Humanista ideológiák

Egy zoomos beszélgetőkörben vállaltam, hogy a baloldalról mesélek. Elsőre ez jutott az eszembe.

Először is, hogy ez a „Szabadság - egyenlőség” - testvériség” hármasból az egyenőség eszmét képviseli. És a hármas mellé az ökológiai mozgalmakkal megjött az Élet. Ezek humanista ideológiák. A modern társadalom politikai ideológiái e négy áramlatból táplálkoznak. Az élet a zöld eszme, hozzáteszi, hogy egy szélesebb rendszernek vagyunk a részei. E szélesebb ökológiai rendszer érdekeit és ezzel az emberekét képviseli.

Először azt mondom el, amiért szeretni lehet őket. Mindegyikük humanista ideológia. (Majd azt is, hogy hol tudnak hibázni. Ott, ahol elvesztik az arányokat, ahol elvesztik a humanista lényegüket.)

• A baloldali embernek az egyenlőtlenség, kiszolgáltatottság, az elesettség fáj. Felháborodik. Felemelne mindenkit, ledöntene minden korlátot, ami az embereket nyomorítana. Társadalmi felszabadítási ideológia. Ha tudja is, hogy a teljes egyenlőség lehetetlen, az egyenlőtlenség akkor is fáj neki. Az alul lévőkhöz köti magát, hogy velük együtt emelkedjen. A szociális érzékenység táplálja. Baloldali kereszténynek Jézus is baloldali. És örül Ferenc pápa szociális érzékenységének. Nem bánja a Latin-amerikai felszabadítási teória vatikáni térfoglalását.
• A szabadság indulata, a „hadd csináljam, hadd csinálja”. „Hadd legyek olyan, amilyen!” Ne legyenek korlátok a kreativitás a személyiség, a vállalkozás kibontakozása előtt. A liberális áramlat az emberi kreativitás emberi személyiség korlátait tágítja.
• A testvériség a sorközösség, a család, a nemzet, az "egy vérből vagyunk" összetartozását képviseli. Azt ami sajátosan mi vagyunk. Mások mellett. Ez a közösségi identitás a „mi” ideológiája. Az alapmintája a család, és a jó családban van tekintély.
• Az élet. Az ökológiai mozgalmak a humanizmus, közösség, szabadság, egyenlőség eszmét kiterjesztik az egész élővilágra. Részei vagyunk az élőlények sokaságának és harmóniában kell élni az élettel. Ha az életet megnyomorítjuk magunkat is megnyomorítjuk.

Ha így nézzük, valószínű minden emberben benne van mindegyik. Sőt nem hiányozhat egyik sem a modern társadalomból. Történelmi, társadalmi, egyéni életutak megszabják, hogy melyik fáj jobban. Nekem leginkább az alul lévők egyenlőtlensége. Velük vagyok érzelmi közösségben akkor is, ha már középen vagyok.

Ami hiányzik, az lesz fontos. Például a rendszerváltáskor, a diktatúra után a szabadságnak örültünk, és közben – a többség - el is veszítettük a gazdasági szabadságunkat. A létező szocializmus marxistái a diktatúrából kimenekülve liberálisabbak lettek, a külhoni magyarok erősebben őrzik a magyar identitásukat, mint az anyaországiak. Aki alul van szeretne egyenlőbb lenni a feljebb levők mellett. És ahogy pusztul az élő természeti környezet, úgy értékelődik fel.

Communitas

Mindegyik humanista ideológia mögött van egy közösségi érzület. Ezt a „communitas” fogalommal magyarázom. Segítségül hívom Victor W. Turnert az antropológiából. Két fogalommal dolgozunk: liminalitás és communitas.

