) szövegalkotói tehetség ezért mindannyiunk számára tágítja nyelvünk kifejező erejét. Így lehet az eperfa olyan, mint egy hős paraszti dajka, „aki” kemény az úrvezetővel. Ezért nem érdemes elmondani egy verset hétköznapi nyelven. Mert elveszne ez a határokat tágító, játékos értelmezési szabadság. Még ha fel is tennénk a kérdést: mi célt szolgál a vers éppen ilyensége. A költő munkásmozgalmi kötődését ismerve el is tudnánk laposan, mondani, de ezzel elveszne a nyelvi határokat tágító játékos költészet. Magyar nyelven ezért tudjuk, hogy „a semmi ágán ül szívem” kifejezés értelmes, mert használtuk jelentés-teli érzések kimondására. Magyar nyelven van a semminek ága. Játszik a művész és felerősíti a sokértelműség játékát.

A nyelvvel, a létezők között megjelenik egy új, konstruált valóság elem, a szimbolikus világa. Már érintettük, hogy a szavak, miközben a valóság egy részletére utalnak egymásra is utalnak. Az úrhoz kötött „kizsákmányoló osztály tagja” jelentés feltételezi kizsákmányolt osztály tagjait is. A társadalmi valóság felosztható „hős paraszt”, „úr(vezető)”, „koldus” csoportokra. És eperfa viszonyát le lehet írni úgy, hogy: az úr(vezető) számára kemény törzset, és a koldus számára lágy gyümölcsöt ad. Megkérdezhetjük, hogy léteznek-e a leírásban a szavakkal megnevezett csoportok, és azt találjuk elsőre, hogy igen. De a szavak szótári jelentését keresve már kiderült a számunkra, hogy az elválasztás nem mindegyik szótár esetében történik azonos módon. Ezért a szavakkal leírt valóság, a szavak jelentése nem azonos a különböző nyelveken.

Bele van szőve a nyelvhasználat a történelembe. És fordítva: a történelem bele van szőve a nyelvhasználatba. Az úr angolra fordításánál az úr kifejezésben angolul már nem találtuk az uralkodó, kizsákmányoló osztályra való utalást. S ezt most ne intézzük el azzal, hogy a mi nyelvhasználatunk osztályharcosan hamis volt, és az angol (mint ahol nem volt diktatúra) igaz. Inkább mondjuk azt az eddig kidolgozott szóhasználatot követve, hogy a mi magyar 1975-ös (szótári) nyelvhasználatunk lehetőségei jobban kiterjedtek az osztályok közötti ellentétek kifejezésére, mint az, amit az angol szótárakban találtunk. A társadalmi valóság észlelése pedig az emberek társadalmi cselekvését befolyásolja. A cselekedetek részei a valóságnak. A nyelv, amelyet ábrázoló funkcióban láttunk, társadalom alakítóvá válik. A leíró nyelv cselekvőként is mutatkozik[1].

Ahogy a nyelv szavai segítségével felbontjuk a társadalmi valóságot ott nemcsak leírunk, hanem teszünk is különbséget. A különbségtevés is cselekvés, tett.

Egy szociálpszichológiai kísérletben egy nyári tábor diákjait felosztották két csoportra (véletlenszerűen), az egyik csoport „kék” a másik „piros” nevet kapott. Majd a két csoportot versenyeztették egymással. Néhány napi versenyzés után a kékek ismerték a pirosak negatív és a kékek pozitív tulajdonságát és viszont. Az elkülönülésből és versengésből ellentét lett, ami már tettlegessé is fajult. A konfliktust csökkentendő békítési céllal együttműködést igénylő feladatot kaptak a diákok. A nyelv a valóság részeként részt vesz e valóság alkotásában, és nem lehet „kívülálló megfigyelő” szerepben. A nyelv alkot is valóságot.

Folytatás következik.

Koselleck, Reinhart: Az aszimmetrikus ellenfogalmak történeti-politikai szemantikája. Jószöveg Műhely Kiadó, 1997. és Koselleck, Reinhart: Elmúlt jövő. A történeti idők szemantikája. Atlantisz, Budapest, 2003

Kép