A liminalitás fogalma azt az állapotot, határhelyzetet jelöli, amelyet az egyének akkor élnek át, amikor egy korábbi szerepük, (például gyermek), már nem érvényes rájuk, de az ezután következő társadalmi szerep (például felnőtt férfi, nő) nem érvényes még. Ezt az állapotot sok törzsi kultúrában tetten érhetjük, és ehhez az állapothoz sok rituálé tartozik. Ezek az átmenet rítusai. Ezek gyakran három szakaszra bonthatók, az elsőben az egyén elszakad a korábbi társadalmi státusától, ezt követi a második, a liminális, vagy küszöb jellegű szakasz, majd jön az egyén integrálódása a következő társadalmi státusba. A liminalitás itt a határhelyzetet, a státuson, a társadalmi struktúrán kívüli állapot jelöli.

A liminális azt fejezi ki, hogy az addigi szerepeink, és szerepelőírásaink szerint leírt „társadalmi” viszonyokból - szerepeinket levetve - átlépünk egy másik társadalmi viszonyrendszerbe, amely „társadalmak” sok szempontból ellentétesek egymással.  És ebben az átmeneti állapotban egy státusoktól független, kötetlen, szabad állapot lehetősége csillan meg. Azt is látjuk, hogy itt ellentéteivel (mitől is mentes?) határozzuk meg azt a másikat. Ezzel függ össze, hogy Turner szerint ez az állapot hozza létre a communitast.

A communitas Turnernél az „ideális” kultúra, vagy saját szavával az „édeni” társadalom. És a társadalmi cselekvés ennek az utópisztikus eszménynek az elérésére irányul. Turnerrel azt mondhatjuk, hogy minden társadalmi cselekvésünk mélyén ennek az „édeni” communitas iránti vágy munkál. Ám a túlélésünk a társadalmi struktúrába rendezett munkamegosztást igényli. De a communitas utáni vágy aekor is megmarad. Turnernél ezért a társadalom (societas) kettős: a társadalmi struktúrát (szerepek, elvárások szerkezete) és a communitast is magába foglalja. A Turneri társadalmi ember is kettős. Szerinte a communitas eszménye irányítja a társadalom szerveződését, és ez teszi lehetővé a működését. A továbbiakban néhány eredeti idézetet felhasználva bemutatom Turner communitas elméletét.  A liminalitásban lépünk át a struktúrából az egyetemes létbe.

„A liminalitás során, a beavatandó(t)  ….  Megfosztották strukturális pozíciójának külső jegyeitől, elkülönített kunyhóban vagy táborban helyezték el, távol a társadalmi élet fő színtereitől, és egyenlő­vé tették beavatandó társaival, függetlenül mindannyiuk rítus előtti stá­tusától. Véleményem szerint a communitas a liminalitás során jelenik meg, … kulturális és normatív formában. Azaz, az egyenlőséget és bajtársiasságot, mint nor­mát hangsúlyozza …

A liminalitás köztes állapota mellett szintén létezik a kívülállóság ál­lapota. Ebben az állapotban az emberek mintegy kikerülnek az adott társadalom strukturális rendszeréből.”

Az egyetemes emberi lét és a státusok és szerepek szerinti rész lét a társadalom két ellentétpárja.

„Itt a differenciálatlan egész modellje, amelynek egységei totális emberi lények, kerül szembe egy differenciált rendszerrel, amelynek egységei státusok és szerepek, és amelyben a társadalmi személy különböző pozíciókra hasad. …

„… A második modellben a communitas kulturálisan gyakran, mint édeni, paradicsomi, utópisztikus vagy mille­náris állapot jelenik meg, melynek elérésére az egyén és a közösség vallá­si és politikai tevékenységeinek irányulniuk kell. A társadalmat, mint a szabad és egyenlő bajtársak - teljes személyek - communitasát fogjuk fel. A „societas” vagy a „társadalom”, ahogy azt mi mindannyian megél­jük, olyan folyamat, amely magában foglalja mind a társadalmi struktú­rát, mind a communitast, külön-külön és változó mértékben összekap­csolódva.”

… az emberek, akik a világi és nem vallásos életben egymástól élesen elválasztódnak, bizonyos rituális helyzetekben szorosan együttműködnek annak érdekében, hogy biztosítsák a min­dennapi társadalmi rendszer belső ellentmondásain és ellentétein túllépő kozmikus rendet. A communitas kimondatlan modellje áll szemben egy működési modellel. …”

A communitasban egy mindannyiunkban rejlő egyetemes tudás van, amihez a struktúrában nem férünk hozzá.

„… a neofitákat …  kivonják … a társadalmi struktúrából, amelyet végső soron a hatalom és az erő tart fenn és szankcionál -, továbbá fegyelem és próbatételek útján egy homogén társadalmi állapot szintjére hozzák őket. Lehetséges azonban, hogy a világi hatalom terén elszenvedett veszteségüket szent hatalommal tudják ellensúlyozni, a gyengék hatal­mával, amit egyrészt az újra előtérbe kerülő természetből, másrészt a szent tudásból merítenek. Annak nagy része, amit a társadalmi struktú­ra lekötött, felszabadul, különösen a bajtársiasság és bensőségesség érzé­se, egyszóval a communitasé; ugyanakkor, ami eddig nagyrészt megosz­lott a kultúra és társadalmi struktúra sok területe között, most az alap­vető, többszólamú szimbólumok és mítoszok összetett szemantikus rendszereihez kapcsolódik, és nagy kötőerőt nyer, …

...

A mindennapi élet során a törzsi társadalmakban az embereknek ke­vés idejük jut a proto-filozófiai vagy teológiai elmélkedésre. Azonban a hosszan tartó liminális időszakok során, amelyeken mindegyiküknek át kell esnie, kiváltságos osztállyá válnak, amelyet főként a mások munká­ja tart el - bár mintegy kompenzációként kemény megpróbáltatásoknak vannak kitéve. Ezalatt bőven nyílik alkalmuk arra, hogy tanuljanak, és azokon a dolgokon elmélkedjenek, amelyeket a törzs az „élet nagy dol­gai” -nak tart. A teljes én hasznosan idegenedik el a részleges személytől: ezáltal - ha nem is a gyakorlatban, de legalább elvileg és potenciálisan ­a részleges perspektíva helyett totális rálátást nyer a társadalom életére. A rítust követően vezető politikai státust elnyerő, vagy csupán a társa­dalmi struktúra egy bizonyos mezőjének magasabb pozíciójába jutó em­ber éppen mert megmártózik a liminalitás mélységében, … társadalmi kötődéseit illetően nyilvánvalóan soha már nem lehet olyan szűk látókörű, olyan részletekbe vesző, mint annak előtte. …

amikor a rítusok befejeződnek, olyan, köl­csönös jogokon és kötelezettségeken alapuló szövetséget alkotnak, amely halálukig tarthat, és áthidalhatja a születés-adta és a szerzett stá­tus okozta különbségeket is.

Úgy tűnhet, hogy ahol a liminalitásnak nincs strukturális kerete, ott a strukturális kötelezettségektől való menekülés vagy azok lerázásának igénye olyan módokon keres kulturális kifejezést, amelyek ha nem is nyíltan vallásosak, de legalább erősen ritualizáltak. A társadalmi struk­túrától való visszavonulás meglehetősen gyakran individualista megol­dásnak is tűnhet - mint például sok reneszánsz utáni művész, író és fi­lozófus esetében. Ha azonban közelebbről megvizsgáljuk alkotásaikat, gyakran föllelhetjük bennük legalább a vágyakozást a communitas után.

… A struk­túrának ez a - liminális helyzetből való visszatérést követő - elfogadása, vagy William Blake kifejezésével élve, megbocsátása az európai irodalom vissza-visszatérő eseménye, amely sok író, művész és népi politikai hős valóságos életére is gyakran érvényes, Dantétől és Lenintől Nehruig és a később vezetőkké váló afrikai politikai emigránsokig. Úgy tűnik, hogy ez nem más, mint az eredetileg vallási folyamat szekularizációja.”

 A társadalom dinamikus egyensúlya

Mindegyik ideológia káros, ha túlszalad és elnyomja a másikat.

• Ha a szabadság szalad túl megnőnek az egyenlőtlenségek. Mert nem egyenlő helyzetből indul a verseny. Pusztul az élet, mert nem számítjuk be a természetet, hanem szabadon felhasználjuk. A szabadságok és egyenlőtlenség szétfeszítik a „normális” közösséget, testvériséget, családot, a nemzetet, a kultúrát.
• Ha az egyenlőség fut túl. Kivész az alkotókedv, mert lenyesik a kiemelkedő teljesítményt, sőt néha a kiemelkedőket. Sérül a szabadság, mert nem vagyunk egyformák és az egyenlőség érdekében egyformára formálnak minket. Az egyenlőtlenségek lebontása miatt megtámadja a régi struktúrákat és ezzel a struktúrákban hordozott identitásokat. Rombolja a régi „normálist”. Diktatúra. 
• Ha a testvériség fut túl. A humanizmus csak a „mi”-re terjed ki, és nem terjed ki az „ők”-re, feszülnek a „mi és ők” viszonyok. Erős a mi szabadságunk mások ellen. Például a brit birodalom és tőke szabadsága az afrikai, ázsiai, amerikai, ausztrál bennszülöttekkel szemben. Elzárkózhatunk a környezettől.
• Az élet – a zöld ideológia még nem tudott túlszaladni. Erről nincs még tapasztalatom. Elméletben ki lehetne találni, de most nem teszem.

Az ideológiai-politikai áramlatok negatív visszacsatolással és szövetségekkel egyensúlyozzák ki egymást és ezzel a modern társadalmakat.

• Bal-liberális. A szabadság és egyenlőség szövetsége igyekszik modernizálni, lebontani a régi konzervatív korlátokat a törvény előtti és a gazdasági esélyegyenlőség előtt. Mindeddig érzéketlenek az ökológiára. A vállalkozás szabadsága és az anyagi fejlődés fókusza nem látja az ökológiai korlátokat.
• Egyenlőség testvériség. A veszélyeztetett közösség értékét védi a „szabadosság”-al szemben. A nemzeti, és szubkulturális identitást, függetlenséget, perifériás felzárkózást a többségi elnyomással és globális tőkével szemben.
• A szabadság és testvériség. A nemzeti felszabadító mozgalmak fő hajtóereje volt e kettő szövetsége. A „mi szabadságunk” a minket elnyomókkal szemben. De fordítva is lehet: A „mi szabadságunk az övékkel szemben”.
• Az ökológiai szemlélet minden eddigit átalakítja és felhasználja.
  • Zöld és szabadság: a sokféleség, a diverzitás érték
  • Zöld és egyenlőség: Nem egyenlően zsákmányoljuk ki a bolygót (és egymást). A létezők egyenlő joga a létezésre. Egyenlőbb és sokkal szerényebb a fenntartható élet
  • Zöld és testvériség: Kiterjesztett identitás az egész ökoszférára. Planetáris tudat, Gaia. Földlakók vagyunk.

Mindegyik ideológiára szükség van.

A politikai szereplők versenyeznek ezekkel az ideológiákkal és a versenyben kialakítják a modern társadalom valamilyen egyensúlyait. Ez a negatív visszacsatolással működik. Ez a túlfutást korlátozza. Persze senki se szereti ha negatív visszacsatolással korlátozzák. Ezért sok indulat van a politikában.

Az ideológiákat a politikai ellenfelek egymásról is festik. Gyűlöletesre. A másik gonosz, mi vagyunk a jók.

Az anyaggyűjtés során eszembe jutott, hogy előveszem a nemzetközi munkásmozgalom indulóját. Többet is találtam. Amikor ezt megtaláltam, nem kerestem tovább. Kíváncsi vagyok, hogy milyen érzésekkel, gondolatokkal nézted, hallgattad.

 A dal

Kép:

https://www.flickr.com/photos/mariosp/4116161116